//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
- Akkor biztos engem is imádna! - *Kotyog közbe Kilencedik. Bár a részéről nem teljesen érti, ki is ez az úrnő, akit annyit emlegetnek, a magabiztossága azért láthatóan megingathatatlan.*
- Köszönjük! - *Mondja Krestvir még Laornak a jókívánságra. Ezzel pedig már tényleg búcsúznak. Talán sok kérdés maradt közöttük, de ezek majd máskor kerülnek megválaszolásra. Vagy éppen nem, ha a mérleg nyelve végül a hallgatás felé billen a lányban, s meghagyja társait az édes tudatlanságban.*
- Én elég kicsi vagyok, rajtam nem fog múlni! - *Vartyogja Kili már az úton, s lehet látni rajta, ahogy nagy szemeit az elfen tartja, hogy azért nem teljesen biztos benne, hogy most ugratják, vagy tényleg mégis egy nagy korsóba fognak bemászni.
Krestvir, mikor a medált nyújtja oda, igyekszik röviden olvasni Valuryen arcát, ám nem tudná pontosan megmondani, mit érez, vagy gondol a másik. Örömet feltételez.
Majd pedig meglepődik, mikor megfogják és visszatolják a kezét.*
- Nem hiszem, hogy ez hozott volna vissza. - *Közli, látszatra talán ridegen, de valójában nem tudja, hogy mit utasít vissza. Pusztán tényt közöl, a meggyőződését, hogy ez az amulett nem bír ilyen mágiával. Hogy Valuryen közlése inkább szentimentális, vagy arra utal, hogy jó szerencsét hozott az ékszer, arra a maga sajátos hiányosságai miatt nincs rálátása.
Az ajándékozási szándékot meg értékeli, viszont...*
- Meg... ez a mestered ajándéka, nem? Azt mondtad, nem örökbe adod. Mégsem fontos neked? - *Visszakozik, tekintetét az elfre vetve egy-egy pillanatra. Azért nem nyújtja még ismét a medált, csak vigyázva a markába zárja, míg választ kap.
Amikor aztán az amulett ügye elrendeződött és Valuryen mesélésre ösztönözné őket, még Kili sem kezd lelkes elbeszélésbe, holott korábban még igen nagy mellénnyel ecsetelte a saját érdemeit a küldetésben, részletezni mintha nem volna kedve a történteket.
Krestvir ugyan úgy tűnik, mégis szólni akarna valamit, de az elf akkor már arról beszél, hogy vehetnének ki szobát. Vagy épp szobákat...
Zaxdornak hála érti, hogy Valuryen miért javítja ki magát. Az óriás már beavatta, hogy egy nő hírének nem tesz jót, ha egy szobában tölti az éjszakát egy férfival. Ez a gondolat valahol még zavarba is ejti, ám annyi minden kavarog benne, hogy ezt sem tudja megélni teljesen.*
- Miért nem megyünk csak haza? - *Kérdi, Synmirára utalva, s lehet rajta látni, hogy tényleg nem érti a dolgot, hogy miért töltenék az éjszakát a fogadóban, ha otthon ingyen is alhatnak. Talán kihalt és elhanyagolt Synmira, a számára mégis még egyértelműen az otthont jelenti; meglehet azért is, mert nem volt még ideje elfogadni és felismerni, hogy annak az időszaknak és a Szilánkoknak vége.*
- Majd... mesélek. Otthon. - *Mondja aztán, majd a leglényegesebb részletet azért mégiscsak hozzáteszi.*
- De sikerrel jártunk. A szakadást bezártuk. Viszont nem mind tértünk vissza. Egy társunk ott maradt...