//NAPVÁLTÁS//
//Radkraal//
*Az előző éjszakát már az erődben tölti, ugyanott, ahol a legutóbb szállt meg. Szegény kis csacsiját ugyan félti az istállóban hagyni, de végül hosszas búcsúzkodás után elköszön. Nem, nem azon aggódik, hogy ne viselnék gondját, sem azon, hogy bárki bántaná, sokkal inkább attól tart, hogy ha Taitos ilyen fura fajokon lovagol, akkor vajon a többi, morcosabbnak kinéző katonának milyen hátasa lehet. Szeretné, ha Lord biztonságban érezné magát az istállóban, és azt is, ha nem lenne elveszve a sok hatalmas fenevad között. Ennek, na meg persze a kereskedő létnek az okán már a kakas előtt ébred, és gyorsan ki is szalad, hogy megnézze, jól aludt-e hű társa, ám úgy tűnik, ő jobban izgul, mint a szamár, az állat ugyanis annyira békésen tölti az éjszakát, hogy még gazdája jöttére sem ébred fel, és talán még a harangszó sem kelti fel, ám ezt már a kis tündér nem tudja meg, ugyanis addigra visszatér, hogy készülődjön. Az előző napon csak annyit tudott meg, hogy majd másnap érdeklődjön, hogy miért lett idehívva, ugyanis gyűlés lesz, szóval rendkívül izgatottan áll neki, hogy a legszebb ruhájában jelenjen meg. Neki eszébe nem jutna állatokat magára ölteni, marad a kényelmes, de elegáns öltözéknél, és még a tél közeledtével is ragaszkodik a virágokhoz, vagy legalább a zöld színhez. Mivel fázós, egy hatalmas leplet is maga köré teker, így még azok sem ismerhetik fel könnyen, akik egyébként tudják, hogy kicsoda, bár ők még elég kevesen vannak, hiszen ideje nagy részét a Pintyben töltötte. Apró szökkenésekkel halad végig a szálláshelyet és a Tanácstermet összekötő úton, igyekezvén ismerős arcokra bukkanni, ám az ajtóban akkor is megáll, ha ez odáig nem vezet sikerre. Meghúzódik a bejáratnál, ahol már a fejét kibújtathatja a klepel alól, és újra szemlélődni kezd. Mielőtt elhatározná magát, vesz egy nagy levegőt, igyekszik nyugalmat erőltetni magára, és olyasvalaki látszatát kelteni, aki nem életében először van ilyen eseményen, és tudja, hogy mit is csinál. Már Rilai szárnyai alatt is meglepődött, hogy milyen könnyen megbíznak benne, milyen komoly feladatokat kap (legalább is ő annak érzékelte), ám kicsit fél is ettől a hirtelen jött felelősségtől, és attól, hogy nem tud majd megfelelni. Bárki felé, aki elé toppan mély meghajlást intéz, és még mindig azon van, hogy ismerőssel együtt lépjen be, aki esetleg bátorítja egy picit, és nem rontja el az első pillanatban az egész jelenését, ha esetleg rossz helyre ül le. Bármennyire is igyekszik úgy tenni, mintha nézelődne, az ajtóban tétován tipegő tündérke látványa bizony egyáltalán nem a magabiztosságról árulkodik.*