//Kalácsfalvára indulóban - Trodd, Learon, Lauwirra//
*A tündérke rendkívül büszke az elf kisasszonyra, és egy csöppet önmagára is, hiszen úgy érzi, hogy valamelyest az ő érdeme is, hogy Aria ki merte dugni az orrát a házából, és most már nem csak egyedül bóklászó lánykákat mer elcsábítani, hanem a közösségben is igyekszik megállni a helyét, még ha nem is zökkenőmentesen. Így tehát az eredar kap egy felmagasztaló pillantást, amellyel Mofi jelzi a számára, hogy jól csinálja amit tesz, és csak így tovább. Szerencsére Learon is beleegyezik, így tehát Mofi oda is hajol a csacsi füléhez, hogy megossza vele is az instrukciókat.*
– Szóval Lord, én most megyek és beszélgetek egy picit a kisasszonnyal, te addig kövesd szépen a szekeret. Tudom, hogy te is este szoktál pihenni, de lassan fognak menni, és majd biztos megállunk párszor pihenni, meg inni és hasonlók. Ne aggódj, visszajövök elköszönni mielőtt lefekszem.
*Egyáltalán nem zavartatja magát, hiszen ami óta a Thargokkal él, amúgy is minden nap kijár az istállóba, ha éppen nem kellett messzire utaznia a csacsival, pár kört akkor is tett vele, és elmesélte neki a napi eseményeket. Hálásan bólint a sajtmester felé, illetve a némaságba burkolózó pásztor irányába is, majd megborzolva a csacsi sörényét, leevickél a nyeregből. A furcsa szüneten Learon mondatában egy pillanatra elgondolkodik, és más férfiak szájából talán meg is értené, hogy ez a hézag valamit takar, a kedves úrfi esetében azonban nem tud ilyesmit feltételezni, így csak betudja annak, hogy ki kellett gondolnia a szavait. Azt, hogy ilyen könnyen elengedi, mellé véve Trodd némaságát úgy értelmezi, hogy kettejüknek is van valami személyes megbeszélni valója, amit nem az ő jelenlétükben szeretnének kitárgyalni, így úgy érzi, még kapóra is jön az, hogy elvonulhatnak.*
– Köszönöm szépen, Learon Úrfi, és tényleg csak akkor, ha nem fáradtság Önöknek. Nem vagyok a legjobb hajtó, de szót értek az állatokkal, és ha megmutatja az irányt, akkor örömmel vezetek pár órácskát.
*Azt ő sem tudja pontosan, hogy milyen feladatot lehet majd Ariára bízni, de ezt a jövő kérdésének tudja be egyelőre. Az elf kisasszony mellé lép, mosolyogva feltekint rá, majd a kezét nyújtja neki. Felmászhatna ugyan a magas szekérre, biztosan találna rá módot, de miért ügyetlenkedjen, ha kérheti Aria segítségét is. Egyáltalán nem kényelmetlen számára, akár csak segítséget kap, akár az elf teszi fel egy az egyben, örömmel fogadja, amikor pedig mindketten lecsüccsennek végre, várakozó tekintettel fordul felé, jelezve, hogy örömmel hallgatja, mit is szeretne pontosan.*