//Fogadó//
*Ásítozik egy kicsit, majd elindulna fel a gyilokjáróra, a szolgálati helyére (egyszerre általában három őr van szolgálatban az erődben és egy a városkában, de ez most összesen csak két őr, lévén a harcosok java délen vagy keleten vitézkedik), ám megzavarják.*
- Ne sápítozz, testvér. *vet egy lapos pillantást a magas Eghalimra. Mondana mást is, ha a férfi fejébe látna, de a gondolatolvasás nem kenyere.*
- Az itteniek nem esznek elfet, de azt azért ne várd, hogy úgy fogadnak, mintha odahaza lennél. El sem hinnéd, mennyi ingyenélő, szerencsevadász, kalandor és senkiházi fordul meg itt nap mint nap. Egyszerűen csak tudni akarjuk, megéri e az időt, hogy foglalkozzunk veled. *aztán hagyja, hogy Morwon kezelésbe vegye az íjászelfet, ő pedig Isurii felé fordul.*
- Szép napot! A Szellemek hoztak, Isurii Thargodar! *somolyog a lányra, akit ugyan pólyás kora óta ismer, mégis tiszteli benne a Thargodar vért. Isurii közben bemutatja Worenthet, akit Syoud elf módra köszönt, mert Tharg módra nem igazán tudna mit kezdeni a városi tanerővel.*
- Úgy lesz. *bólint, mert a vendégbarátság komoly dolog, és bár ezt főleg a barbárok között tanulta meg, mára neki is alapelvévé vált.*
*Amint kettesben maradnak, és a lány jelentést kér, Syoud int neki, hogy kövesse a gyilokjáróra. Csak odafent kezd bele.*
- A bátyád elvitte az összes épkézláb harcost délre, vagy egy tucatot, a többieket meg vagy keletre küldte, vagy körbe, vadászni. Szóval... pár órával ezelőttig csak Akheel, Morwon, a lusta Waldran meg én tartottuk a frontot. *már azok közül, akik tudják, hogy kell hidegre tenni egy humanoidot.*
- Az újoncok meg csak jönnek, jönnek, jönnek... az elfet Eghalimnak hívják, a nyüzsgő emberféreg valami Taitos. Félbolond, de jóravaló, kifejezetten tetszik. Janemite valami druidával a medgolyt istápolja, akit vagy amit Baulnak hív. Chiari és Dharren valahol errefelé vannak, de nem láttam őket egy ideje... Leandanát ma reggel elláttam. Nem tudom, meddig bírja még. *megint rátör az érzés, hogy rágyújtana, de ez ismét elmarad.*
- A korábbi hullám újoncai, az a félvér meg az elf, meg a Lorsan nevű vadász... eltűntek valamerre. *von vállat. Semmi különleges, csak a szokásos.*
- A műhely működik, bár ha jól tudom, Dwinint se találni semerre. Nagyjából ennyi. Álmos vagyok, kint aludtunk az erdőben Janemitával meg a Taitos-gyerekkel. Meglepte őket két Lupusfulgur, de megúszták.... asszem nincs most más.