//Fogadó – Taitos, Eireni, Rilai//
*Bár Lia örült volna, ha Eireni is velük tart, de az elf szerencséjének még jobban.*
– Ez már valami! Immár mestered van! És ha jól hallom Taitos is ismeri. Érdemes mester, ugye?
~Bár bizonnyal az, látva a másik fiatal mágus reakcióját.~
*A fiúkra mosolyog, és akkor is mosoly játszik az ajkán, mikor Eireni szinte még a szederrel a szájában alszik végül el egy ültő helyében.*
– Bizony, jobb lenne neki vízszintben. *Bólint Taitosnak, majd segít a hevenyészett fekhely elkészítésében és az elf elhelyezésében is. Bár így jól benne járva az éjszakában már ő is fáradt, de Taitos most ha figyelt láthatta, hogy Lia nem olyan kis gyenge nebáncsvirág, boldogult a valószínűleg dőlő-boruló elffel is. Így igaz, a lány ápolt már mindenféle szerzetet, mogorva törpétől kezdve a rátarti emberekig, itatott már meg keserű gyógyfőzettel orkot, és csillapított már lázasan vergődő óriást is, nem is úszta meg mindig kék foltok nélkül. Igaz ezekről a dolgokról Amon Ruadhon még nem igazán tudnak, mert senki nem kérdezte, ő meg maga nem állt fel a fogadó asztalára, hogy kikiabálja.*
– Igazad van, Taitos, eltelt már az éjszaka fele. *Válaszol halkan, majd aprót bólintva pillant fel a csillagos égre, és azon gondolkodik, hova is mehet ő így egymaga.* És most jut csak eszembe, nem igazán pakoltam el én sem az ispotályban. ~Igen, egy hely ahol dolgom lehet, ahol talán jogom is van lenni tegnap óta.~
– Értem. Hát ketten gyorsabban végeztek, aztán több idő jut alvásra. Jó éjt néktek!
*Int is, hátha azt Rilai is látja, majd elindul.*
//Sátor//
*Végül visszatér a sátorba az iszákjáért és a személyes dolgaiért, nagyon csendesen mozog. Az étellel nem foglalkozik, azt ott hagyja, csak a saját személyes dolgait veszi magához, majd az ispotályba indul.*
//Ispotály, majd Hajnal – Selaris, vagy aki arra jár//
*Megérkezve a fal tövébe teszi a holmijait a hátsó sarokban, majd körbenéz. Igazán nincs sok tennivaló, talán Chiari már pakolgatott. Mindenesetre a gyógyfüves szekrény, ahonnan a főzethez szedte elő a hozzávalókat a másik gyógyító rendben van. Azt Lia nem próbálja ki, hogy zárva is, de gyanítja, hogy igen.
Neki így nincs sok dolga. Rendbe teszi a betegágyat, ahol a mélységi ifjú feküdt az este, tiszta vásznat is tesz fel, és amennyire csak tud, összetakarít, ha netán újabb páciens jönne, kit itt kell elhelyezni, minden rendben és készen álljon.
A hajnali derengés ébren éri, és immár úgy dönt, nincs is értelme alvással próbálkoznia, amúgy sem érzi magát elég jól ahhoz, hogy reggelre aludjon el.*
~Nem első eset már, hogy ez történik. Az ember lánya gondol valamit, aztán kiderült, hogy a világ másmilyen.~
*Lia így végül az ispotály küszöbén ülve nézi a napkeltét. Meg a fogadó felé tartó és vándorbotját dobálgató Selarist.
Aki épp kegyetlenül kupán találja magát.*
– Csak óvatosan! *Kiált oda a mélységi fiúnak.* Vagy visszakerülsz hozzám, immár tényleg komolyan ájultan, mondjuk egy helyre kis agyrázkódással, vagy egy koponyatöréssel. Nem mintha ezt kívánnám néked! Ha beszélgetni akarsz, vagy visszavágysz, nem muszáj hozzá le is sérülni! *Mosolyog, kedvesen viccelődve, hiszen emlékszik, a másik tegnap még útbaigazítást kért tőle.*
~Mekkorát fordult a világ.~
*Hacsak Selaris teljesen el nem fordul tőle még rá is kérdez:*
– Jól aludtál végül? Került helyed?