//Ősök útját taposva//
*A megjegyzésre, miszerint a kapuőr ismerősnek találja kettejüket, meglepetten vonja fel fél szemöldökét. Ő maga járt már a Vashegy közelében, de az erődig biztosan nem jött fel. Mi dolga lett volna itt? Sandán újra Myriire pillant, hogy lássa a lány reakcióját, mert róla sem nagyon tudja elképzelni, hogy akár csak a környékre vetődött volna, noha neki több indoka lett volna rá. Ám utasa hallgatása csak a gyanúját erősíti meg. Az őr nyilván rosszul lát. Biztosan azért is hunyorog.*
- Akkor ezt bóknak vesszük.
*Válaszol végül az egykedvű, és rendkívül semmitmondó megállapításra, hasonlóan színtelen hangon. Felőle aztán rokonnak is nézheti őket a férfi, a lényeg, hogy engedje be kettőjüket a kapun, hadd beszélhessenek a Szellemjáróval. A további szófecsérlésbe inkább nem avatkozik bele, bár nem tudja megállni, hogy el ne húzza a szája szélét, mikor az őr megemlíti, hogy csak fegyver és ló nélkül léphetnek be az erőd falai közé. Ettől függetlenül meglehetősen szokatlan érzés számára, hogy Myrii és saját maga közül jelen pillanatban neki van nyugodtabb vérmérséklete - már amennyire a tharg lány ingerült hangjából ki tudja venni.*
- Fogadni fog.
*Egészíti ki Myrii szavait, kifejezetten magabiztosan állítva azt, amit ő sem tud igazán. Ennek ellenére mozdul, hogy jelezzen barátnőjének, hogy leszállhatnak Fajalról, s ha a másik lekászálódott mögüle, akkor ő is leugrik a földre. A lovat az erőd falához vezeti, tisztes távolságra a kaputól és annak őrétől, majd belesuttog az állat fülébe.*
- Ha bárki idegen közelít hozzád, menj, és meg se állj hazáig!
*Tudja, hogy Fajal érti a szavait, mindig is úgy érezte, a lovak hihetetlenül intelligens állatok, így nem rest kikötés nélkül magára hagyni a hátast, hogy ha véletlenül bántani akarnák, legalább ő menekülhessen.
Megpaskolja a ló nyakát, majd visszalépdel a kapuőr elé. Bármennyire is nem szimpatizál egyelőre a férfival, annyira nincs ínyére megkockáztatni, hogy amaz mennyire szimatolná ki a kis tőrt, mely a combjára kötve bújik meg szoknyája rejtekében. Egy ilyen ballépésen a jövője - és akár az élete - múlhat, nincs hát értelme a sorssal játszani. Úgy dönt tehát, hogy félreteszi a negatív érzéseket, és engedelmeskedik a szabályoknak. Az őr szemébe nézve, állva annak pillantását kezdi el felhúzni szoknyáját, egészen a combjáig, hogy mikor a napfény megvillan a tőrén, kihúzhassa a kis fegyvert a tokból. A szoknya szélét elengedve egyenesedik fel, és enyhén meglóbálja a tőrt a férfi arca előtt, mielőtt átnyújtaná azt neki. Tekintetét ezután Myriire szegezi, s ha a lány nem indult volna még meg, hogy leadja kardját és íját, fejével int neki. Mikor mindketten megszabadultak a fegyverektől, újra az őr felé fordul.*
- Ló, és fegyver nélkül. Beengedsz?