// Bájital üzlet //
*Így, hogy az út további részét nem egyedül kell eltöltenie Mordachnak, sokkal gyorsabban telik el. Lehetne kérdezni, hogy egy öreg kereskedő mégis milyen társaságot nyújthat egy a Vöröshöz hasonló harcos-mágusnak, ám a válasz egyszerű: idős kora ellenére jellemre olyan, mint egy huszonéves, illetve az általa szállított "fekete" áruk is eléggé összehozzák őket. Egy a biztos, hogyha bizonyos gombákra van szüksége a férfinek, akkor ennél az öregnél jobb kereskedőt nem is találhatna! Most is nagyon kínálgatott egy új dolgot, de mivel Mordachnak van még a régebbiből Artheniorban, ezért most inkább nem költ erre, hiszen még véletlenül sem akar átesni a ló túloldalára, márpedig ezt csak úgy biztosíthatja ki, ha nem hagy kísértést.
Az első napsugarak már lágyan bukkannak fel az őszi erdő mögött, immáron jobban megvilágítva a szekér előtt az utat. A farengeteg most nyugodt, hiszen az éjjeli állatok már nem vadásznak, a nappaliak pedig még nem, legalábbis az erdő ezen részén. A Vörös kis híján el is felejti, hogy az utat hamarosan egyedül kell folytatnia, hiszen az utolsó percekben bóbiskol el egy kicsit, ám az öreg felébreszti őt, egy szívességgel kezdve a reggelt. Csak egy egyszerű levelet kellene átadnia majd Artheniorban az egyik kereskedőnek, ami igazán nem nagy dolog a sok éves üzletelésért cserébe. Így hát át is veszi a levelet, lepattan a szekérről, a lovát lekötik elölről, majd búcsút intenek egymásnak, s egyik az egyik, másik a másik irányba halad tovább. A férfi még utoljára hátra pillant a robogó szekér után, amit pár pillanat múlva elnyel a gomolygó, reggeli köd.
Pontosan nem tudja megmondani, hogy hol van annak a törzsnek a helye, a fejében csupán egy kezdetleges iránymutatás van, ám nagyjából pár percen belül már nem is kell ezen gondolkoznia, hiszen megpillantja azt a bizonyos dombot a fákon túl, kicsit messzebb. Rá is tér hamarosan egy kijártabb ösvényre, s lovával együtt a hely felé veszik az irányt, ahol egyre nagyobb mozgolódást vél felfedezni, minél közelebb ér.
Nem messze tőle lepattan a hátasról, s lassabb tempóban kezd a domb felé sétálni, ahol úgy tűnik, hogy sátrak, s egyéb építmények pihennek meg. Mordach messziről nem tűnhet túlságosan szívderítő látványnak, hiszen térdig lenyúló vörös hajkoronája s a fekete ruhák nem éppen azt tükrözik, hogy egy tisztességes, alvilágtól mentes ember közeledne feléjük, főleg mert egyik oldalán egy méretes hosszúkard pihen, a másik oldalon, bal kezén pedig egy a válláig felcsatolt acélkarom, melynek a karmos részei oly hegyesek, hogy egy fában is mély sebeket ejtenének. Mozgása viszont egyáltalán nem támadó jellegű, kezei sem pihennek hosszúkardján, illetve az állatot is maga mellett vezeti könnyedén. Ahogy közelebb ér, megáll a vélt bejárattól pár méterre, s fürkészni kezdi az ott levőket. Megpillant egy vörös hajú hölgyet, s egy magasabb férfit - már ha tényleg ők az "őrök", s nem más -, majd felszólal. Legyen az őr bárki...*
- Üdvözletem! *szólal fel hangosabban, s lép egyet feléjük, megvillantva vérszín íriszeit, melyet nem célja takarni* Azt mondják, hogy egyre több itt az alkimista, s eljövetelem célja is hozzájuk kapcsolódik! Kivel beszélhetnék ez ügyben?
*Remélhetőleg akad itt abból a bájitalból, ami neki kell, ám ha nem, akkor majd leadja előre a rendelését. Eddig már beszélt egy-két alkimistával a városban, akik ígérgettek, de eddig nem álltak elő semmi konkréttal, Mordachnak viszont minél előbb kell az a hülye lötty. Itt elvileg többen vannak, talán jobban össze tudnak dolgozni, így remélhetőleg hamarabb készen lesznek vele - már ha nem tudnak már most szolgálni eggyel. Még a kikötőben is akar kérdezősködni, de jelenleg ennél a törzsnél lát erre a legnagyobb esélyt, s mivel a kikötő felé úgyis útban vannak, így egy próbát megér kérdezősködni, esetleg leadni a "rendelést". Az, hogy mivel fizet érte, majd ha kész, már mellékes. Pénz, egyéb szolgáltatás, neki édesmindegy.*