//Küldöttek//
*Szürkéi élénken felcsillannak, amint drágalátos szablyája ismét visszakerül hozzá, s úgy fog rá a markolatra, mintha az egész fegyver porcelánból lenne. Kevés hiányzik hozzá, hogy gügyögni kezdjen hozzá és magához szorongassa, de éppen eléggé idiótának nézik itt már így is. Így aztán csak gyanúsan végigméreget mindent, s miután úgy látja, hogy semmijük nem hiányzik, magára csatolja saját fegyvereit, Nadae holmiját pedig kezébe kapja, s éppen száznyolcvan fokot fordul a tengelye körül, amikor a kalózkával találja szembe magát. Ijedten ejti ki kezéből a lány holmiját.*
- A rohadt életbe már! Nem megmondtam ezerszer, hogy ne settenkedj, így mögém? *Rázza a fejét, s végül van olyan kedves is, hogy lehajoljon a cuccokért és a másik kezébe adja. Bár a tudat, hogy hamarosan szabadulhatnak boldoggá teszi, de hát még mindig itt vannak és még mindig nem kedveli őket senki, ez pedig frusztrálja.* - Tessék! *Adja a lány kezébe a dolgokat, majd ha elvette, csípőre tett kézzel bámészkodik. Igen nagy lett a forgalom hirtelen, de úgy tűnik velük már kevésbé akarnak foglalkozni. Ez jó, legalább lefejezni sem kívánják.*
- El hát. *Mosolyodik el és lágyan megveregeti az oldalán csüngő barna táskát.* Nyúzó kést? *Kerekedik el a szeme.* Te a kezébe akarsz adni egy nyúzókést, miután megölte a saját kutyáját? A kutyáját érted?! Mi lesz a következő, arra kelünk, hogy rajtunk akarja kipróbálni? *Rázza a fejét értetlenül, bár az ötletet nem tartja feltétlenül rossznak. Kedveli a kis Bongyorit, annak ellenére is, hogy már kétszer pazarolta rá a drága rumot.* Fejes? Az ki? *Több idő kell még neki, ahhoz, hogy a Nadae által kitalált becenevek gazdáit megtudja fejteni. A séta gondolatára bólint egyet, talán jobb is, ha nem a forgatag kellős közepén tárgyalgatnak. A hirtelen karon rántásra megint csak összerezzen, fejét ijedten húzza hátra, miután észleli a lány elvonási tüneteit. Robotszerű mozdulatokkal nyúl a táskájához, de szemét a másikon tartja, ki tudja mire képes, ha megvonják az italtól. Mi egyébként már neki is jól esne. Lassan előhúzza az üvegét, majd lehervadt ajakkal veszi szemügyre annak igen csak gyér tartalmát. Talán ha négy-öt kortyra való maradt számukra.* Fúha, hát ezt be kell osztanunk. *Hangjából páni félelem érződik, ki tudja a hazafele út meddig fog elhúzódni, s addig nem tudnak inni? Előbb ő maga húz belőle egy kortyot, majd miközben egyik kezével megtörli a száját a másikkal átnyújtja az üveget.*
- Elmondom, de nem itt. *Tekint körbe. Igaz, eltávolodtak a nagy tömegtől, de mintha az imént épp Kagant látta volna erre kóricálni, talán jobb lenne, ha nem azt látná, hogy itt sutyorognak.* Előbb léceljünk le. A hideg futkos a hátamon mióta itt vagyunk, egyszerűen nem találom önmagam. *Rázza a fejét. Túl sok emlékkép tűnt fel a fejében, mióta itt vannak, s bár az ő családja már nem ilyen körülmények között élt, ez a hely folyamatosan rájuk emlékezteti, s ettől valamiféle csökevényes honvágya támadt. Nem is a hely hiányzik neki, hanem a húga és a barátja, ki már lehetséges, hogy nem is él. Hangulata igen csak mélyen van, ezt pedig nem tudja az arcáról letörölni. Minél tovább maradnak, annál komorabb lesz és feszültebb.*
- Remek, menjünk. *Derül némi fény az arcára, ha arra gondol, hogy végre visszamehetnek a többiekhez.* És ha elfelejteném, bár kötve hiszem, majd emlékeztess, hogy verjem agyon Taugot, amiért minket küldött. *Kacsint társára és követi a műhely felé.*