//Lea háza//
*Bólint a tündérnek, neki igazán nincs ellenére, hogy amaz itt maradjon, és bár erőteljes averziói vannak a tündérekkel kapcsolatban, de ez főleg Valiannak köszönhető, bár rajta már ránézésre is látszódott, hogy nincs ki mind a négy kereke. Persze nem látszik mindenkin, hogy zakkant, de azért van, akiről ez egyből lesír. Az itt ülő leányzóval szemlátomást nincsen semmi probléma, mondjuk ez menet közben is kiderülhet. Egyelőre ad neki egy esélyt.
Hrothi helyet foglal, és rögtön bele is csap a lecsóba.*
- Őszintén? Nem tudom, talán csak túl sötéten látom a dolgokat.
*bár nem olyan sötéten, mint hajnalban, amikor azon gondolkodott, hogy mennyivel egyszerűbb lenne felvágni az ereit. Talán az is lett volna. A vére a plafonig spriccelt volna és ezzel együtt elszállt volna minden problémája is.*
- Ostromra nem gondolnék, de kémekre igen. Az a városőr.
*most Laorra néz, hiszen az jelen volt tegnap este, mikor Aoneer azon háborgott, hogy őt majdnem megölték.*
- Nyilván nem fogja túl jó hírünket kelteni a városban. Meg lássuk be, hogy amúgy sem volt túl jó a hírünk. Az istenség pedig? Nem biztos, hogy mindenki le akar borulni előtte.
*ami azt illeti még arról sincsen meggyőződve, hogy egyáltalán ő le akar borulni, mert bár Kagannal közös vágyuk volt feléleszteni az Alvó Istent, de valahogy mégsem azt kapták, amit vártak. Megint odanyúl bal alkarjához, ahol ott derengenek a bőrében a borostyános rúnák. Viszket. Bár valószínűleg csak idegi alapon, de tekintete is egészen elfelhősödik.*
- De azért ne kezdjünk el rémeket látni, meg minden árnyékban ellenséget.
*Laor ötletére összevont szemöldökkel a férfire néz, megvonaglik. Szinte látni rajta, hogy szíven üti. Egy mély sóhaj erejéig jobb tenyerébe temeti az arcát, majd a mozdulat nem áll meg, ujjai beleszántanak a göndör tincsek közé. Kifújja a levegőt.*
- Nem akarok Kagan trónjára ülni.
*Ezen a ponton a tekintete körbefut a jelenlévőkön, és megállapodik a tündéren Talán előtte nem kellene ilyen dolgokról beszélni, mert mi van, ha pont ő a kém? Ide állít egy hihetőnek tűnő történettel, elesetten. Végül aztán úgy dönt, hogy semmi titkos dologról nem esik szó, így nem probléma ha hallja. Ha meg kém, akkor nyugodtan hírét viheti.*
- Jó, az erődbe költözöm, de pár harcos is jön. Talán Dharren, meg ti.
*itt a két férfira néz, van elég hely az erődben, hogy mind kényelmesen elférjenek, bár Lea fázik attól, hogy Kagan ágyában aludjon. Pláne Kagan nélkül, esetleg Laorral. Mert nélküle nem nagyon akar aludni. Vinni kell a saját ágyát. Kagan holmiját pedig gondosan elcsomagolni.*
- Nem akarok Kagan trónjára ülni. Mindig is a balján ültem, vagy a lábánál, de soha nem a helyén.
*a borostyánszín szempár a törpén áll meg most, ő valószínűleg megérti, hogy miről is beszél Lea: arról, hogy bízik Kagan visszatérésében, így aztán nem foglalná el a helyét. Meg, hogy a külvilágnak is jó lenne megtartani azt a látszatot, hogy Kagan majd újra elfoglalja a trónusát. Legalábbis Lea így gondolja, de nyitott mindenre szóval meghallgatja Hrothi ötletét, vagy ötleteit is, hátha jobbak, mint az övéi.*