//Ősök útját taposva//
- Sebaj, most már lehet kutyapisi is a lábán a madárpiszok mellett.
*Még mindig nem győződött meg róla, miért jobb itt egy szobornak, mint a torony tetején, ahol tényleg legfeljebb a madarak tisztelik meg az időjárás viszontagságain túl. Ám még mindig nem az ő tisztje megmondani, hol kéne legyen a borostyános bácsi, így nem is erőlteti tovább a témát.
Ha valamit nem várt egyébként kifejezetten pukkancs természetű barátnőjétől, az a viszont-poénkodás az idegen nő szenvtelen vázlatára a Szellemjáróról. Az újabb semleges hangszínű megjegyzést hallva a lány felé fordul, miközben felvonja fél szemöldökét. Szemeiben ugyanakkor az elismerés szikrája játszik, az idegenből kitörő nevetés hatására pedig egy mosoly is költözik a szája szélére. Mire visszafordul a nőhöz azonban - pont jókor, hogy szembe tűnjön neki a karok összefonása -, ezt a mosolyt letörli magáról. Myrii, magához mérten szokatlanul, amolyan ötórai tea melletti társalgásba kezd az idegennel, amibe nem feltétlenül kíván beleszólni (lévén ennél egy kicsit cél-orientáltabb hangulatban van), így amíg a két nő megtárgyalja a napi híreket, ő komolyabb figyelmet szentel annak az aprócska tényezőnek, ami nem kifejezetten harsányan, de mégis csak szemet szúrt neki abban a pillanatban, mikor a göndörhajú keresztbe rakta saját karjait.*
~Hat ujja van?~
*Állapítja meg összevont szemöldökkel, de csak magában. Annyit még ő is tud az illendőségről, hogy testi hibákat, másságot nem vall jómodorra felemlegetni, főleg nem az érintett személy jelenlétében, így ezt a felfedezést is megtartja magának. Legalábbis egyelőre. Majd ha a nő odébb állt, talán rákérdez Myriinél, vajon a lánynak is feltűnt-e az a hatodik ujj. Addig viszont csak pillantásával fürkészi, megpróbálja kivenni a bal kezet is, azon is van-e egy extra végződés, bár amennyire látja, az nem tűnik rendellenesnek.
Az újabb kérdésre viszont felkapja a fejét. Hogy honnan jön a bebörtönzött Szellemjáró gondolata? Tulajdonképpen mondhatná, hogy saját fantáziájuk szüleménye az elképzelés, elvégre Yagnar csak annyit mondott, hogy őt magát legutóbb a halálba küldték, mikor a Vashegyen járt, és lévén a Szellemjáró szimpatizánsa, esetleg, véletlenül, talán, előfordulhat, hogy a nagyasszony is hasonló sorsa jutott. Ez viszont így nem hangzik túl meggyőzően, még gondolatban sem, nemhogy kimondva. Ráadásul a férfit sem feltétlen kellene az idegen előtt emlegetniük, főleg mivel még mindig nem dőlt el teljesen biztosra, melyik oldalhoz húz.*
- Éppen ott, ahol a hegyes fogairól és a rémtetteiről is értesültünk.
*Válaszolja végül, reménykedve benne, hogy a nő ennyivel megelégszik. No meg abban, hogy Myrii sem fűzi bele a háttérsztoriba Yagnart.*
- A reakciódból ítélve viszont azt hiszem, joggal feltételezzük, hogy nincs rabláncon. Nem tudod véletlenül, hogy akkor hol van most?
*Nem tudja igazán, milyen feleletet vár a kérdésre. Ha a Szellemjáró még mindig elfoglalt, akkor ez a nő se fogja hozzá vezetni őket. Ha pedig nem elfoglalt már, akkor a hírnök üzenete nyilván célba ért már, mely esetben vagy perceken belül a nagyasszony színe elé járulhatnak, vagy - és ez utóbbira egyre jobban gyanakszik - maga a Szellemjáró áll előttük, és nyújtja a beszélgetésüket a Kagan szobrát, meg a saját hegyes fogait illető témák taglalásával, mint a rétestésztát. Ami azt illeti, ha jobban belegondol, igenis várná azt a választ, hogy nem kisebb személlyel beszélgetnek éppen, mint magával a Szellemjáróval. De honnan lehetne biztos benne, ha ezt is állítaná a nő, hogy igazat mond? Nettie nem ismeri a thargok népét, főleg nem arcról. Legszívesebben Myriihez fordulna, hogy egyébként miről kéne felismerniük a nagyasszonyt, ám ez nyilván nem megvalósítható ötlet, amíg az idegen nő itt magasodik előttük, és egyáltalán nem látszik rajta, hogy távozásra akarná fogni.*