//Őrség, majd Kagan és Leandana//
*A tanácskozásba nem folyik bele különösebben. Ha megtenné is csak annyit tudna mondani, hogy egyetért Harath véleményével. A fegyverek túlontúl nyilvános helyen vannak, ráadásul úgy, hogy le sincsenek igazán zárva. Az éjbőrűekkel neki nincs semmi gondja. Ugyanolyan lények, akár az emberek, azt leszámítva, hogy mások testi adottságaik. Ebbe azonban bele kell törődniük és el kell fogadniuk, ahogyan abba is bele kell gondolniuk, hogy vajon miként érezhetnek a sötét bőrűek, kik igyekeznek megférni az emberek mellett, vagy valami hasonlót véghezvinni.
A jelentés után azonban rá kerül a sor. Röviden beszámol a történtekről, közelebb vonva lovát és a rajta lévő holtat, kire mindeddig nagy gonddal ügyelt. Elintézhette volna útja során is, minden bizonnyal. Ásni egy gödröt és egyszerűen elföldelni azonban nem méltó népe tagjaihoz, főleg nem ahhoz, kit magával cipelt. Arról nem is beszélve, hogy kellőképp mély gödröt ásni sok időbe telt volna, a sekély sírt azonban hamar kikaparnák a dögevők. A test elégetése szokásuk, eltüntetve a lélek megmaradt láncát is, mi ahhoz fűzhetné, hogy minden gond nélkül juthasson tovább a szellemekhez. Már így is túl soká várt ezzel. Bele sem mer gondolni, miféle küzdelmeket kell kiállnia az idős láthatatlan létének. Mégis, az szintén időbe telt volna, kockáztatva azt, hogy hatalmas tüzet okoz a pusztán, s még az sem lett volna megfelelő. Többek kellenek, olyanok, kik esetleg tisztelhetik, vagy ismerhetik szokásaik. Olyanok, kik hasonlóképp élnek, vagy éltek egykoron. Ezért is hozta ide magával, hol méltón el lehet engedni.*
- Magam is szeretném tudni, hogy mi történt *sóhajtja végül az ősz hajú vezér, majd int fejével a férfinak, jelezve, hogy menjenek odébb.
Egyenesen Kaganék felé indul meg, egész lassú tempót diktálva, hogy a rövid út során legyen ideje mondani néhány szót.*
- Mire visszaértem népemhez, atyám eltávozott és utódlásból kitagadott nővérem férje kikiáltotta magát vezérnek. Kis híján végzett velem, mielőtt azonban sikerült volna neki, valami történt. Magam sem tudom, hogy mi. Sikoltásokat hallottam és mindenki fejvesztve sietett fegyveréért. Mikor segíteni akartam, leütöttek. Másnap tértem csak magamhoz, körülöttem a Szellemasszonnyal és két sérült harcossal, bőrömön a kinevezés festett jeleivel. Joga volt hozzá és megtette. Kinevezett, a két harcos pedig elismert. Törvényesen is én lettem a vezér, ahogyan atyám akarta. A gond csak az, hogy nem volt kit vezetnem. Népem többi tagja még azon estén, mikor kimenekítettek, ők pedig nem sokkal utána meghaltak. Sérülésekbe, vagy a hosszú útba *jelenti ki érzelemmentesen, elnyomva magában mindent.
Mindent, mi kikívánkozna. Dühös, kétségbeesett kiáltások, könnyek, és minden más benne ragad, mélyen elzárva. Csupán tekintete az, mi még beszélni képes. Meggyötört, üres pillantása. Lovát mindvégig vezeti maga mellett. Nem válik meg a hátastól, míg nem tudja biztos helyen a holtat. A történetet röviden elmesélte, s bízik abban, hogy a férfi nem adja tovább senkinek. Nem azért avatta be, hogy alig néhány óra múlva már mindenki tudjon róla. Lassan oda is érnek a Vezérhez. Ott egy pillanatra megáll, hogy szembefordulhasson ideiglenes kísérőjével.*
- Bocsáss meg, de mihamarabb beszélni szeretnék Vezéreddel! Remélem, még találkozunk! *köszön el egy biccentés kíséretében, aztán pedig Kaganhoz lépked, vetve a Szellemjáróra egy pillantást, kérve, hogy csatlakozzon.*
- Kagan Vezér, Szellemjáró, beszélni szeretnék veletek! *nevezi őket címükön, hivatalos hangnemben.*
- Valahol, ahol senki más nem szólhat közbe, ha lehetséges *teszi még hozzá, majd vár.
Várja kettejük válaszát, várva már a pillanatot, hogy végre túl legyen mindezen.*