//Még úton//
*A pónilovaglás többet kivesz belőle, mint amire emlékezett korábbról, de, hogy az önbizalma ne sérüljön, a betegsége számlájára írja a fáradékonyságát. Taitos újabb megjegyzése finoman legyezgeti a hiúságát, úgyhogy nem riposztozik, különben is, majd' elalszik, nagyon kell ügyelnie, hogy le ne pottyanjon a nyeregből. Nem szeretné, ha ez megtörténne, így időközönként Abenhez intéz egy-egy mondatot, vagy kérdést, ilyenformán:*
- Én is jártas vagyok a kereskedésben, jó a beszélőkém, sűrűn alkalmaztak.
- Jártál már Wegtorenben? Én odavagyok a sivatagért...
*A délután java részében azonban csendben marad, ugyanis egyre ramatyabb fizikai állapotba kerül. Estére alighanem a láza is újból felszökik - fűzfakéreg persze már nincs nála - a köhögés pedig irgalmstlanul szaggatja a mellkasát. Nehezen tud bármire is koncentrálni, de a mágus újabb kíváncsiságrohama az egyik kedvenc témája, amiről órákat tudna beszélni.*
- Kitalálósozzunk! Földmágia. Nem vagyok elf, nem vagyok gyakorlatias sem, nem az én világom. Víz. Szépen, nyugodtan, józanul, hogyisne. Levegő. Alakul, de nem vagyok olyan csapongó lélek, hogy bírjam. Különben meg csak rám kell nézni, meghallgatni két mondatomat, és kész a kocsi. Képtelen lennék mást csinálni, már csak azért is, hogy bebizonyítsam, nem vagyok üresfejű céda.
*Elvigyorodik, és a végső választást nem mondja ki, hogyisne, még elkergeti az álmát.*
- Cserébe? Hát, nézd, van aranyam, ha éppen abban egyezünk meg... De le is dolgozhatom, ha kell. A legtöbb varázsló, akivel találkoztam, fél méterrel a föld fölött jár, ha érted, mire gondolok. Én meg forogtam üzleti körökben, talán vannak még kapcsolataim is, egyszóval, hasznomat tudnád venni, ha lyukat kell beszélni valakinek a hasába.
*Ennek a kijelentésnek ékes tanúbizonyságát adja már ezzel a monológgal is. A végletekig társasági lény, szüksége van mások közelségére, mert ha egyedül marad, gondolatai maguk alá temetik.
Este megint rosszabbul érzi magát, ezért, amint megállnak pihenni, szinte rögtön elalszik.*
//Reggel//
*Másnap már hajnalban felriad, most aztán tényleg alig áll a lábán. Sztoikusan nyugodt, mint aki mindenre felkészült, és csak a végítéletet várja. Még a warg felbukkanása sem billenti ki letargiájából, úgy viselkedik, mint akinél mindennapos vendég egy ekkora farkas. Mást nem is szeretne már, mint jobban lenni, ennek érdekében pedig gyalogolni is hajlandó, bár Taitos nem jár éppen a legjobban, amikor belékarol, mert így súlya nagy részét ráhagyja, és csak botorkál.*