//Kovácsműhely//
– Egy ebéddel.
*Aprót sóhajt, ugyanolyan aprót bólint, majd igyekszik átgondolni, vajon honnan is sikerítsen ki egy ebédet kettejüknek.*
~Nem lenne semmi gond, ha lenne itt legalább valami viskóm. Főznék én, nincs azzal gond. De most érkeztem. Bár talán egy lábas akad egy ilyen műhelyben, tűz is van, ez nem probléma. Ugyanakkor a lábasba kell is valami, és én még nem ismerem a helyet.
Mocsári pityókát még így télen is találni, de van-e a környéken valami nedvesebb terület? Még semmit sem ismerek erre.
Talán wyward is akadna, de az is esetleges, vagy tudok szerezni, vagy sem.
Ha pedig nekem lett volna bármim is, hát nem kellett volna kicsalnom az ő vacsoráját.~
*Úgy elmerül az ebéd kérdésében, hogy mire észbe kap már késő, Dhaven nem csak hogy leszedte az alkarvédőjét, hanem cseng-bong, már le is pattintotta róla a tönkrement kapcsokat. Sok választása így nem maradt, kedves holmiját nem fogja hátrahagyni, az már egyszer biztos.*
~De talán nem is kell azonnal menekülnöm, hiszen már mosolyog.~
*Tétován álldigálva figyeli, a férfi hogyan fog neki a javításnak, és közben még mindig azon agyal, honnan szerezzen ételt kettejüknek. Feje félig lehajtva, nem is néz fel, csak a férfi kezeit figyeli, ahogy az ő alkarvédőjén dolgoznak.
Aprót bólint újra, de a kuncogásra elpirul.*
~Most ostobának tűntem? Vagy épp könnyűnek?~
*Törpe kovácsmester elvonul mellettük, és bizony nagyon hasznos ötlettel szolgál, megfontolásra érdemessel.*
– Köszönöm a tanácsot, törpe uram.
*Kis mosollyal néz a lángvörös hajú alak után, ami csak akkor dermed az arcára, mikor a mester kilépve a műhelyből dalra fakad.*
~Ezt nem hiszem el! Ilyen nincs!~
*Érzi, hogy az arca egyre melegebb, és az csak az jelentheti, hogy ismét pirul, sőt ez már bizonyára a lángot vet a bőre kategória.
Azért valahogy csak összeszedi magád és a méltóságát és Dhaven felé fordul.*
– Akkor hát, mivel konyha tekintetében jelenleg elég szűkösen állok, és még csak most érkeztem, azt pedig tudod, milyen sok élelem van nálam, meghívlak a bódéba. Cserében a vacsoráért, amit olyan kedvesen nekem ajándékoztál, és a javításért.
*Int az alkarvédője felé, majd a férfi szemébe néz, ha lehet, és lassan elmosolyodik.*
~Egy mosoly sosem árthat, ugye.~