// Sátorban, majd Fogadó//
*Olyan mélyen alszik, hogy olyan szinte még sosem volt. Legalábbis ezt csak gondolhatja, hiszen arra bizonyosan nem emlékszik mi történt akár csak egy hónappal ezelőtt is vele, azonban bizonyos benne, hogy nagyon-nagyon régen nem lehetett részese ilyen kellemes és pihentető szundikálásnak. Azt viszont, hogy minek köszönhető, hogy ily hamar felébredt kicsit meggyötört állapota ellenére, senki meg nem mondhatja, lehetséges, hogy szervezete megszokta, sőt sietteti a rövid alvásokat, s pihenéseket, és emiatt történhetett meg, hogy még napnyugta előtt felébred. Gyomra korog, torka száraz, de ez persze meg is érthető, s egyetlen rossz dolog, amely ébredés előtti állapotából megmaradt, az a kissé kellemetlen fájdalom hastájékon, mely emlékezteti arra, hogy éhgyomorra jól bezabált. Álmosan nyújtózik egyet, majd felhúzza csizmáját, vállára kanyarintja köpenyét, s anélkül, hogy a szép nagy csuklyát arcába húzná, felveszi utazószütyőjét is, és kilép a késő délutáni napfénybe. Kissé megmelengeti ez az időjárás, s odakinn, felegyenesedve is kinyújtóztatja tagjait, majd még kissé álmos ábrázattal megindul az egyetlen épület felé, melyet első látásra kinézett magának, mégpedig a fogadó irányába.*
~Csak kaja legyen.~
*Morran magában, majd elindul a csinos kis építmény felé, s könnyed, nagymacskáéhoz hasonlító járásával be is toppan említett helyre.
Legnagyobb örömére, avagy elkeseredettségére, még nem tudja eldönteni, két férfiú foglal helyet az egyik asztalnál, ezen kívül viszont olyan üres a hely, hogy épphogy csak egy ördögszekér nem gurul el a jelenet közepén.
Könnyed léptekkel és kellemes kis mosollyal sápadt arcán odalép hát az emberhez, s törphöz, és rájuk mosolyog, mindkettejüknek kiosztva egy-egy felüdítő arckifejezést*
- Üdvöz uraim. Csatlakozhatom? Egy sörre, vagy egyebekre?
*Villantja ki szemfogát, s a válaszra várván pillant felváltva a két résztvevőre. Engedélyt kapván pedig helyet foglal hasonlóan lehengerlő mosollyal, mint amilyennel felbukkant.*
A hozzászólás írója (Raiina Presträ) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.08.25 00:17:26