//Karheia, Nozarin, Csatangló, Redul//
* Learon igása és Csatangló békésen megférnek egymás mellett, és emiatt Prexi nem problémázik olyan apróságokon, minthogy figyelni kellene őket, elvégre a thargok szálláshelyén vajmi kevesen akarhatnák megfújni őket, anélkül, hogy komoly bajba ne keverednének. Prexi távozásában persze az is közrejátszik, hogy gyermeteg elméje úgy gondolja teljesen helyénvaló, ha nem találja meg senki, mert csatangolni indul Amonon. Ha Learonnak szüksége lenne rá, akkor szólt volna, így a fiú úgy gondolja teljesen szabad az út a felfedezés felé. Ami mégis visszakényszeríti a lovakhoz, az a korgó gyomra, eszébe jut, hogy nem reggelizett, és talán a környéken talál valami harapnivalót.
Ahogy ráérősen bóklászik visszafelé, magában egy versikét költ, de rájön, hogy nem rímel egyáltalán, így inkább csak bambul ki a fejéből. Kiszúrja Karheiát és a lantos ürgét is, akit úgy hívnak, hogy... Noz... valami. Elfelejtette, de hát megesik az ilyen.
A nő nyilván a lováért jött, akit tegnap este Prexi ellátott, megitatott, megetetett, majd beszédbe elegyedve vele próbált barátjaként elfogadtatni. Az eredmény kérdéses persze. *
- Jó reggelt! - * kiáltja éles hangján nem is annyira messziről, és közben idiótán integet is, majd megszaporázza lépteit, hogy minél előbb Karheiahoz érhessen. *
- Van kajátok? - * kérdi vigyorral a képén, vagy túl jókedvű, vagy elment az esze, hogy ilyesmivel nyisson, de már késő visszaszívni. Kicsit el is szégyelli magát, és ez, a néhány pillanatra lesütött szemén, és vörösödő arcán is észrevehető. * - Mármint... - * nem talál jó kifogást, így inkább témát vált. * - Csatangló nagyon jól viselkedett. Igazán kezes jószág - * tekint a hátasra azért, hogy ne a nőre kelljen. *