*Rémes, hogy nemcsak a beszédtől van eltiltva, de a vigyorgástól is. Pedig ezekben a legjobb. Legalábbis ha olyasmiről van szó, amit nagy nyilvánosság előtt is lehet mívelni. Mivel pedig úgy ítéli meg, hogy mindenben azért nem kell Lea kedvére tenni, mert még vérszemet kap, csak módjával csökkent a vigyor szélességén. Miután magára kapkodta a ruháit és egyéb felszereléseit, el is indul. Egyelőre a másik irányba, az istálló felé. Onnan aztán kedvenc pej kancájával bukkan elő, száron vezetve az állatot és még egy lovat, amiről úgy vélte, hogy jó lesz Aletainak.*
//Őrség//
*Már úton van a kapu felé, amikor eléri az eltéveszthetetlen ordítás. Úgy látszik túl sokáig időzött és még az is lehet, hogy nem megfelelő társaságban.*
- Jelen.
*Lovára elkezdi felmálházni azokat a holmikat amiket Kagan kért és nemrég pakolt le a kapuhoz, aztán a másik lovat Aletaihoz vezeti.*
- Azt hiszem, ez megfelelő lesz. Nem egy csatamén, de bírni fogja a strapát.
*Arról sajnos lemaradt, hogy a félelf mégsem tart velünk, de talán így sem nyergelte fel hiába ezt az állatot. Lea felé sandít aki nem tűnik túl boldognak. Úgy látszik, hogy ő is velük tart és Laornak örülnie kéne. Hiszen addig látja, mellette van. De persze félti is. Azt aztán végképp nem tudná elviselni, hogy a göndör hajúnak valami baja essék.
Végignéz az egyre szaporodó sokaságon a kapu környékén. Egy régi napra emlékezteti ez, amikor a Hadúr hívására annyian érkeztek a Vashegyre, hogy a holtak ellen megsegíthessék Amon Ruadh urát, hogy szinte sorba kellett állni. Sokan voltak, kevesen maradtak. De miért ne lehetne azt hinni, hogy ezúttal másként lesz?*