//Második szál//
//folyónál - Worenth//
*Lea lábadozása során hónapokig nem hagyta el a szobáját, hiszen nem volt rá képes, hetekig az sem volt biztos, hogy felébred-e hagymázas álmából. Mondhatni, hogy csodával határos, hogy most mégis itt lehet épen és egészségesen, az a rózsaszínű, enyhén ferde sebhely pedig igazán csekélység az életéért cserébe. Azt tudja, hogy volt valami lovag, akinek el kellett volna égnie a Gödörben, ehhez képest azonban hiányoztak a csontjai, de azt nem tudja, hogy mi is volt ennek a lovagnak a neve. Ami azt illeti nem is érdekelte soha túlzottan, hogy mi lett a sorsa azoknak, akik elhagyták a Vashegyet, így az ismeretlen katona még annyira sem mozgatja a fantáziáját.*
- Látod mondom én!
*Felnevet, ha rosszindulatú akarna lenni, akkor azt mondaná, hogy minden férfi egyforma, de Lea természetesen nem rosszindulatú, vagy nem olyan nagyon. Mindenesetre a férfiakat sokkal könnyebb megfogni így, mint a nőket.*
- Hát én a nagydarab, szőrös fickókat kedvelem, Rili meg az olyan pernahajderekhez vonzódik, mint Khan, vagy az a kalóz.
*Kétségtelen, hogy Rili és Lea sosem fognak összeveszni a férfiakon. Meg amúgy sem, mert Rili a Pintybe ment és azóta nem hallatott magáról. Pedig őt Lea gondolkodás nélkül bedugná Kagan ágyába, és valószínűleg Kagannak sem lenne ellenére az, hogy Riliben vesse el a magját - jó, Rilivel vannak kétségei -, bár kétségtelenül nagyon furcsa lenne az egész szituáció. Nem, talán inkább még Worenthnek kéne ajánlgassa barátnőjét, mármint ha nem veszett volna nyoma, akkor neki ajánlgatná.*
- Kagan nem olyan lélek, aki szereti megosztani a felelősséget. Rossz ember lenne attól, hogy nem akar másokat is a magáéhoz hasonló helyzetbe hozni? Nem, ő meg akar védeni minket. Vagy szeretett volna. Mindegy.
*Már elővette beszéd közben a táskájából a tűzszerszámot és nekiállt lángokat csiholni. Ez nem megy olyan gyorsan, mint azt Lea szeretné, főleg azért nem, mert közben továbbra is nevet Worenth reakcióján. Kitartó munkája persze meghozza a gyümölcsét és hamarosan fellobbannak az első lángok.*
- Pedig szerintem fontos tudni, hogy ilyesmi szerekkel élsz, akkor fontos a pontos adagolás, mert különben úgy jársz, mint Zaras.
*Nem mintha feltételezné Worenthről, hogy ilyen szerekhez kell nyúljon, mondjuk azt is nehezen képzeli el, hogy Isuriival együtt izzad. Jó, ezt tán nem is kéne elképzelje. Pedig muszáj elképzelje, pedig az aktus mindkét résztvevőjét nagyon szereti, de valahogy akkor is furcsa, mert Isurii fiatal virágszál, Worenth meg már túl van élete delén. Nem mintha a szerelem egy racionális érzés lenne.*