//Kapu közelében//
*Tekintete lassan ide-oda vándorol a két nő között, a látomás szóra kissé felhúzza a szemöldökét, de nem kezd el üvölteni, hogy "boszorkány, égessük meg!". Szerencsére előnye is van annak, hogy elf: így csak fajgyűlölő, de legalább nem babonás.*
- Az jó. *biccent Nimue egészségügyi kórképére, mert betegnek lenni rossz, fertőző betegnek lenni pedig kifejezetten szívás.*
- Türelmetlenül várjuk visszatérted. *ironizál kicsit, mert hát megvan a maga véleménye. Mikoron az albínó lány távozik, Syoud figyelme a kapu felé fordul, és ellenőrzi, hogy nem próbál e valaki besunyulni.*
*Végighallgatja Enissát, sőt: még bólint is, vagy legalábbis biccent. Többnyire úgy tűnik, hogy egyetért, kivéve a vége felé.*
- Itt hely is van, és dolog is van elég. Hamarosan jön valaki, talán a Gyógyító, a Szellemjáró, vagy maga a vezér, aki megmondja, hogy mit tegyél, és hogyan lehetsz a csapat része. *húzza el kicsit a száját, mert ő maga feljebb emelné a lécet.*
- Kiképzést is kapsz. És most egy jó tanács. *húzza hideg mosolyra az ajkát, de talán tényleg jó lesz az a tanács.*
- Ne húzogasd az oroszlán bajszát. Itt te nem pokróc vagy, hanem alázatos kliens. Majd ha a törzs tagja leszel már, éles nyelvvel és kemény kézzel vehetsz elégtételt a sérelmeidért... addig azonban... *hajol közelebb.*
- Javaslom, vigyázz. *háta mögé int, éppen mikor az óriások kicsődülnek a kapun.*
- Ha hasznossá szeretnéd tenni magad, segíts nekik. Vagy várj türelemmel. *neki nagyjából mindegy. Biccent a nőnek búcsúzóul, aztán a Bódé felé indul.*
//A bódé//
*ott már nem ő az egyetlen sorban álló, de ő nem is akar sorba állni.*
- Reggelt lányok! Helló! *vigyorog körbe, és egy pillanatra megtorpan Orizza előtt.*
- Jé, az új lány. Egy kávét, ha lennél oly jó. És lehetőleg gyorsabban, mint Hildi, bár ez... nem túl nehéz. *figyelme csak ekkor fordul körbe.*
- Nos, szép hölgy? *kacsint Rilai Raelingre, aki szerencséjére ember, és az ember csajok gusztusosak. Csak nem szabad hagyni teherbe esni őket.*
- Mi járatban?