//Hazatérők//
*A kérdésre elsőnek fintorra rándulnak arca megfelelő izmai, amolyan bosszús fajtába, de talán mintha némi keserűség is megbújna annak árnyékában.*
- Ha akadna ilyen, szívesen elbeszélgetnék vele kettesben. *A hanglejtés a beszélgetés mikéntjétől és hogyanjáról sem hagy szemernyi kétséget sem, legyen a beszélgetőpartner bármily nagy hatalmú, és bármennyire halhatatlan. Szerencsére a félszemű nem akaródzik, vagy talán csak a gyomra nem szeretne mélyebben belemenni a Sors íróinak témájába, ennek pedig a lovag lány is kifejezetten örül. Nem mintha elzárkózna egy-egy mélyebb téma kivesézésétől, de az eleve elrendeltetett-e, hogy kit miként formáljon a lét, nem a kedvenc témaköre. Történetesen akármelyik választ is kapja, megnyugvást nem fog hozni. Ha minden előre meg lett írva, úgy ott az a nyomasztó és dühítő tudat, hogy mindig is kudarcra ítéltetett, ám ha mégsem így áll a helyzet, hanem minden a résztvevők szabad akaratából történt, úgy apja maga hozta meg döntését, hogy a bizalmát megvonja elsőszülöttétől. Ezek után pedig döntse el, melyik a kettő közül a kevésbé rossz. Ezt a kört magában már éppen elégszer lefutotta, nem kell még hangosan másokkal is megvitatnia.
Mintha csak ezen gondolatmenetének visszhangja lenne a kereskedős történet is. Eleve így lett elrendelve a történet vége, vagy csupán így sikerült alakítani a szálakat, a végeredményen nem változtat.*
- Sajnálom. *Tudja, hogy Khanék közül nem hagyta ott a fogát senki, legalábbis akkor bizonyára másképp és más hangon adta volna elő az eseményeket a férfi. Ám a látvány nem olyasmi, amivel mindennap találkozik az ember, még ha a harcosok útját is járja. Nem tudja elképzelni, miféle érzéseket válthatott ki az ártatlan lányok holtteste, és kegyetlen haláluk egyértelmű nyomai, csak sejtései lehetnek.* - A többiek hogy viselték? *Mert hát ha a csapat nem harcos tagjai is jelen voltak a szomorú esetnél, nos, az könnyön örök, sötét bélyeget nyomhatott lelkükre. Nem mintha gyengének tartaná akár Rilait, akár Janemitát, ám az efféle szörnyűségek a legedzettebbet is ki tudják kezdeni belül, hogy lassan marcangolják szét belsejét.*
- Ha gondolod, segítek meghajtani a lomha karavánt, cserébe viszont akkor meg kell mutatnod a remekműveid. Már persze amikor már megállsz a magad lábán is.
*Újfent csendben hallgatja végig a nemezis bemutatását. Tehát egy kormos, akinek nem csak a szája nagy, nocsak.*
- Hacsak nem fognak be rögtön munkára, most talán lesz időd kicsit pihenni. De gondolom erre még főnökasszonytól is engedélyt kell kérned.
*A jövővel kapcsolatos terveivel egészen idilli kis képet fest le Khan. Moran várja is, hogy mikor jön a csattanó, az orra koppintás, hogy na bevetted, ám ez mind mind elmarad. Az elképzelés nagyon is szilárd és valós. Ahogy ez lassan realizálódik benne, őszinte mosoly kúszik ajkára.*
- Szóval ennyire komoly a dolog, hogy már le is telepednél. Egy fajta gratuláció azt, hiszem már ezért is jár.
*Úgy fest, Khan és Rilai talán az utolsó visszatérők, hisz a kolosszus és a kócos, úgy tűnik, inkább kalandozásra adja a fejét. Letrion halott, Ryrin... az ég tudja, mi van, mi lett vele, Khan új életet kezd, Gabrien pedig talán vissza se tér többi, a lovagok közül tehát egyedül ő maradt. Egyedül. A hideg kirázza ettől a szótól.
Egy új, eddig ismeretlen tétel fogalmazódik meg benne, mi eddig a pillanatig meg sem fordul a fejében. Mind átkozott, ki lovagnak áll, s az is marad, míg annak vallja magát. Ki tudja, talán neki is váltania kellene. Letenni a kardot, levenni a vértet. És utána mi lesz? Világéletében nemesnek és lovagnak nevelték. Tud írni, olvasni, számolni, vívni, lovagolni, és ezzel ki is fújt a nagy tudománya. Nem túl meggyőző alapok az újrakezdéshez. De egy új fajta komor, nyomasztó érzés megszületéséhez éppen elég is.*