//Celabbreh Borderfin//
//Lea háza//
- Hogy hogyan? Hát megmondom az őrségnek, és ennyi.
*válaszolja egy sóhajjal megtoldva. Mondjuk teljesen nyilvánvaló, hogy a pasas nincsen otthon az északi törzsek hierarchiáját illetően, így azt sem tudja, hogy Lea titulusa mit is takar. Viszont hülye kérdéseket tesz fel. A Gödörnek ugyanis a nevében is benne van, hogy az bizony egy gödör.*
- Olyan gödör, amiből nem lehet csak úgy kimászni, vagy kirepülni.
*közli végül készségesen a Gödör legjellemzőbb tulajdonságait. Persze még beszélhetne arról, hogy az oda kerülőknek mi minden szakadhat a nyakába - ételmaradék, kecskeürülék és a többi. Persze nem mesél ilyenekről, mert fölösleges ijesztgetni a népséget. Illetve arról sem ejt szót, hogy ha Kagannak nem tetszik az ember képe, akkor a Gödörben könnyű ropogósra sülni.*
- Hát fából volt, és kigyulladt. De kőből épült újjá.
*természetesen nem fejti ki, hogy mindez Kagan műve volt, hiszen nem kell túl sokat tudjon az idegen erről a dologról.
Közben terelgeti szépen a saját háza felé, szőrmentén persze megmutatja, hogy melyik irányban találja a kovácsműhelyt, vagy éppen az előbb említett Gödör nevű "intézményt". Nézelődni persze egyelőre nincsen ideje, mert Lea azért eléggé kilép, és mivel ugye eléggé hosszú lábakat örökölt a szüleitől, így aztán fel kell venni a tempót az embernek, hogy ne maradjon le. Mert amennyiben lemarad, akkor Lea igencsak át tud menni hajcsárba. Remélhetőleg nem lesz szükség ilyesmire, és hamarosan elérnek Lea házához, ami amúgy igen takaros, három helyiségből áll. A középsőbe lép be az ember, ez egyszerre szolgál konyhaként, étkezőként és nappaliként is, a helyiség két oldalán egy-egy ajtó nyílik, ezek a hálószobákba vezetnek. Lea a fickót a közös helyiségbe vezeti, ebben nincsen semmi furcsa, van benne kandalló, asztal, szék, vaskályha, szóval jobbára olyan dolgok, amik bármelyik házban előfordulhatnak, igaz hogy a bútorokon látszik, hogy feccöltek beléjük némi pénzt, nem pedig a helyi ács rótta össze durva deszkákból. Ami a kirívó lehet az a kandalló előtti földön lévő, szenes csontokból álló csontváz. Lea persze nem zavartatja magát, hogy ilyen dolgokat láthat meg a vendége, sőt hellyel sem kínálja, ugyanis nem vendégségbe hívta, hanem csak egy átöltözésnyi időre - az egyik sarokba hajítva egyébként ott a neglizsé, amiben korábban beszédült a Tavernába.*
- Sietek.
*azzal benyit az egyik szobába - vélhetően a saját hálójába, és már bújik is kifelé a lábait folyamatosan béklyóban tartó szoknyából. Szóval szoknya le, és gatya fel. Az egész egy hosszú percig tart, mire újra a fickó elé penderül addigra már a szűk bőrnadrágot gombolja befelé.*
- Mehetünk a Tavernába. Ha nem bántod a képes felem, akkor a bökőidet is visszakapod.