//Második szál//
//Tavaszünnep//
//Zagurraz sátor - Nyílt//
- Semmi baj. *feleli még Kámorfnak a sátorba belépésükkor, zavartan lógatva a fejét. Majd eszébe jut valami, elmosolyodik és fölkapja a tekintetét.*
- Hát, legalább máris van egy jelmezem! *Minden rosszban van valami jó. Neki be sem kell öltöznie, hogy másnak lássák, mint ami.
Időközben beéri őket az a sötételf nő is, aki medve-bőrös új ismerőse mellett volt korábban. Vigyorogva hallgatja őt és figyeli, ahogy az ork kölyök megkóstolja Kámorfot. Valójában kicsit még fel is nevet.
Aztán figyelme hamar átterelődik a fegyverekre, és elköveti azt a nagy baklövést a fejszével.
Miután a fegyver földet ért, ő egy-két pillanatig csak áll dermedten, riadt arccal. Nem mer hátranézni. Akkor fordul meg, mikor Bato mögé érkezik, és megszólítja.
Kívülre kissé nevetségesen festhet az az ijedt ábrázat, amit vág. Nem is tud mindjárt felelni, csak aprót bólint Batonak.*
- Elnézést. *mondja, mikor megjött a hangja. És őszintén örül, hogy nem talált el senkit.
Erre a „házigazda” is figyelmezteti, majd mellé jön, és elkezd egy – számára – látványos kis bemutatót tartani. A kardot elég esetlenül veszi át tőle, aztán máris lefelé lógatja és megtámasztja hegyét a földöt. Utána pedig csak bámul, figyelve a pontos és jól kivitelezett csapásokat. Valójában, bármily meglepő is, lenyűgözi az ork, ahogy mozog, és ahogy tanít. Úgy magával ragadja az egész, hogy szinte el is feledkezik róla, hogy milyen kicsi és gyenge és hogy nem éppen ilyesmire termett. Majd mikor Hagrar biztatja, hogy próbálja ki ő is a karddal támadást, nagy lelkesen fog neki. Aztán visszavet a lendületéből a kard súlya… A fejszét lendítette, azért bírta feljebb hozni, de ezt a kardot emelnie kellene.
Két kézzel fogja a markolatot, úgy küzdi fel olyan magasságba, amiből már érdemes támadni. Majd pompás memóriáját használva felidézi az első pontot, amit Hagrar támadott, és megpróbálja utánozni a mozdulatát, ami két kézzel már eleve nem sikerülhet ugyanolyanra, hozzájön még az, hogy alig bírja megtartani a fegyvert, így a csapás mellé megy. Utána pedig kimerülten engedi le a kardot, hogy erőt gyűjtsön a következő csapáshoz… és ekkor toppan be egy újabb hatalmas – hozzá képest egyenesen óriás – ork, akitől Krestvir jól láthatóan még meg is szeppen egy kissé.
Főleg így, hogy amaz rögtön őt szólítja meg.
Inkább gépiesen, mint tudatosan veszi át a felé nyújtott „fogpiszkálót”, fél kézzel még mindig a földön megtámasztott kardot fogva. Tekintete pedig ott ragad Narhgub arcán.
A hosszú pillanatot Bato töri meg, ahogy közelebb jön, hogy elkérje a fejszét, s még egy kiigazító megjegyzést is tesz. Ekkor már Krestvir is föleszmél és meg is mozdul végre. Elsőként a fa pöcköt nyújtja vissza az orknak, mikor ráébred, hogy átvette.
Később átengedi a terepet Kámorfnak a bábunál, pillantását az ő bemutatója és Bato átalakulása között váltogatva. Nagyon jól szórakozik rajtuk, mulatságos nézni, ahogy a felnőtt férfi átadja magát a gyereknek, s hogy az milyen nagy örömmel lát neki kimázolni őt.
A végeredmény pedig, hát… az sem hagyja nevetés nélkül.
Mindent összevetve Krestvir annyira belemerül az eseményekbe, hogy fel sem fogja, hogy őt is kérdezték valamiről.*