//Őrség - Daranel//
*Amint Daranel megjelenik a tálcányi étellel, Ghorim szemei felcsillannak, s modora is tüstént változik, pozitív irányba.*
-Köszönöm íjász, tartsd meg a többi aranyat, hálám jeléül. *mert azzal azért ő is tisztában van, hogy mindaz, amit most lepakoltak elé, az nem kerülhetett harminc aranyba, avagy ez a legdrágább (és mellesleg egyetlen) fogadó hét határban. Mindazonáltal, amint hozzálát az evéshez, el kell ismernie, hogy biz' nem főznek itt rosszul, sőt, ami azt illeti, a raguleves kifejezetten finom, még ha épp nem is forró és friss, de legalább jó sűrű. Igen hamar végez is vele, s a kenyérre, no meg a szelet húsra csak eztán van érkezése, amit szintén rekordidő alatt küld a szakálla mögé. Végül pedig a sör, a férfiak itala, s gyakran legjobb barátja is, ó a drága sör... Egy hajtásra megissza az egészet, s jól esőt böffent mellé, ahogyan azt egy efféle pofa ital után szokás.*
-Eeez bizony jól esett, meg kell hagyni, csókoltatom a szakácsnét! *emeli meg a kupát Daranel felé, immáron teli pofával vigyorogva, mert hogy amint került valami a gyomrába, a kedélyállapota is megjavulni látszék.*
-Nem mondanám, bár nem láttam már bányát hosszú évek óta. *von vállat a kérdésre.*
-Mondhatni vándorúton vagyok, oda megyek, ahová a lábaim visznek. S mivel azok igen kurták, s én sem sietek, hát éppen ráérek világot látni. *kuncog, majd újfent megtömi a pipáját, s elégedetten pöffentget, mikor is számára ismeretlen, ám az ő szemszögéből igen nagyra nőtt fickó kezd el ordibálni.*
-Na, emmeg jó' kinőtt a földből... *jegyzi meg, a pipája szárával Kagan felé mutogatván.*
-Ki ez? *kérdi Daranelre pillantva, bár volna egy kisebb kupac aranya arra, hogy ez nem más, mint a helyi főmuksó, aki ezt a kupac földet irányítgatja. Mondták is a nevét, nem más, mint az íjász, ki mellette kuporog, de ha megfejbekülik, Ghorim akkor sem emlékszik rá.*