//Ayrisz Emeraad//
* A Szegénynegyed egyik macskaköves kis sikátorát hangos lármázás veri fel, ami a városnak ezen lepusztult, aljanéptől és bűnözőktől hemzsegő részén mindennapos esemény. Kivágódik az egyik tehetősebb ház ajtaja, s egy fekete csuklyás alak rohan ki az épületből, nyomában 2-3 szitkozódó, kardot lóbáló férfival. A menekülő persze nem várja meg őket, fellökve egy járókelőt és átszökkenve egy földön fekvő csavargó fölött eltűnik az egyik kanyarban, ám üldözői mint vérszomjas vadászebek erednek utána.
A csuklyás egy ideig nem néz hátra, elég ha hallja a neki címzett szebbnél-szebb jelzőket, csak rohan a negyed labirintusszerű utcáin, találomra hol jobbra-hol balra veszi az irányt, s útközben eldobálja mai zsákmányának egy részét. Akad ott aranyozott gyertyatartó, ezüst kanál, némi csicsás bizsu, de még egy csipkés női alsónemű is, melyet a tolvaj a sietős távozás során fogott össze az értéktárgyakkal. Hogy a házigazdának a meglovasított értékek, vagy a felszarvazás ténye fáj jobban ki tudja, de az biztos, ha egyszer utoléri a menekülő alakot ott helyben fejét veszi.
Az eldobált csecsebecsékre csavargók és koldusok vetik magukat, nem kis akadályt jelentve az üldözőknek, ám úgy tűnik lerázásukhoz ez a régi trükk vajmi kevés, így a tolvaj a főtér felé veszi az irányt, s az egyik kanyar után futva kibújik éjszín csuklyás köpenyéből és behajítja azt az egyik szűk kapualjba.
Zaraun immáron fedetlen fővel, jobb kezét szeme elé emelve toppan be a főtérre. A sötét utcácskák után felbukkanó fényes napkorong fájdalmasan mar bíborvörös szemébe, beletelik néhány lélegzetvételnyi időbe, míg képes abbahagyni a hunyorgást, addig is lelassítja lépteit, s most már sétálva elvegyül a téren bóklászó tömegben. Tekintete határozottságot tükröz, s hamuszürke arca érzelemtől mentes, talán kicsit feszült, ám rémületnek, vagy félelemnek nyoma sem látszik rajta, annak ellenére, hogy a kiáltozás a főtér szélét is eléri.
A vörös szemek most hátrapillantanak vállai fölött dühös üldözőire, majd a tér közepén lévő padok felé indul.
A legtöbb pad üres, akad pár amin szerelmes párocskák turbékolnak, s egy, melyen egy fiatal hölgy üldögél merengő tekintettel.*
~Tökéletes!
* Fut át a mélységi fején, s véletlenül sem feltűnést keltve, nyugodt tempóban a nőhöz sétál és lehuppan mellé a padra. Nincs idő, hogy köszönjön, esetleg elnézést kérjen, a három fickó látótávolságba értek, sőt közelednek, de úgy tűnik nem szúrták még ki, hisz ők egy fekete csuklyás alakot követtek. Zaraun azonban biztosra megy, alig hogy leült az idegen kisasszony mellé, felé fordítja fejét, szorosan átkarolja, s talán a frászt hozva rá, mintha már ezer éve ismernék egymást felhangon megszólal:*
- Igen, Drágám, valóban szép napunk van, ám korántsem vetekedhet a Te szépségeddel! Odavagyok érted, mióta csak megláttalak, tudd, hogy szer...
* A terv bevált, üldözői épp az orruk előtt masíroztak el, ám fel sem figyeltek a "turbékoló párocskára". Biztos ami biztos a sötételf még nem húzódik el a lány mellől, óvatosan tekintget a három alak után.*