//Sem Skarten//
*Velenryt meglepi a hirtelen reagció. Az hogy a férfi ilyen gyorsan fordul felé. Ennek ellenére továbbra is nyugodt marad. Sőt felemeli kis lábait, s teljes testével fordul a másik felé. A kis végtagokat pedig keresztbe helyezi. Ahogy a férfi ránéz a lány eljátszik a vöröses narancssárgás tekintet kavargó mintáival. Tetszenek neki, annak ellenére, hogy tudja mekkora kételyek vannak mögötte, ahogy a férfi egyre csak mondja a gondjait, s mondja, mondja. Velenry arca csak egyre kedvesebb mosolyt ölt, mikor befejezi a másik és a tündérlány látja a szorongást rajta, na meg azt, hogy kezeit a nadrágjába törli.*
~Biztos ideges! Pedig nincsen rá oka. Na Velenria most mutasd meg, hogy te is tudsz valamit.~
*Gondolja magában, majd óvatosan megszorítja a másik kezét, csak annyira, hogy az érezze most következik a válasz, majd elengedi és megszólal.*
- Nem! Nem gondoltam rá, mert nem eshet meg! Mert számomra nincs benne ráció! Nem fogom feladni, mert tudom, hogy nem tehetem, nem csak miattad, magam miatt sem. Csak magamat juttatnám csődbe, ha megtenném. Lehet, hogy túlbecsülöm magam, de fejlődöm és annak az a módja, hogy kudarcokat vallok és építek belőlük. Nem fog zavarni, hogy bántasz, megsértesz. Nem fogsz az idegeimre menni, mert kíváncsi vagyok rád. Mit fogok tenni? Hinni! Hinni fogok, hogy minden rendbe jön. Tudom, hogy kell neked a segítség, én pedig kitartok az mellett, hogy segítek. Legyen bármi az ára. Keményebb fából faragtak, mint hiszed. Majd meglátod, ha találkozol a... Arról majd máskor. Most az a legfontosabb, hogy megnyugodj és eldöntsd, hogy a gyógyulás ösvényére lépsz.
*Mondja kedves hangon, arany szemeit a férfin tartva, s le se véve róla. A bizalom kialakulásához kell a szemkontaktus. Ezzel Velenry is tisztában van.*