//Radkraal//
*Való igaz, Ónixról megfeledkezett - még szoknia kell, hogy megint van saját lóti-futija. A Radkraalban ülve, Nymirát hallgatva viszont már el is felejti a sötételfet - sokkal érdekesebb, és kellemetlenebb témákról beszélgetnek.*
- Ch. *cicceg mérgesen, ahogy Nymira ugyanazokat a rohadékokat hozza fel, amik Kagant is kevés híján az őrületbe kergették. Innentől fogva némán hallgatja a lányt, csak itt-ott biccent, vagy ingatja a fejét, véleményének megfelelően.*
*Az, hogy ezen a vidéken vannak felsőbb (gonosz, rosszindulatú, és legfőképpen: létező) erők, Kagan is sejtette egy ideje. Az őt igazgató hatalom pedig saját bőrén tapasztalta meg, mikor Wegtorennél fogyatkozó mágiájú csapataival szembekerült velük. A lány szavai azonban nem erősítik meg ebbéli hitét - mindössze csak az emberi (vagy egyéb intelligens fajokhoz tartozó) aljasság egy újabb epizódját hallgatja végig.*
~ Mégis mit hittél? Hogy a nővéred és a férje majd félreáll? Ugyan. ~ *jobb lett volna, ha Nymira magával visz vagy tíz Thargot, jogait követelendő - akkor az orgyilkos fickó és kompániája rosszul járt volna.*
*Nymira történetének a végén már túlsúlyban van az ingás a bólogatáshoz képest, de a vezér végigvárja a lány mondanivalóját. A Szellemjáró szólal meg először, és a vezér - ismerve már a múltat és sejtve a jövőt - nem lepődik meg a sámán szavain; végül aztán ő is megszólal.*
- Tudjuk... *kezdi lassan, halkan, maga sem tudja, hogyan fogalmazzon.*
- Tudjuk, hogy valami tombol északon. *mégpedig igen régóta tudják - a Thargodarok erős Északi Hátvédjét egyetlen éjjel felmorzsolta valami, mostanra pedig már csak két túlélő van közöttük az egykor több tucatnyi harcosból. Tudják, mert a hozzájuk érkező nomádok - főleg nők: Nathaira, Tharirin, stb - mind pusztuló törzsekről beszélnek. Tudják, mert már majd két éve nem kaptak hírt a Kopár Vidéken túlról, északról.*
- Tudjuk, hogy e vidéken is gonosz erő munkál - egy irigy, aljas felsőbb hatalom, mi sorozatosan gátat állít a Thargok és minden jótét lélek elé. *bólogat, mert ezt is a bőrükön érezték.*
- De nem hiszem, hogy Szellemek lennének. *ez így igaz, ha nagyon pontosan értelmezzük a vezér szavait: ő ugyanis egy nagyobb erőre gyanakszik.*
~ Talán egy isten... ~ *ezen elgondolkozik egy kicsit.*
- És mondd... hogyan... "ne bosszantsuk" fel őket? *mosolyodik el, de mosolyában kevés az öröm.*
- Égessek nekik tömjént? Húzzam meg magam földbe ásott lyukakban, mint a legendák félszerzetei? Netán... térjek a hitükre, legyek utolsó a szolgáik között? *tényleg érdekli, hogy a lány szerint mit kellene tenniük.*
- Te mivel érdemelted ki a kegyüket, Nymira?
*Az utolsó kérésnél Leandanára pillant, mert a végső tisztesség megadása a Szellemjáró feladatköre évezredek óta. Ő maga nem támaszt akadályt a kérés elé - fa is, tűz is akad bőven a Vashegyen. Mivel a nőnek nincs ellenvetése, ő is bólint.*
- Befogadtunk, igen, de most sem űzünk el, Nymira Uthargrakhu. Egyébként is... *legyint nagyvonalúan.*
- Megismertem ezt a világot itt, és nekem elhiheted: nincs hová menned. Ezen a vidéken nincs más olyan, mint mi vagyunk... hová és miért mennél hát?