// Ágrólszakadt Janemita //
*Most, hogy már lehengerelte a félvér lányt, tompít egy kicsit sokfogú vigyorán. Botját átveszi jobb kezébe és egy határozott mozdulattal a földbe döfi azt, majd nekidől, és fájós lábát kinyújtja. Megtudja a lánytól, hogy az ezelőtti druidájuk szétolvadt a kis lény bájától és valószínűleg a föld magába itta, továbbá feltételezi, hogy az óta, vagy az óta IS a lány viseli gondját a bagolynak.
Aztán az elf bajtársára terelődik a szó. Ahogy a másik nő beszél róla, egy leheletnyit sértőnek érzi. Valójában már tombolna is a dühtől, de az nem lenne jó kezdés egy ilyen új ismeretségnél, ezért nem hozza szóba az udvariatlan kijelentést. Felszólal, mosolytalanul, de barátságosan.*
- Tudja a saját trükkjeit, de ő nem cirkuszi majom, akit idomítottam. Ő bajtárs, teszi, amit akar.
*Iluq meglendíti a karját nem nézve fel a sólyomra, aki érzékeli a hívó szót. Ellibben, az ágtól s tovaereszkedik, hogy belevájja méretes karmait az elf lány bőr alkarvédőjébe. A borostyán szempár megakad a fekete tekintetben, a madár szeméből egyszerű érzelem olvasható ki, amit nevezzünk csak úgy „mit akarsz, mi?”. Desna és Iluq nem barátok, egyáltalán nem, de társak, mióta a lány nem hagyta megdögleni az út szélén.*
- Hát, szevasz, tetszésedre szolgál ez a kislány, hmm? Hoznál neki valamit puszta kedvességből?
*Desna képtelen megvonni a vállát, de ha meg tudná tenni, akkor biztosan megtenné. Most viszont elröppen a lány karjáról az erdő felé. Iluq reméli, hogy nem egy kisnyúl tetemével tér vissza. Nem hiszi, hogy azt értékelné a lány, mivel túl kicsi az, amit a sólyom elbír, a reggeli pirítós mellé talán elég lenne, s ezért pazarlás lenne megölni. Ha felnő, több hasznot hoz majd.
Közben Janemita bejelenti távozását, amit a druida nem bán, hagy menjen.*
- Mire visszajössz ő is visszatér. *Mondja, majd a távozó lány után néz, aztán ülőhelyet keres, de mivel nincs kedve jobbra, balra cammogni ezt megoldja helyben. Törökülésbe rendezi egyik lábát, s kinyújtja a másikat. Előkapj tömlőjét köpenye alól és egy jót húz belőle, amit már igencsak kívánt.*