// Második szál //
// Tavaszünnep //
//Nyílt- Zagurraz sátor//
- Igen. *feleli Kámorfnak elég szerencsétlen ábrázattal, baljával szórakozottan megérintve az arcát. Nézett már tükörbe, tisztában van az adottságaival, annyira nem is bántja, hogy úgymond, kissé előnytelen a külseje, nem tartja túl lényegesnek. Egyelőre. De azért egy kicsit mégis zavarja, oda is néz a sátorban lévőkre, hogy hallották-e Kámorf kérdését, és mit szólnak hozzá. Nem is érti, miért pont most vette észre a nő, hogy valójában nem fiú.
Ám úgy tűnik, az ork „házigazda” nem törődik a kis jelenettel, vagy nem is figyelt még rájuk akkor. Ehelyett meglepő és biztató szívélyességgel fogadja őket.*
- Köszönjük! *mosolyodik el halványan, látszatra lenéző grimaszolással. De hát, olyan ez nála, mint az orkoknál a mosolygás. Ők meg mintha vicsorognának. A fizimiskájáról senki sem tehet.
Felnéz ezután a hozzá közel hajolt nőre, cseppet kiakadva a közvetlenségtől, de inkább zavarba hozza a dolog, mint zavarja. Jelzésértékűen rápillant, hogy akkor jöjjenek beljebb, és részéről közelebb is lépdel a fegyverekhez.
Mikor a „házigazda” odaszól két másik nézelődőnek, hátrapillant rájuk. A vörös hajún kicsit hosszabban is megakad a szeme, mert felismerni véli benne azt a fickót, aki a mágusokat emlegette átkos népségként. Úgyhogy aztán gyorsan el is fordul tőlük. Nem mintha rá volna írva, hogy maga is varázslótanonc, de nem szokta még meg teljesen a gondolatot, hogy sokan ellenszenvvel vagy gyanakvással viseltetnek a fajtája felé.
Aztán ha tudná, hogy a két férfi egészen más szemszögből beszéli ki őt és újdonsült ismerősét, valószínűleg nem emiatt aggódna…
Egy jókora fejszét szemel ki magának, ami az asztal mellé van támasztva. Megfogja a nyelét, hogy megemelje, de fél kézzel meg sem bírja mozdítani. Ekkor szégyenlősen felpillant, hogy hányan látták, majd visszafordul a fegyverhez, és most már minden erejét beleadva, két kézzel kísérletezik. Ezúttal sikerül is megemelnie.
Ezen felbátorodva odanéz a gyakorlóbábura és szöget üt a fejében a gondolat. ~ Ezt ki kell próbálni! ~ mosolyodik el magában.
A nagy teherrel küszködve, a fegyvert maga előtt lógatva kacsázik el a bábuhoz, majd elszántan vesz egy mély levegőt és lassan hintáztatni kezdi a fejszét. Aztán hirtelen belelendül és fölkapja a feje fölé… azaz… csak a feje fölé akarná, de a fegyver súlya váratlanul éri, így kicsit túllendül a háta mögé, majdnem őt is hátrarántva, de végül a kezei nem bírják megtartani a terhet, így a fejsze egyszerűen kifordul belőlük és lezuhan valahol a háta mögött, remélhetőleg senkit el nem találva…*