//Alludrin//
- Adjon egy percet, kérem. *Hajtja meg magát felé, miután felállt az asztaltól, s utána egy másodpercet sem vesztegetve indul meg a pult felé. Itt lerakja a koszos poharat és tálat, benne az evőeszközökkel és a ronggyal (valami, amiatt kissé megnézik, de ez nem tántorítja el tőle), majd kifizeti a reggelijét. Ezután néhány gyors lépéssel a lépcsőnél terem és felcaplat rajta. Holmiját már reggeli előtt összekészítette, így csak fel kell kapnia méretes hátizsákját és már indulhat is lefelé. Mikor megfogja a pántot, rádöbben, hogy elfelejtett kesztyűt venni - mekkora hiba! Mi van, ha valami történik a kezeivel? Ha csak meg is vágja az egyik ujját, nem fogja olyan precízen végezni a munkáját, s még idő előtt el fogják bocsátani...! Nem lehet ilyen felelőtlen, főleg nem ilyen távol hazulról.
Gyorsan bepótolja ezt a hiányosságát, s immár fehér selyemkesztyűkkel a kacsóin, hátizsákjával a hátán érkezik vissza a taverna földszintjére. Bólint az orvos felé, hogy mehetnek is, egy széles mozdulattal kilöki maguk előtt a fogadó súlyos ajtaját, majd elhagyja a fogadót.
~ Uh, most megint mászhatjuk ezt meg. ~ Néz el elsápadva az előttük kanyargó szerpentinre.*
- Ezt nem lesz könnyű megszokni. *Ereszt meg egy önironikus félmosolyt a férfi felé, ahogy nekiindul a kisebb túrának. Hiába, magával szemben sem tagadja, hogy mennyire nyegle - nem fárad el egy egyszerű sétától, de ha közben még felfelé is kell menni, ráadásul közben a fél életét is a vállain cipeli, ott már problémás a helyzet.
Üres beszélgetéssel nem tölti ki a maradék időt, hiszen látja Alludrinon, hogy nem egy csevegő típus. Ezzel nincs is semmi baj: egyikőjük sem azért van itt, hogy a másikat szórakoztassa. Mikor végre elérnek a kapuhoz, ott mielőtt az őrnek szólna, szembefordul a férfival.*
- Remélhetőleg, mikor legközelebb találkozunk, már Amon Ruadh alkimistájaként beszélhetek önnel, uram. Ninoryn Marlowa vagyok. *A bemutatkozás talán késeinek tűnik, de eddig nem akarta ilyen felesleges információkkal terhelni; most viszont szükségét érzi, hogy ha legközelebb a férfi átutazóban van, úgy lesz egy ismerőse a városban.
Kéznyújtás helyett mellkasára téve jobbját meghajol felé, talán mélyebben is, mint egyenrangúak között az szokás lenne. Nem is csoda, hogy nem adja neki a jobbját, hiszen az orvos látta, hogy mennyire ránctalan, puha a bőre - s hallotta, hogy alkimista - nem akarja afféle dolgokkal veszélyeztetni, mint egy túl erős kézfogás. Amint amaz viszonozza a bemutatkozást vagy a búcsúzást, úgy kiegyenesedik, s haját kisöpörve a szeméből a kapu felé fordul.
Mikor felnéz a falakra, látja, hogy a tegnapi nőnek ott nyoma sincs, helyette egy másik őr vette át a helyét. Nahát, ennyi itt a katona, hogy minden napra más jut?*
- Szép napot! *Köszön oda elég hangosan ahhoz, hogy meghallják, majd ha rákerül a sor, úgy már gyakorlottan veszi le a táskáját (ezúttal nem megtántorodva tőle), nyitja ki és tartja Laor elé. A tegnapihoz hasonlóan ma is ugyanaz van benne: rongyokba csomagolt növények, porok, egynapi élelem, egy kulacs, néhány fiola bájital, borszeszégő, egy dobozka és valami szerkezet, de semmiféle penge vagy méreg nem lapul meg mellette.* Mondja meg kérem, merre találom a Szellemjárót?
*Azt nem tőle fogja megtudakolni, hogy fogadja is-e, hiszen azt egy egyszerű kapuőr aligha tudhatja. Legfeljebb elküldik a Szellemjáró háza elől és akkor mehet vissza még egy körre a fogadóba... De reméli, hogy erre nem fog sor kerülni.
A tegnapihoz képest ugyanazt viseli: fehér ing és kesztyűk, kék tunika, hosszú szárú nadrág és csizma fedi, egy kendővel a nyakán. Igazi, hamisíthatatlan artheniori nemesember, csak az önelégült fej és a drága családi címer meg hintó hiányzik hozzá. Valamiért felemás benyomást kelt, mert egyrészről jómódúan öltözködik, másrészről egyszerűen... Ráadásul a holmija sem épp ér ezreket, híján van ékszereknek és egyéb, haszontalan csecsebecséknek.*
A hozzászólás írója (Ninoryn Marlowa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.03.21 16:03:50