//Séta - Medliel//
- Ez? Csak szipákolt, meg nem akart jól viselkedni, aztán Kagan bedobatta.
*Von vállat a tündérrel kapcsolatos kérdésre, és nem is szentel túlzottan több figyelmet a lányra. Tudja ő, hogy jobb neki odalenn, mint idefenn, oda legalább nem mennek utána, hogy bántalmazzák.*
- Ne érts félre, nem azt mondom, hogy nem ismerheted azt, ami mi odalenn. Elvégre, nem tudhatom, hogyan nőttél fel, vagy nem ismerhetem a múltad. Mindannyiunknak vannak titkai.
*Kacsint a lányra, aztán abba is hagyja a paci bántalmazását, mielőtt Medliel úgy dönt, hogy Narii mindjárt nekiáll komolyabban is erőszakot venni az állaton, holott ez áll legkevésbé szándékában. De ugyebár, jobb előbb gondolni egy dologra, mint a másik, és levan a gond fele.*
- Viszont, ezek a felszínen született korcsok ugyan nem fognak új hazát keresni.
*Egyik kezét azonnal feltartja, hogy Medliel nehogy magára vegye a korcs kijelentést, hiszen ő mutatkozik legközelebb lévőnek a Lenti mélységiekhez, így rá nem vonatkozik, amit a nőstény mondott.*
- Kényelmes nekik házakban bujkálni, meg embereket szolgálni.
*Szemei gyilkosan villannak, mikor meglátja Mednél fegyvereit és megkapja az alkarvédőt. Azt persze szinte kikapja a nőstény kezeiből és azonnal nekilát felszerelni karjára. Figyelmesen hallgatja a továbbiakat és már-már fel is nevetne, ha nem találná félig őrültségnek, félig pedig egetrengető baromságnak az ötletet. Miért is pont Nariinának kéne ezt elintézni? Meg minek kényeskedik a másik, mikor Narii ló nélkül érkezett Amonra, ez meg még nyerget is akar magának. De azért elfogadja a kihívást, úgy dönt, hogy bekopogtat majd a már elcsomagolt műhelybe, hátha megtalálja ott Hrothgaart. Első körben az lesz a legjobb, ha ott nézi meg, avagy kérdezősködik körbe. Talán a törpe tud majd neki ajánlani egy döglött lóról lerángatott, feleslegessé vált nyerget.*
- Rajtam ne múljon semmi... De figyelni foglak, bestia, és ajánlom, hogy betartsd a szavad, vagy igen hamar rájössz, hogy rossz ötlet volt visszaadnod a tőröket.
*Medre vigyorog és újra rákacsint, majd el is indul, egyedül hagyva a nőstényt, hogy megkeresse a törpét. Valahol csak gurigázik az a vörös szőnyeges hordó.*