//Kovácsműhely//
~No, ezzel a bólogatással akár ki is törölhetem.~ *Sóhajt magában.* ~Tiszta sor, hogy nem hisz nekem, egy szavamat sem. Talán azt sem, amit kérdezek. De én tehetek róla. Ugyanakkor honnan tudhattam volna, hogy még egyszer összehoz vele a Sorsom?~
*A pillái alól töprengve nézi a kovácsot, és próbálja kitalálni, vajon mennyire tartós a haragja, és mennyire az emlékezete. Nem tűnik éppen ostoba fickónak. Ami egy felöl rossz, de másfelől meg jó. Igazság szerint nem kedveli az ostoba férfiakat. Mármint a saját faján belül. Mert egy jó szándékú óriással például nincs semmi baja.*
- Csakugyan. *Húzza el a száját szomorkásan.*
*Finoman felvonja a szemöldökét a férfi mondatára.*
~Ugyan mi javítana az én helyzetemen? Egyáltalán mire gondol? Bár ki tudja, lehet, ha túl leszünk az ebéden, kiderül. Gondolom, ha meg megpattannék, amit ugye nyilván nem teszek meg, miután a holmim nála van, akkor szépen híre menne, hogy micsoda egy szélhámos perszóna vagyok. Aztán háromnapi járóföldön belül senki nem állna velem szívesen szóba, mintha már csak a szavaim is mérgezettek lennének.
Pedig nem vagyok én olyan.
Csak nagy úr a szükség.~
– Mondtam már, az ebéd áll. *Bólint komolyan.* – És bármit rendelhetsz. *Ajánlja fel, mondhatni nagylelkűen, mert fogalma sincs, hogy mekkora lehet egy ilyen megtermett férfi étvágya.*
~Még az is lehet, hogy három adag is belé fér. És ha meggondoljuk, hogy elképzelhető, hogy miattam még éhesebb…~
*Végtére is tényleg kitoltam vele.*
– Jól haladsz. *Jegyzi meg csendesen, szelíd hangon, hátha számít valamit, bár egyelőre nem fűz hozzá túl sok reményt, inkább azt gyanítja, hogy Dhaven süket lesz bármiféle dicséretre, már csak azért, mert tőle jön.
Átveszi az alkarvédőt, és bár ő nem tudta megmosni vagy bekenegetni a karját, felcsatolja. A kapcsok könnyen járnak, mégis rendesen tartanak. Őszinte elégedettséggel mosolyodik el. Nem elég, hogy a zár rendben működik, a csiszolás miatt most szebben is néz ki, csillog-villog, majdnem mintha új lenne.*
– Remekül működik. *Ismeri el.* – És nagyon szépen meg is pucoltad nekem. Köszönöm, Dhaven.
*Alkarját a fény felé emelve nézi meg újra a mintákat, amiket ő még sosem látott ennyire tisztán. Lassan elmosolyodik. Hát mégis van valamije, ami, még ha nem is képvisel nagy értéket, de legalább szép.*
~Micsoda kérdés ez?~
*A férfi felé fordul újra, és még épp látja, ahogy befejezi a mosakodást.*
~Dicséretes szokás.~
– Igen, tökéletesen megfelel. *Aztán aprót biccent.* – Igen, mehetünk. Igaz, ami igaz, megéheztem valóban, bár gyanítom te még nálam is jobban. De komolyan mondtam, nem tudom ugyan, mit árulnak a bódéban, de bármit kérhetsz. *Tökéletesen komolyan beszél, felkészült mindenféle válaszra, és úgy érzi a vacsoráért és a javításért együtt bizony a férfinak jó étel jár.
A visszatérő törpe mesternek barátságosan biccent köszönés gyanánt, ahogy annak az idősebb férfinak is, aki láthatóan a mesterhez jött, majd a kijárat felé indul, gondolván, hogy férfi is vele tart.
Az ajtón kilépve hökkenten látja meg a sötételfet, meg is torpan, és csak akkor vesz újra mélyebb levegőt, mikor látja, hogy amaz elindul a folyócska felé.*
~Félek tőlük.~
– A bódé... úgy láttam arrafelé van. Ilyen tájban már csak nyitva érjük. *Beszéd közben Dhavenre pillant, kíváncsi a férfi csak úgy megindul előre, és ő kocoghat utána, vagy bevárja, hogy egymás mellett mehessenek. Arra már gondolni sem mer, hogy a másik a karját vagy a kezét nyújtja esetleg. Főleg nem úgy, hogy sejti, a bódénál is kisebb csődület lehet.*
A hozzászólás írója (Liahwulfe Amenho Khyr) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.02.10 21:45:31