//Ha rövid a kardod//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Hatváltás után//
*Rorkir ismét, csak úgy, mint legutóbb, a lova hátán érkezik, lassú léptekkel, éppen csak sétálva. Amikor a kapuhoz ér, csak úgy, mint legutóbb, leszáll a hátasáról, de ezúttal bízik benne, hogy nincs szükség a felesleges körökre, hisz a kovács helyét már ismeri, a fegyverei pedig még mindig az őrbódébáan csücsülnek. Csupasznak is érzi magát nélkülük, de mit van mit tenni? A szabály az szabály. Nincsenek még harcosai, hogy elfoglalhassa magának ezt az erődöt, hogy aztán saját szabályokat hozhasson. ~Ez nem is rossz ötlet.~ Gondolja magában a barbár, ahogy ha minden jól megy csak felismerik, és zavartalanul beléphet. Lovát megköti valahol, ahol erre lehetősége adódik, s odasétál a kovácsműhelyhez. Tájékozódásával sosem volt gond, így könnyen odatalál, hisz nagyjából ahol jár, ott megjegyzi az utat, s ha vissza kell térnie legközelebb, akkor már ismeri a terepet. Nincs ez másképp a Vashegyen sem. Azért ámulatba ejti a hely szépsége, bár sokaknak ez biztosan nem olyan gyönyörű, mint Rorkirnak, azonban ő látja a városba tett munkát, és igencsak szemrevaló neki. Nem olyan nyeszlett, mint az a szeles város, vagy hogy is hívják. Meg is rázza a fejét képzeletbeli nem tetszését kifejezve. De a szellemek most vele vannak, s vigyázzák az útját, tudja, nem. Érzi, hogy ide kell jönnie, s hogy pusztító fegyver kerülhessen kezébe, melytől sokak fognak jajveszékelni. Rosszabb esetben pedig legalább a saját arzenálját visszakapja. ~Már az is jobb a semminél. Nem jó ez így sehogy se, ahogy most van. ~*
-Üdvözlet, üdvözlet.
*Köszön jó hangosan, és vagy hármat csap ököllel a kovácsműhely ajtajára, hogy biztosan meghallják azok a törpék, hogy itt van. Egy darabig vár, hátha beengedik, de ha nem, akkor bemegy magától is, kint semmiképp sem szobrozik. Eleget várt már, most ideje, hogy kiderüljön, mennyire is megbízhatók ezek.*
-Rorkir vagyok, a kardomért jöttem.
*Hangja határozott, de nem tiszteletlen, és nem tolakodó, pusztán csak kerüli a felesleges köröket, és igyekszik egyenesen beszélni.*
-Sikerült ?
*Kérdi izgatottan, szinte félve ejti ki a szavakat félve a csalódástól, de hát elébe kell menni, nincs más hátra, mint előre.*