//A Szerető//
*A hatalmas férfi ostoba vigyorral az arcán bólint a lánynak, hogy igaza van, hiszen melyik ló lenne képes elbírni az óriást.*
-Köszönöm a meghívást. *bólint az elf hölgy. Könnyedén lepattant a ló hátáról, megsimogatja a ló nyakát, s valamit súg az állat fülébe, amire a ló nyerítéssel válaszol. Nem köti a lovat a hintóhoz, és az óriásnak sem adja oda a kantárt, hagyja hogy az állat szabadon mehessen.
Ellissziana először körbe néz a hintóba, mielőtt beszállna, majd a lánnyal szemben elül.*
-Ha így nézzük, akkor igaza van. *válaszolja a lánynak.* De a zsoldos, az csak olyan munkát vállal el, aminek szerves része a harc. Mi a nyugodtabb munkákkal is elvagyunk, és persze a leglehetetlenebbekkel is. *mosolyog a lányra.*
-Elisz. Inkább Elisz. *közli a lánynak. Sokan próbálkoznak az Eli-vel, de neki ez soha nem tetszett.*
-Nem tudom, hogy mi hányadikak vagyunk a listán. *rántja meg a vállát.* És azt sem mondanám, hogy túl macerás munka lenne. Bár egy személyt megtalálni a nagyvilágban nem egyszerű, de Gerold-nak van egy két jó trükkje. Ha az apja katonái vagy emberei kezdenek maga után kérdezősködni, akkor az szemet szúr. Ha mi, az nem. *magyarázza az egyszerű tényeket.* Az apját nem érdekli, hogy mennyien vagyunk, ugyan azt a pénzt adja, ha négyen vagyunk, ha ketten.
*Egy ideig némán ül, végül ismét megszólal.*
-Tegnap hallottam, hogy az Arthenori Riquill család embert keres egy munkára. *megrázza a fejét, mintha kissé összezavarodott volna.* Inkább kezdem az elején. Tizenhat évvel ezelőtt egy munka rosszul alakult, de volt valaki, aki megmentett minket, hogy pontosabban fogalmazzak. Csak engem tudott megmenteni, de a többieket is meg akarta. *meséli a szomorú történetet.* Amikor megkérdeztem Arthi-t, hogy miként viszonozhatom a szívességet, akkor csak kedvesen mosolygott. És azt mondta. Ha az Arthaniori Riquill családból, Valentina Riquill segítséget kér, akkor segíts nekik. És lám, tegnap elhangzott a segélykiáltás. Nyolc éve nem láttam Arthi-t, s ő soha nem kérné rajtam számon, hogy miért nem segítettem. De én tudnám. *fejezi be a mesélést.*
*A szekér lassú tempóban gurul be a főtér felé, mögött az óriással, és egy lóval. A ló nyugodtan sétál a szekér mögött, mintha a gazdája vezetné pórázon. A város már látszódik a távolban, ahogyan az is, hogy egy csoport közelít feléjük. Gerold oda hajol a kocsis füléhez, s valamit halkan bele suttog, amire a kocsis csak némán bólint.
Amint a városból kifelé jövő csoport látótávolságba kerül, akkor Gerold bekiált a hintóba.*
-Ellisz drágám, társaságunk van.
*Az elf högy, finoman megfogja a lány vállát, és finom mozdulattokkal felébreszti.*
-Fogja! *parancsol rá a lányra, s egy tőrt nyújt felé.*
-Állj! *kiáltja valaki a szekéren kívülről, aminek hatására a hintó megáll.* Riquill nagyúr küldött, hogy biztonságosan elkísérjük a lányát. Holnap este jöhetnek a pénzükért. *folytatja az illető.*
-Köszönjük a kíséretet. *válaszolja Gerold.* A nagyúr arra bérelt minket, hogy találjuk meg, és vigyük haza. Ha maguk viszik, akkor nem mi, és akkor annyi a pénzünknek.
-Holnap este megkapják a pénzüket, csak jöjjenek át. Az úrnőt most elvisszük az apjához. *jelenti ki az alak ismét.*
-Csak akkor adjuk át, ha most azonnal kifizet minket. *mondja Gerold.*
*Ha Syerrana kinéz a hintóból, akkor egy tucat katonát lát kit, az apja kék-fekete egyenruhájában, az apja katonái, ebben biztos. Bár a katonákat személyesen nem ismeri fel, de ez nem meglepő, mi furcsább, az, hogy a katonákat egy ork férfi vezeti. Nem katona, hiszen nincs rajta egyenruha, s fegyver sincs nála, de a család címerét viseli, és a bársony ruhája szintén a család kék-fekete színeiből áll. Talán az apja egyik embere?*