//A küldetés//
*A reggeli felkeléssel nem volt probléma, s társnőjének apró vicces gesztusát sem vette észre. Nem is azzal foglalkozik most, hanem, hogy minél hamarabb letudják útjukat. így is elég kitérőt tettek azzal a havas fesztivállal, mostmár tényleg ideje lenne elmenniük a táborba, ha már az őrült vezérük elküldte ide.
Szó mi szó, arcára kipingált bajusszal haladnak az erdőben, vissza abba az irányba, amerre jöttek. Egy szóval sem említi Dyninek, hogy tudja ő, hogy először eltévedtek, ezért bolyongtak napokat az erdőbe, de inkább nem keveredik bele egy vitába, hiszen ismeri már annyira, hogy kösse az ebet a karóhoz.
A reggeli órákban kifejezetten gyorsan haladnak, így igen hamar elérnek arra a helyre, amelyet Taug említett nekik. A tisztásról kitérve hamar megtalálják - bár nem is lehet nagyon eltéveszteni - a dombra épült barbár királyságszerűséget. Egy töredék pillanatra megáll, s nézi a felkelő, hideg napban a tájat.*
- Ha ezt túléltük, kérlek szólj, hogy meséljek neked Fáraó Átkáról.
*Mondja nagy sóhajt hallatva Vöröskének, majd lassú, kényelmes léptekkel indul meg a tábor felé.
Amit igen hamar el is érnek, s annál hamarabb a birodalmi központ reggeli őrségéhez.*
~Hogy itt az emberek, egy percre sem tudnak megnyugodni. Gyanakvó világ, a tolvajok, meg éhezzenek, mi?~
*Gondolja, miközben az őrség elé igyekszik. Testartása rögtön megváltozik, kihúzza magát, ruháját is leporolja, s nagyjából meg is igazítja. Haját öt ujjával "fésüli" meg, a célja csak az, hogy ne tűnjön ennyire kócosnak. Kabátja belső zsebébe, utoljára ellenőrzi a reájuk bízott levelet, amit végül nem olvastak el. Bízik a Nyurga számításaiba, s hogy nem a halálba küldte őket. Dyntivel együtt, a két legjobb embere, nem járna jól, ha itt érné életük vége. Arcán nyugalom ül, apró mosollyal szájának szegletében.
Ahogy az őrség elé érkezik - útja közben nem is foglalkozik mással, célirányosan tart feléjük - aljas mosolyba húzódik szája, ami alaptartozéka arcának. Fel sem tűnik saját vigyora, de remélhetően a táborlakók nem értik félre szándékát.*
- Jó reggelt, eme hideg, zord napon. Hírét hallottuk Délen, eme impozáns tábor ittlétéről. Ezért is, bátorodott fel, Ó Nagy Vezérünk, ~aki egy sunyi, alattomos, őrült druida~ hogy általunk követséget küld, hozzátok. Szándékát levelében írja... *Veszi elő kabátja mélyéről az említett tárgyat, ha hagyják neki. De kezéből nem adja ki, csak mutatóba tartja kezébe.* - Feladatunk, hogy Uratoknak személyesen átnyújtsuk, s ezáltal is megbecsülését adjuk át.
*Apró monológja, s bemutatkozása után, levelét tartó kezét szíve magasságába teszi, s enyhén meghajtja felső testét.
Nem tudja, hogy a földi népeknél mi a szokás, igazság szerint Vörikére is rábízhatta volna a beszélgetés feladatát, de mint olyan, nem bírja ki, ha nem ő irányíthat egy fontos társalgást.*