// Riadó //
* Amint Daeros összeszedte cókmókját, s az óriás is elkészült, végre elindulhatnak a kapu felé. A zöldbőrű lépdel egyelőre a sor elején, felemelt fejjel, büszkén kivillantva sárgás színű agyarait rusnya pofájából. Egy kicsivel korábban még csendes magányában, kerülve a feltűnést tengette mindennapjait, erre most fontos feladattal bízza meg a vezér ágyasa maga, itt a lehetőség, hogy bizonyítsa rátermettségét és hasznosságát. Ráadásul hosszú idő után először léphet ki az erőd falain kívülre, s egy kis időre maga mögött hagyhatja a marcona őrök figyelő tekintetét. Jóllehet most is velük tart egy nagyra nőtt mamlasz, ám ezúttal az kénytelen követni a zöldbőrű parancsait. Daeros az más, amennyit Ugug ki tudott venni a Hatujjú szavaiból, úgy a sebhelyesképű nem tartozik a törzshöz, sőt, nem is akarják, hogy oda tartozzon. A miérteket nem tudja az ork, meg nem is annyira érdeklik, de valahol rokonszervezik a szűkszavú férfivel- ő is kívülálló.
Pár lépésre vannak a kaputól, mikor az orkban megáll az ütő: megtorpan, vörös szemei kikerekednek, s egy hosszú-hosszú szekundumig köpni nyelni nem tud a felharsanó kürt nagyon is ismerős hangjától.*
~ Rövid, rövid, rövid, hosszú, hosszú. ~
* Számolja magában a harsogó ütemet, aztán hirtelen az egész erőd felbolydul: az óriása a kapuhoz rohan, ahogyan több őr is, a többiek meg rémülten, vagy feszült arccal futkosnak, kiáltoznak, kezd úrrá lenni a thargodarokon a káosz. Ami nem csoda, hisz épp egy ork kürt hangja szólalt meg nem messze az erőd falaitól.
Ugug ide-oda kapdossa a fejét, fedezék után kutatva, mielőtt még rájuk zúdulnának a súlyos ork nyilak; dühöng magában, hogy tán saját vérei fogják legyilkolni, aztán nagyot koppant botjával a porban; hadd jöjjenek csak, legalább karmaival elégtételt vehet rajtuk elüldöztetéséért...
... aztán nem történik semmi. Egyetlen nyílvessző sem hullik közéjük, nemhogy ezer, a föld sem remeg az őrjöngve rohamozó horda talpa alatt, de ami a legfontosabb, hogy a kürtszót nem követi újabb és újabb. Elrévedve vakargatja fekete üstökét, valami nagyon nem tetszik itt neki, épp ekkor siet el mellette a vezér asszonya. Kicsit elbambult, mire kapcsol a nőstény már a Dharren nevűvel társalog, láthatóan feszülten. *
- Ez csalás! Ez csalás! * Kiáltozza hőbörögve, ahogy odasiet hozzájuk. * - Ezek nem mi vagyunk! * Mármint orkok, így érti; vesz egy nagy levegőt, hogy elmagyarázza miből is gondolja. *
- Ha a népem lenne, már elárasztottak volna minket nyílvesszőkkel, vagy őrjöngve hemzsegnének a falaknál! Én tudom, ki tudná itt nálam jobban?!
* Igencsak ingerült, igazából sértve érzi magát, hogy ennyire hülyének nézik fajtáját. Nem épp kifinomult egy nép, de a harchoz ahhoz értenek, nagyon is. Épp ezért... *
- Ha egy egész horda lenne körülöttünk, akkor a kürt nem csak egy irányból szólna, ráadásul már ránk kellett volna rontaniuk, ha viszont egy kisebb csapatról van szó, akkor miért árulták volna el, hogy jönnek?!?! Valaki szórakozik velünk!