//Otthoniak//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Egészen tűnődve figyeli, ahogy a mélybarna tekinteteket lassan felváltja a tudatosság és az érdeklődés. Krestvir kérdése jogos, így vállát megvonva válaszol.*
- Velünk küzdöttél. Többször a közelemben álltál. Bajod eshetne egyedül a városban. *Aztán gyorsan felemeli lapát kezeit.* Persze biztos tudsz vigyázni magadra csak... *Süti le szemét, ez a nagy mafla úgy látszik még zavarba is tud jönni, bár fogalma sincs miért. Az előtte ülő kérdező, egy törékeny ember leány, fiatal is, de kedvesnek és megértőnek is tűnik. A flegma mosoly, az az arcra ülő, cinikus flegma mosoly... csak az ne lenne. Mindenesetre úgy érzi előző válasza nem merítette ki kellően a témát, így, miközben komor mosollyal nyugtázza, hogy kulacsát elfogadják, folytatja*
- Régen, a törzsemben, a törzsfő lánya... *Fejét kapja fel hirtelen, mert Laor megérkezik. A rövid monológot követően az ember láthatóan nyugtázza a hallottakat, melyet Zaxdor vált vonva vesz tudomásul. Egy pillanatra Krestvirre, majd ismét az emberre néz, nem tudja eldönteni, hogy ezek ketten ismerik-e egymást, a félsötét válaszára meg csak cinikus szájrándítás, majd fejrázás a válasz.*
- Nem mindegy az? Akkor is visítottál. *Mondja hányavetin és foghegyről, morogva, úgy látszik neki legfőképp ez égett be a tudatába. ~ Az az átkozott visítás. ~ Rázza meg ismét a fejét, mert az is feltűnik számára, hogy Laor nem parolázni és nem köszöngetést tudomásul venni érkezett. Ami következik némiképp mégis váratlanul éri, jóllehet nem hőköl hátra, magában nyugtázza a látottakat, részéről ez így rendben is volna. Mindenesetre kezét készenlétben tartva azt már most eldönti, ha a sötételf ugrál, akkor Laor mellett száll csatába. Tudja, hogy tharg, tudja, hogy fontos ember, látja, hogy katona, hogy bátor veterán, neki ez már épp elég. Krestvir motoszkálására és nyögésére kapja vissza a fejét, amint az megpróbál feltápászkodni:*
- Mia... *Rövid szócska, normál esetben külön is mondják, írják, de a kezdődő mozdulatok már olyannyira előtte vannak, hogy le tudná azokat másolni, aztán óriás-csingecsangát lejtsen az amoni kapu előtt.*
- Bassza meg. *Miközben a káromkodás száját elhagyja, ökle ismét indul, talán még felállnia sem kell, hogy a nyögvenyelősen, fájdalom ittasan feltápászkodni akaró Krestvir halántékát vegye célba, még mielőtt az bármilyen keringőt lejtene. Ha az ütés sikerül, a lány összeomló testét elkapja. Megint, hogy aztán egy mozdulattal fektesse is le gyorsan maga mellé a fűbe. Ha mindez sikerül, hosszú kardját veszi kézbe, s Laor felé lép, biccentve a férfinak. A sötételf mozdulataira feszülő figyelme mellett gondolatban már a következő magyarázkodását tervezi. ~ De miért az ezüstpamacsok? Olyan gyönyörű vagy pedig! ~ Biggyeszti le szomorúan száját, s süllyed vissza az ostoba, erőszakos óriások sztereotípiájába.*
- Ne mozdulj. *Vicsorít a félsötétre.*