//Hrothgaar, Quikh, és más törpék, Bryande, Tanriel//
//Pápá Kőtörők!//
*A nevetésre először összeszűkülnek a szemei, Mae nem szereti, ha kinevetik, de aztán hallva a Thánt lassan elmosolyodik, leesik neki a tréfa.*
– Az az! *Bólogat lelkesen.* Az egyenmicsoda! Látom már, lesz még mit tanítanom ebben a faluban! *Komoly arcot vágva bólogat, de valójában most ő ugratja a kovácsmestert.*
~Bár sosem szabad elfeledni, hogy minden jó vicc felerészben komoly ám!~
*De a játék után figyel Hrothi szavaira, majd aprót biccent.*
– Bry az a lány lesz, ugye, aki először kiabált neked, hogy gyere elő megnézni?
*Mert ha ő az, akkor Maereh minden gond nélkül felismeri. Az óriáslány elég kedves volt hozzá, teljesen ismeretlenül, és Mae az ilyesmit nem felejti el.
Így hát indul, hogy megtalálja az aznapra kijelölt munkahelyét.
Indultában még éppen összefut Quikh-kel, akinek odainteget:*
– Ma nagyon vigyázz a nappal! Talán kellene valami tökfödő!
~Hiszen tegnap eléggé napszúrás-közeli állapotban volt.~
//Hajrá Sártaposók!//
*A sártaposó brigádot nem kell sokáig keresgetni, már készen is áll a gödör, rendesen nedvesen.
Mae körbenéz Bry után, és amint megtalálja, integet neki és köszönti is.*
– Szép reggelt Bry! Hrothi, a vörös törpe, küldött, azt mondta itt lehet hűsölni a hideg vizes saras gödörben *közli a törpelány mosolyogva.
Aztán már hajol is le, leveti a saruit, és odébb teszi őket, ahol se nem koszolódnak, se útban nem lesznek senkinek.*
– Csak felhajtom a nadrágomat és máris kezdhetek.
*Ha ott van a szép szőke emberlány is, akkor rá is rámosolyog.*
– A nevem Maereh Ertgrimmsa, de általában csak Maenek hívnak.
*Mae mindkét nadrágszárát szépen felhajtogatja, egészen fel, a combja tövéig szinte, majd szalagokkal rögzíti is, aztán a tunikáját fogja össze, és az aljára úgy derékmagasságban csomót köt. Elmosolyodik.*
– Bár biztos sarasak leszünk, de így tán a ruháim nem annyira végzetesen. Node…
*Ha kap ő is a különleges zsírból, úgy ken magára, hogy ne égjen meg, majd meg is köszöni.*
– Ez finom, és az illata se kellemetlen, igazán köszönöm.
*Az utolsó kis mogyorónyi adagot a combjaira keni, a hosszú –igen törpe mércével, meg arányaiban az–, és formás combjára, és közben észreveszi, hogy a kőfejtőktől, ha valaki irányba fordul, bizony odalátni a sártaposókhoz.
Füttyent hát egy éleset, aztán ha törpék odanéznek, integet is, majd mutogatja, megtalálta ám a helyét.
Aztán szépen belép a saras gödörbe, és dúdolva nekikezd a taposásnak. Bár a törpetalpak kicsik, a gazdájuk viszont élénk, így azért csak halad a munka.*