//Bizonytalanok, feladatra várók//
//Sereggyűjtés//
*Lehet, hogy lassú a felfogása, de továbbra is értetlenül néz. Ez persze betudható annak is, hogy még mindig nem sikerült feldolgoznia, hogy fordulhatott ekkorát a világ ilyen rövid idő alatt? Végül azzal rendezi le magában a kérdést, hogy mit sem tudott a részletekről, azok ismeretében talán érthetőbb lennének az események. Aletai összefoglalója közben elsandít az erőd felé. Sohasem tapasztalt még ilyesmit. Hogy egy vezér ekkora áldozatra legyen hajlandó az embereiért, egy fejedelem az alattvalóiért, de ezekben az időkben minden kellemes csalódást értékelni kell. Még akkor is, ha hazárdjátéknak érzi a hadúr tervét. Ha sikerrel jár, valószínűleg megvédi a Vashegyet és környékét. Arthenior persze más kérdés, de a város sorsa vajmi kevéssé foglalkoztatja Laort. Más lenne a helyzet, ha nem csupán néhány városőr táborozna a kertek alatt és Arthenior nagy hatalmú családjai közül nem csupán egy mutatott volna hajlandóságot a cselekvésre. De az is megvan, hogy halandóknak nem feltétlenül szerencsés dolog istenekkel paktálni. Elvégre mivel lehetne egy mindenható lényt engedelmességre, de legalább az alku betartására kényszeríteni? És ha a kísérlet kudarccal végződik, a thargok elvesztik a vezérük. Egy ilyen ellenséggel szemben, a háború küszöbén nem jó kilátás ez sem. Végül azzal zárja le a gondolatmenetet, hogy az ő dolga az utasítások tudomásul vétele, és nem a miértek fürkészése.*
- Sűrű napod lesz. *villant egy szemtelen vigyort Daranel felé, aki épp most készül távozni néhányadmagával az erőd felé, hogy gyakorlatozzon velük, miközben éjszakai elfoglaltságot is talált már neki Alteai és ez nem a pihenés lesz. Bármennyire is kekec és kárörvendő természet is, szorult belé némi jóérzés is, így hozzáteszi.* Ha gondolod, maradok őrségben éjszakára is. Egy kiadós gyakorlatozás után biztos nem az minden vágyad, hogy strázsálj a kapuban, és... uh...
*Miközben Daranelhez beszél, oldalt pillant és egy fejbiccentéssel és barátságos mosollyal köszönti az odaérkező Sheynah-t, akivel legalább látásból ismerik egymást. A továbbiakban az emberi elme azon csodálatos képességével ismerkedik meg, hogy egy szemvillanás alatt képes hosszú emléküzéreket rászabadítani gyanútlan tulajdonosára. Most például egy régi cimborája jut eszébe, aki szinte rögeszmeként ismételgette időről-időre, hogy ha egyszer sikerül beügyeskednie magát egy hegyesfülű leányzó ágyába, boldog emberként fog meghalni. Hogy ez összejött-e, Laor nem tudta meg, de amikor utoljára látta az illetőt, jó fél tucat nyílvesszővel a mellkasában, mintha valami felszabadult mosoly lebegett volna az arcán. A maga részéről sohasem értette igazán ezt a dolgot, de most, ahogy észreveszi a közelben várakozó, furcsán fakó bőrű mélységi (nem látott még félvér sötételfet, van ilyen) mellett azt a lenyűgöző szépségű elfet, kicsit elakad a szava.*
- Tervek?... öhm, persze. *kapja vissza tekintetét Alteaira, és egy főbiccentéssel veszi tudomásul azt is, hogy marad őrségben. Pedig most már be menne Daranellel, hogy rapid továbbképzésben részesítse azt a gyönyörűséget. De talán nem ez az utolsó alkalom, hogy látja, és ha a dolgok végül rosszra is fordulnak és ott fog heverni élettelenül a csatamezőn, reméli, hogy legalább a vigyor ott lesz az arcán.*