//Visszatérés Artheniorba//
*Sylweran először döbbentnek tűnő csenddel hallgatja a Nővér beszédét róla. De hát ő már hallotta ezeket a pletykákat. Sőt rosszabbakat is. Így a nő talán meglepetésére, egyszer csak felnevet.
Egy ideig nem is szól semmit, csak nevet, majd megköszörüli a torkát és mosolyogva válaszol a mögötte ülőnek.*
- Nos, igen. Hallottam már. Cifrábbakat is. A sehonnai név sem csak úgy ragadt rám. *válaszol.*- Te hiszel a pletykáknak? Látom voltál már északon, ha így hallottál rólam. Vagy gyorsabban terjed erre a hírem, mint azt gondoltam.
*Tart egy kis szünetet, mielőtt folytatja.*
- De ez egy kissé összetettebb dolog azért. A belső vad, ahogyan Te nevezted. De ha látnak úgy... gondolom nem véletlenül kezdődtek el ezek a pletykák. Az emberek jobban szeretnek a szemüknek hinni, mint az eszüknek.
*Leszáll Borókáról, de a nő szemlátomást nem veszi észre, hogy a kezét nyújtja, mert csak úgy leugrik. Nem sértődik meg ezen. Ha nem, hát nem. De a következő szavakon meglepődik. Bár valahol jogosan hangzik a dolog, ha az ember vagy elf, vagy legyen bármilyen lény, valamiféle hitvilágnak adja át a sorsát. Ez is mintha a szerencsén múlna. De miféle szerencse ez, és miféle sors így?*
- Elfogadhatónak tűnik az érvelésed amellett, hogy jössz vagy maradsz. *mondja végül, több mint két méteres valójában lepislogva a nőre. S ezzel egy időben bele is hasít a fájdalom a csuklójába.*
- Ám nem vagyunk valami jó passzban. *mosolyog ismét halványan. Azúr szemeivel mélyen Eyldana szemeibe néz.*
- Félek, nem tudnánk igazi hévvel küzdeni így, hogy ennyire megviselt minket az erdő. Pihenned kéne. És nekem is. *vallja be őszintén.*- Más esetben gondolkodás nélkül azt mondanám, akár már most is megtehetjük. Gyakorló kardokkal, vagy élesben... de így...
*Egy kicsit csak méregeti a másikat, mielőtt folytatja.*
- Alkut ajánlok neked.
*Ízlelgeti a szavakat. Nem akarja elsietni azt, amit mond. Szeretné, ha a nőnek is jó lenne, és ugyanakkor ő is örülhetne a másik társaságának.*
- Menjünk a fogadóba, és együnk, igyunk, pihenjünk, ahogyan már mondtam. *fog bele aztán.*- Hamarosan toborzást szervezek. Aztán visszatérünk oda, ahonnan jöttünk... a tisztásra. Ott építjük fel az otthonunkat. Addigra pedig már mindketten a lehető legjobb formánkban leszünk... és a többieket is szórakoztathatjuk. *kacsint egy kis tréfát is beleszőve a dologba, hogy vidámabbá varázsolja a nem régiben még igencsak komor perceket.*
- Gyere el velünk... nézd meg, milyen csapattal vagyunk, épüljünk fel együtt, ismerjük meg egymást. Vadásszunk, őrködjünk a tűznél, szedjünk együtt vérfűt, észak reményét... aztán megküzdünk. Ha nyersz... és menni akarsz... magam kísérlek vissza Artheniorba. Ha viszont veszítesz, és maradsz... kapsz egy családot... és megmozgatunk minden szálat, hogy az eredarod nyomára bukkanjunk. Ha szembe kerülsz vele... ott lesz a kardom, ha kell.
*Várakozóan áll, és figyeli a Nővért. Reméli, hogy elég kielégítő az ajánlata. Megküzd a nővel, ha annyira akarja, de nem érzi úgy, hogy túl sikeres harc volna. Nem számára... hanem egyiküknek sem.*