//Mira - Vércsék szállnak, levelek hullnak//
*Amikor Mynáról kezd el beszélni, pontosan azt a reakciót kapja, amit várt. Ráadásul süt a nő arcáról, hogy mennyire aggódik a testvéréért, és hogy talán abban sem biztos, hogy a félvér nem ölte meg végül.
Nos, igaz, ami igaz, Ryrros sem volt benne biztos, hogy nem teszi meg... de aztán mégis csak megállta. Egyrészt persze azért, mert hasznára válhat még a szőkéből lett vöröske... de ahogyan Mynának is mondta... Mira is nagy szerepet játszott abban, hogy életben maradhatott a lány. Szemei előtt felvillan a démoni tekintet, ami a zöld szempárból nézett rá. Sötét volt, és másképp sötét, mint ő. Ryrros nem titkolta, hogy eladta a lelkét az árnyaknak, és, hogy az aki. Myna viszont... még saját magának sem vallotta be azt, mennyire megromlott a lelke napról napra. Ez pedig rettentően veszedelmet sejtetett. Ki tudja, talán még a nem létező istenek sem, hogy mi várható eztán a lánytól.*
- Nem mondtam, hogy nem akarna Téged látni. *közli aztán színtelen hangon.*
- De ide nem akar jönni, és én sem engedném, csak a csapóajtón át a cellába. Mira. *megragadja a nő vállait, miután az elveszi tőle a levelet.*
- Ne hallgass a testvéredre. Valóban elveszett most, de sokkal több rejlik benne, mint gondolnád.
*Ekkor meghallja Jezabiel hangját lentről, és ösztönei megszólaltatják benne a vészharangot. Csak azt nem tudja még, miért. Mielőtt Mira elindul le, még a búcsú mondatára válaszol.*
- Semmi ne legyen sok, Myna. *nevezi testvére nevén a nőt, mert immáron hangosan beszél hozzá.*
- Ez még csak a kezdet...
*Azzal be is lép a szobába a tündérhez, és behúzza maga mögött az ajtót.*
//Nolie - Egy kis tündérvarázs//
- Nolie!
*A félvér olyan széles, barátságos mosollyal lép be a lányhoz, mintha évek óta ismerné. Szinte árad belőle a szeretet, még ha különösen sötétek is maradnak szemei. Mintha mi sem történt volna az imént odakint.*
~Szóval mágus, heh?~
*Máris lassú, kimért léptekben kezd el közelíteni a lány felé.*
- Így hívnak igaz? Kimondhatatlanul boldoggá tesz minket a tudat, hogy itt vagy, kedves kis hölgyem! *áll meg a leányzó előtt, s kezét nyújtja amaz felé. Ha Nolie pedig odaadja neki, Ryr színpadiasan meghajolva csókot illeszt az aprócska kézfejre.*
- Micsoda szépség, nahát! *folytatja aztán, amint elengedi a lány kezét.*
- Ritkán látni varázslót, aki ilyen csinos, bocsáss meg, ha túl sok lennék! Mondd csak, kényelmes az ágyad, tetszik a szobád?
*Tekintete közben az ágyra vándorol ezzel jelezve a tündérnek, hogy elfogadja szívesen ha hellyel kínálja.*
- Ha szükséged van bármire, ételre, italra, csak szólj bátran, s máris megkapod! *kacsint egyet.*
- Na de nem zavarni jöttem, hölgyem. Csak érdekelne csodálatos mágia tudásod, miként tudnál megvédeni bennünket, és hajóinkat. Bár bízom a drága Myna asszony döntéseiben, hiszen nem lehet véletlen, hogy Te kerültél ide hozzánk! És már messziről lerí rólad, mennyire ügyes kezeid lehetnek!
*Ha megkapja a helykínálást, leül a lányka mellé, és onnan folytatja.*
- Messziről jöttél, hölgyem, hosszú volt az út? Nem akarlak sokáig feltartani Téged. *mosolyog, a lehető legbájosabb arcát magára öltve. Még az apró gödröcskék is megjelennek a szája sarkában, amik meglepően mókás külsőt kölcsönöznek neki.
Persze, amíg ezt a temérdek szót kiénekelte magából csengő hangon, akár egy poszáta, villámgyorsan mérte fel a lány küllemét, és ez alapján a jellemét is, amit csak ennyiből hirtelen megtudott állapítani. De ez még úgyis elválik, nem mindig lehet neki sem igaza. Elsőre.*