//Derin birtok majd Amon//
-Remélem is! *Még nem látja előre, de bőven több lesz, mint ami neki kell. Ha eladni nem is lesz elég, talán majd visz Troddnak és Rolfnak belőle. A diószedés mindenképpen a fiú feladata lesz majd főleg, mert Learon ugyan biztos, hogy nem fog fára mászni! Márpedig mindig van egy kevés, ami az ágakon marad. Learon bizony ilyesmit már felírna, mert az ő elméje nem olyan fiatalos, mint Prexié, de jelenleg meg sem fordul benne, hogy naplót adjon a gyermeknek. Nincs is annyi felesleges papírja.*
-Vannak, de nem nekünk kell ítélkeznünk! *Mondja nagy bölcsen és nem is gondol vissza arra, hogy a mélységieket mennyire gyűlöli, és képes lenne még megölni is egyet. Bólogat újra, hiszen nem szeretne ártani azoknak a bizonyos fáknak. Ezután végig hallgatja a fiú újabb kitörését az örökéletről, és csak legyint rá. Ő nem akar ilyesmit. A kastély csak egy nagy és hideg kő vár, amiben semmi sincs. Az aprócska meleg fakunyhó sokkal jobban tetszik a Sajt-mesternek a maga családias hangulatával. A páncél meg főleg! El se bírna egy olyat, ha viselnie kéne. Hatalmas harciménnek meg ott van Redul, aki ugyan buta egy ló, de hűséges társ. Sokkal jobb ez az élet, mint bármelyik nemesé, akit ismer. Még tán Kaganénál is jobb.*
-Kardod az bizony lehet így is! Meg páncélod és lovaid is. Nem olyan nehéz ezt elérni, sőt! Amint eladjuk az első termést, kapsz egy kardot, úgy döntöttem! *Na nem mintha most nem lenne annyi pénze Learonnak, hogy megvegye, csak nem akarja, hogy rögtön mindent megkapjon a fiú. Jobb, ha inkább célokat állít fel elé. Úgy mindenki jól jár. Olyasmit még nem vár el, hogy Prexi gondoljon a jövőbe is, hiszen csak gyermek, azok pedig nem olyanok, hogy tovább lássanak a jelenlegi napjuknál. Csak az olyan kivételes fiúk, mint Learon képesek eljutni odáig. A többieknek meg marad a boldog gyermekkor.*
//Navrauz - Tavaszünnep//
*Szemmel láthatóan kezd belejönni a fiú a terelésbe, és a Sajt-mester látja, hogy ebből bizony nem lesz gond, mert a tehetsége megvan a jószágokhoz, csupán a tapasztalata hiányzik. Azt pedig a pásztor mellett nagyon könnyen fel fogja szedni, mert bizony Learon sosem mozdul ki a nyája mellől.*
-Először nem is volt neve sokáig, képzeld! *Belekezd a mesélésbe, hiszen ha már itten gyalogolnak az ösvényen felfelé, akkor könnyebb beszéddel elütni az időt.*
-Aztán találkoztam egy tündérrel, aki közölte, hogy nem lehet névtelen és elnevezte Naykának. Nem tudom, hogy ez mit jelent, de nagyon határozott volt a nevet illetően! *Közben persze a pásztor is visszagondol a kis kereskedőre, akit azóta sem látott, pedig még egy feladatot is rábízott a Sajt-mester* ~Hová tűnhettél Mofi? Egy ilyen bájos kis szerzet nélkül nem ugyan olyan a Vashegy!~ *Learon csak nevet a tehén levágásának dolgán, hiszen egyértelmű, hogy nem akarja bántani az állatot senki, erre pedig Egyszarvúnak is rá kellett volna már jönni.* ~Lehet ő is olyan buta, mint Redul? Azért is mászkált el ilyen messzire?~
-Redul pedig öt, talán hat éves lehet. Már nem fiatal, de öregnek sem mondanám! Csak nézz rá, milyen jó erőben van! *A barna igás mindenféle megerőltetés nélkül húzza a szekeret, szóval gazdája tényleg büszke lehet rá. Ahogy beporoszkálnak az ösvény végére, a pásztor ki is szúrja Kagant, és odalépked elé, de előtte még pár mondatot intéz új kis társához.*
-Akkor bizony nem fogsz hazamenni, szavamra mondom! Nézd, az ottan Kagan, a Vashegy ura! Szépen köszönjél neki! Gyere! *Aztán már ott is találják magukat az említett előtt.*
-Milyen szép napunk van Vezér! Jöttem üdvözletem tenni, mert hallottam, hogy mulatság készül! *Érzi a sülő hús illatát, és azért egy kis szomorúság van benne, de igyekszik nem kimutatni. Az alkoholos italok és az esetleges bódító füvek most sokkal jobban érdeklik. Ilyenkor mindig szokott lenni valakinél ilyesmi.*
A hozzászólás írója (Learon Derin) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.04.01 11:55:36