//A kapunál//
* Fehér haja ellenére, vagy pont amiatt, de üde színfolt most unalmas munkájában Nymira. *
- Mikor hogy. Volt ma olyan is, hogy egymás után hárman is jöttek. Én meg álltam itt a kapuban, mint egy veszettül morc és mérges pocok, aki kérdezget és szedi el a fegyvereket.
* Meg is mutatja a mérgesebb, komorabb arcát, amivel szinte majdnem mindenkit fogadott ma. Arcszőrzete miatt meg, hát igen, van valami ráció a felhergelt ürge szólásban. *
- Volt egy idősebb gnóm férfi, pipával a szájában, valami szert szívott, folyton heherészett, ha elmondott valamit. Na neki majdnem lekevertem egy maflást, hogy hagyja már abba, de kikerült a kezeim közül. Chiarinak kell a segítség, aki ért a füvekhez, meg néhány sebhez. Talán ez a gnóm alkalmas rá. Van őrszem is fent és ha olyan alak jön, aki már messziről sem szimpatikus, annak nem nyitok egyből kaput, azokat fentről faggatom ki. Tegnap járt erre egy alak, próbált sunnyogni, de hát amint látod, itt nem nagyon vannak még bokrok, amik elrejthették volna. Ő kapott a fejére, Akheel gyűjtötte be a fülét.
* Tényleg! Hogyan is felejthette el a jó Vadászt! Ő is meg van még, eredményesen is dolgozik! *
- Elfáradok a nap végére, de legalább formában maradok. Csak lenne valaki, aki átgyúrná végre a vállam, mert azt marhára meghúztam, mikor nekiálltunk az erődöt felépíteni. Jó sok gödröt ástam.
* Mozgatja meg vállait, amire fintorba szalad a képe. Úgy volt, hogy majd a Szellemjáró dolgozik rajta, meg ő a Szellemjárón, de sehogy sem jött össze. Valamelyiküknek mindig dolga volt. *
- Kapunk, de azért én jobban örülnék annak, ha gyerek születne több végre és nem idegenek jönnének. Nem mondom, jó ez is, kell, szükség van rájuk, de hát tudod na. Jobb a saját vér. A gyerekkel meg itt már nem lesz gond, nem fog hiányt szenvedni semmiben. Chiari jó anya, meg amúgy is hajlamos tyúkanyós lenni mások fölött is. Xomorr meg jó férj, szerintem apának is jó lesz.
* Nianát nem lesz nehéz megtalálni, hangját is messzire lehet hallani és amúgy is jó nagy teremtés. De Rolko hazatérése után nagy eséllyel a párocska együtt lézeng valahol. *
- Áh, nem hajkurászok én itt egy nőt sem. Vagy időm nincs rá, vagy nincs kit hajtani. De vacsora után lesz nekem is pihenőm, majd csak hajnalban jövök ki ide. Addig meg, elleszek valahogy.
* Megdörgöli újra a szakállas képét; el ne felejtse megnyúzni a fejét vacsora után; és eszébe jut valami. *
- Meg egyébként is, nem vagyok már suhanc, hogy állandóan nőket hajkurásszak. Elég lenne nekem egy is, aki az asszonyom lesz.
//Yadiria//
* A visszakérdezésre csak bólintani tud, mert pont ezt mondta. Utána meg vár és vár, hogy a hölgyike átgondolja a dolgokat. Kicsit tanácstalannak látszik a törpelány, na de majd valamelyik földije az oltalma alá veszi és hátha szerencséjük lesz a vöröskével. *
- Mindig jól jön valaki, aki segít a főzésben. Nem vagyunk kevesen, és óriások, törpék is élnek a törzsünkben.
* Első csali. *
- Mindig nagy adagokat kell főzni, halat, vadat. A főzést a gyógyítónk felügyeli már jó ideje, de ő várandós, most már több segítségre van szüksége. Az ilyen kencék készítésében is hasznodat tudná venni akkor. Ha a törzs tagja leszel, itt élsz velünk, megvédünk, fedél lesz a fejed felett és éhen sem fogsz halni. Mindig lesz mit csinálnod itt, a harci tudásod pedig könnyen felmérhetjük.
- Ha ezt akarod, akkor beengedlek a kapun, a közelben ki van feszítve egy ponyva, ahol leülhetsz. A vezérünk vagy a Szellemjáró fogja eldönteni, hogy csatlakozhatsz e. Ja és igen, le kell adnod a fegyvereidet itt nekem, amit megőrzök. Visszakapod, ha kiérdemled, ne félj, nem lesz bajuk.
A hozzászólást Mortagroth (Moderátor) módosította, ekkor: 2014.07.02 13:14:28, a következő indokkal:
Hozzászólások egybeszerkesztése.