//Őrség, kapunál//
*A férfi, aki válaszra méltatja a kapuban elf vérű, ezt szinte azonnal látni. Meg sem kell szólalni, hogy mind azt a felsőbbséget, mellyel e faj rendelkezik, megmutassa. Tartása, mozdulatai egyértelművé teszik. Már csak ráadás az a tónus, mellyel Zhicca felé dobja a szavakat. Felsóhajt, majd mosolyogva szusszant egyet, miközben tekintete a férfiről saját kardjának markolatára téved. Onnan tér csak vissza a kérdés elhangzása után az elfre.*
-Talán egy kicsit értek hozzájuk.
*Elmosolyodik. Kedve lenne tréfára venni a dolgot, kifigurázni vele az elfet, vagy éppen túlságosan is komolyra fordítani. Előránthatná a kardot, hogy megcsiklandozza vele a másik nyaka tájékát. Más dolog, hogy jelenleg mindkét lehetőséget ostobaságnak tartaná. A legjobb olykor az egyenes út, az igazság.*
-Bizonyára van mit tanulnom még mind a két fegyveremmel, de a kard kicsit közelebb áll hozzám, súlyát megszoktam, képes vagyok forgatni is kicsit. A számszeríj már más kérdés, azt jobbára most tanulgatom. Csak hát tudod, megfelelő mestert keveset talál az ember lánya. De te elf vagy, bizonyára értesz az íjhoz.
*Itt természetesen az őrnél látható íjra mutat tekintetével. Akár felhívás is lehetne a másik számára, hogy oktatás terén igénybe vehetné. S pontosan nem másért kezdett számszeríjjal, mert úgy vélte a hagyományos íjak használata túlságosan is nehezen menne. Igen, ilyen téren a számszeríj másodlagos fegyver. A szúró-vágó dolgokat jobban kedveli, de akkor úgy érezte javára válhat az íj használatának elsajátítása. Más kérdés, hogy ebben is csak magára számíthatott idáig, senki nem volt, aki tanácsokkal, utasításokkal lássa el.*
-Egy szó, mint száz. Nem vagyok mester. Egyszerű harcos vagyok, olyan, aki még tanulásra szorul. De úgy vélem, képes vagyok fejlődni. Gyorsan tanulok. A tanításért cserébe pedig, a szolgálatomat tudom ajánlani.
*Vállat von, elhallgat. Ennyi és nem több. Persze, el is utasíthatják. Akkor majd újra nyakába veheti a világot, kerülhet-fordulhat. Tekintete kutatón fürkészi az elf arcát, választ várva.*