//Fogadó//
*Moccan a száznyi kétes eredetű szőrmebunda a terjengő kávéillatra. Nyöszörgés hallik, vézna kéz kandikál ki a töméntelen szőr közül, körbetapogat. Kandallópárkányt ér, alatta hideg, döngölt földet, mellette kicsorbult bádogbögrét. Újabbat nyösszen, behúzza az ibriket az irha alá. Szörpögés, krákogás, morgás. A cseber üres, erre enged következtetni a dühödt, halk szitkozódás. Moccan a szőr, felszínre kerül az alatta rejtező, módfelett morcos és gyűrött Rilai. Hunyorog, szemlélődik, fején keresztbevetve a néhai állat feje figyelget, mint valami elbénázott sámán, vagy bőrváltó. Váltásra egyébként ez a bőr megérett, ezt bizton állíthatja bárki, aki az apró, kócos teremtményre veti pillantását a fogadóvendégek között. Hátán még mindig az irhával meredten bámulja a pultot, az azt körülvevő embereket, különösen a kávésbödönt meg Janemitát. Szavakat keres, markolássza a bögrét, fókuszálgat.*
- Ha nem tévedek, néhányan korábban kelnek errefelé. Mint mások. Ugye. - *Elnyöszörgi magát a kávéig, tölt, fejjel beleborul. Szemlesütve elsunnyog a szemkápráztatón friss és éber népek közeléből, ahogy nézi, itt jóformán mindenki otthonosabban mozog nála, így reméli, nem szúr szemet senkinek, ha a pult mögötti lócán próbál életet lehelni megmacskásodott tagjaiba. Még mindig kezében a bögrével karjait előrenyújtja, hátborzongatót roppant a nyakán, a csuklóján. Körbepislog, lát néhány ismerős arcot. Az ajtón is kibámul, már kezd olyan magasan járni a nap, hogy hamarost neki is láthat megint a főzésnek, ami azért nem egyszerű dolog, számba véve a díszes kompánia minden tagját, meg azokat, akiket senki sem hívott, de jönnek, mégpedig rendszerint, s esznek, mint a sáskák minden nap. Száját elhúzza, figyeli Janemita ténykedését. Úgy tűnik, a lány elég ügyes. Tán visszagömbölyödne a kandalló mellé, hátha a napi teendőit is megintézkedi helyette. Szíve sajdul, szeme a tenger mosatlanra téved. Tán mégsem.*
- Pompás! - *Morran, aztán fadézsát ragad, fél kézzel lefejti hátáról a szőrmét, a másikkal leteszi a pultra a kávéscsajkát. Szabad kezével hátára veti a mosódézsát, másikkal visszarántja orra közelébe a gőzölgő bögrét, majd mint valami idétlen, groteszk teknősbéka, friss vízért indul.*