//Mágusok köre - Isurii//
*Isurii figyelmesen hallgatja a hóhajú szavait, mikor kis szünetet tart, akkor is úgy látszik, hogy a mágusnő követi Worenth szavait. Az, hogy elképzelése szerint Amon Ruadh lesz majd a szilánkok nagybani része, azt igazából ő sem bánja, mivel így a Thargodar Vérszövetséggel is szorosabb kapcsolatot tudnak ápolni, és kérhetnek segítséget egymástól. A Thargok-nak is kelhet olykor egy ügyes mágus, és a szilánkoknak is elkelhet olykor egy-két munkás, vagy akár harcos is. Nem utolsó sorban mindkét hatalom megszilárdításában is segíthetik egymást, afféle közös érdekből, így Lanawin szerte a Vashegy lesz majd a legerősebb és leggazdagabb vidéke.*
-Jegyző helyiségnek tökéletes lenne szerintem egy kis móló, ami persze felülről zárt, így a jegyző hangulatos kis környezetben dolgozhatna. Közösségi háznak már egy nagyobb épület kellene, legalább két helységgel. Az egyikben tanulni lehetne, a másikban meditálni, vagy csak pihenni. A gyakorlati varázslás lehetne a szabadban, ott minden feltétel adott ehhez. *mondja el véleményét ezekkel kapcsolatban. Sok dolga lesz, és magát az épületet is nagyjából meg kell majd terveznie, persze segítséggel.*
-Megjegyzem ezen neveket. Morwon az, akit a legjobban ismerek közülük, fel fogom majd keresni őt minél előbb.
*Taitos ügyére is bólint egyet. Ha tehetséges valamiben, azt ki is kell használni, és mivel Worenth itt marad, így mehetnek bátran. Ha majd Eireni is kitalálja, vagy megérik arra, hogy melyik ágat is szeretné tanulni, akkor biztosan lesz neki is egy pár kiruccanása inasával, mint ahogyan volt legutóbb is, bár akkor a hóhajú saját magát fejlesztette elég nagy sikerrel.*
-Nyugodt lehetsz úrnőm, kézben tartom a dolgokat, addig legyetek, amíg szükségesnek érzitek. Eireni is a segítségemre lesz, ha benne leszünk az építésben, inasomat bízom meg az esetleges érdeklődők fogadásával. Felmérem majd mindegyikőjük képességét, és egy képzeletbéli skálán megpróbálom őket behatárolni ki hol tart. Ráhangolom őket a tanulásra, és adok majd nekik feladatokat is.
*Van már egy-két elképzelése, de még ezen is gondolkodnia kell, így ezeket most nem osztja meg, nem is olyan fontosak most ezek. Worenth érti a célzást, hasonló módon cselekszik ő is, egy mosoly keretében. Most látszik az, hogy a mágia mennyi csodás utat tartogat, és micsoda hasznos lehet azoknak is a kommunikálásban, akik messze vannak egymástól. És ez csak egyetlen példa a számtalan, megannyi haszon közül.*
-Minden rendben lesz. *erősíti meg a dolgot, majd kicsit meglepődik, mikor Isurii közelebb hajol, és a fülébe súg. Veszélyesen közeli pillanatok ezek, érzi a mágusnő finom illatát, és szinte magán érzi puha bőrét, és az édes ajkakat. Természetesen azért nem hagyja, hogy a hév eluralkodjon rajta, pedig felkeltette érdeklődését a mágusnő, amit vehet egyértelműen dicséretnek. Csábító, huncut szavai csengenek a fülében, válaszként ő is hasonló szavakat intéz fülébe, amikbe háttérbe szorul az úrnő, alvezér kapcsolat, és előtérbe kerül a férfi és nő közötti kapcsolat. Számára nem gond, hogy ezt a kettős játékot fenntartsák, kicsit még izgalmas is, viszont arra kíváncsi lesz, meddig maradnak ők ketten észrevétlenek.*
-Na és a wargot is viszitek magatokkal kirándulni? Csak felpattantok a hátára és hopp! *neveti el magát Worenth, mikor kimászik Isurii füléből.*