//Hazatérés//
*Már erősen esteledik, mikor eléri Artheniort. ~Hála minden éginek és a Szerencse Úrnőjének, hogy ideértem!~ Nagyon nem szeretett volna még egy éjszakát a szabadban tölteni. Nehezen lép sajgó jobb lábára, de ami még rosszabb, egész teste kimerült. Még egészségesen, ereje teljében sem lenne könnyű feladat egy összecsomagolt vérttel, karddal, pallossal ekkora távolságot megtenni, de így, hogy hónapokig feküdt és az utóbbi hatokban is csak a ház körül sétálgatott, még nehezebb. Gyakorlatilag ereje végén jár. ~Ha végre odaérek, egy-két nap pihenésre lesz szükségem.~ Keserű düh önti el egy pillanatra. Hazatér és máris csak teher lesz, pedig ha áll még a Sillerforw ház, elsősorban segítségre, hűséges emberekre van szükségük, nem ápolni való sebesültekre. ~Ha áll még… Hányan maradhattak?~ Maradák erejét összeszedve indul el, hogy aztán megtorpanjon, mikor a Városőrség őrjáratát vezető őrmester félreinti.*
-Ki vagy és mi dolgod Artheniorban? *Kérdése számonkérő, de nem támadó. Gradak megérti, ez a dolga, az Ő felelőssége, hogy ki járkál este a városban.*
-A nevem Gradak Wolfer. A Sillerforw seregben szolgálok, a ház mindenkori urának testőrlovagja vagyok. Az északra vezetett portyából érkezem. *Keserűen nyel egyet.*
-Hónapokig lábadoztam a sérülésemből, mire útra tudtam kelni. *Nem meri megkérdezni, tud-e valamit a katona a Sillerforwok sorsáról. Majd a saját szemével megnézi. De úgy tűnik, az őrmester még nem engedi útjára, mert most kimeredt szemekkel, leesett állal nézi.*
-Sillerf… Sillerforw sereg? A… a Sillerforw ház egy egy harcosa? Az első északi holtak csatájából?
-Első? *Gradak is megdöbben. -Azóta volt még?
-De volt ám! *Az altiszt sokat mondóan bólint, aztán zavartan, szinte már szégyellve folytatja. -Onnan elég sokan hazajöttek. *Gradak nagyon rosszat sejtve kérdez.
-Miért, az elsőből hányan tértek vissza? *Az őrmester tekintete részvéttel telik meg. Hátrafordul, int a katonáinak, mire elfordulnak a biztosító fegyverek, tágul a kör. Majd vesz egy mély levegőt és Gradak szemébe néz.*
-Azok közül, akik csatát álltak, Te vagy az egyetlen.
*Mintha kihúzták volna talpa alól a talajt, megtántorodik, szeme előtt sötét foltok ugrálnak. Egy szó dobol az agyában. ~Egyetlen.~ Tudta, hogy a sereg nagy része biztosan odaveszett, közte ura és parancsolója, valamint a fiatal Úrfi is, de arra gondolni sem mert, hogy mindenki. ~Egyetlen… mindenki odaveszett. Mind egy szálig.~ Aztán valami lángot vet a lelkében.
-És akik nem álltak csatát? Azokkal mi lett?
-Minimális veszteséggel visszatértek. *A tiszt válaszán érezni, tart tőle, most mit fog tenni a másik. De Gradak önuralma erősebb annál, mint, hogy maga alá gyűrje a harag. Bár tekintete izzik, hangja hideg, akár az acél.*
-Köszönöm, őrmester. Van még kérdése, vagy utamra bocsájt? *A katona kicsit megkönnyebbültnek tűnik.*
-Természetesen szabadon mehet tovább. De tudatom, hogy érkezését jelentem parancsnokaimnak, akik minden bizonnyal kihallgatásra kéretik majd, hogy az ellenségről gyűjtött tapasztalatairól beszámoljon.
-Bármikor rendelkezésükre állok. A Sillerforw házban megtalálnak. *Kicsit tart attól, mit válaszol erre az őrmester. ~Ha most elmondja, hog a ház már nem áll, vagy nem a Sillerforw család lakja…~ De a katona csak bólint, majd félre áll az útjából, Gradak pedig nehéz szívvel folytatja útját.*