//Második szál//
//Tavaszünnep//
*Sikeresen elvergődik a színpadhoz, olyan számára látótávolságnyira, és igazából újra azzal szembesül, hogy két bohóc tartja a műsort a színpadon, pont, mint amikor érkezett. Még mindig nem érti, hogy ez miért jó bárkinek is, mármint az ő vitatkozásuk, de úgy néz ki, van, aki jókedvűen fogadja. A bejelentett versenyszámot meg annál is inkább.
Az első előkerülő páros a Kopasz (egészen addig fog Bato erre a névre hallgatni a sötételf fejében, amíg ki nem derül az igazi neve) és egy fajtárs, elég különleges ruhában, legalábbis, amennyire látja. Erősen kirí az amatőr jelmezek közül, amiket a tömegben is viselnek.
Egyszer csak valaki kopogtat a vállán, és ahogy odafordul, egy idegen embert lát, valamilyen listával.*
-Elnézést, hogy zavarom, kisasszony... *Kezdi a szavazatgyűjtő, szembesülve a ténnyel, hogy egy sötételffel beszél. Rövid időn belül eljut addig, hogy előadja, miért is zargatja Krisát. Csak fent áll az a probléma, hogy ő nem látta a fellépőket. Pontosabban hármat látott közülük. És mivel kritérium a humor, azzal pedig egyedül a Bálkirály-imposztor próbálkozott, Taitos irányába int.*
-Akkor rá szavazok, arra, akit megpróbáltak már lerakni a színpadról, még az elején. Nem tudom, hogy hívják, de ha versenyző, akkor rajta van a listán, ugye? *Mondja, hogy kicsit könnyítse a vele szemben álló dolgát, és ne csak az integetésből kelljen találgatnia.
Azt már nem figyeli valóban felkerül-e a szavazata a listára, inkább azzal foglalkozik, ami az emelvényen történik. Az pedig a javasolt ivóverseny kezdete.*