//Második szál//
// Vörös és Fekete //
*Érzi, ahogy Seju teste megfeszül a fogása alatt, próbál kiszabadulni a vörös tartásából, aki talán a lehető legrosszabb verziót választja és egész egyszerűen nem engedi el, minden ellenkezés ellenére sem. Hosszú és kalandos élete során találkozott már eszét vesztett, őrültnek titulált emberekkel, olyanokkal akiket a sötétség uralt, olyanokkal, akik gyermeki szinten vergődtek egy felnőtt testben, de tudja, érzi, a hollóhajú nem ilyen. Eddig nem ilyen volt. Persze, meg vannak neki is a maga paranoiás gondjai, csak úgy mint a kalóznak is, emiatt van még mindig mellette. De most valami más történt a csontjóssal, és esze ágában sincs hagyni futni.*
- sss... *Mintha ez bármikor is nyugtatólag hatna a riadt elmére. Valami csendes helyre akar menni, kikerülni az őket bámulókat, miután a figyelmet semmiképp sem szeretné most magára vonni. Főleg nem a városőrökét.
Csak akkor enyhül a szorítás a lányon, amikor ismét értelmes mondat hangzik el tőle.*
- Hát öhm, hogy is mondjam... *Engedi el őt, és zavartan nyúl a tarkójához*
~Egyszer csak bekattantál? Nem, ez nem jó, Olyan, mintha hülyének néznem.~
- Azt hiszem megszállt téged valami. *Adja elő őszinte véleményét, miután másra nem tud gondolni.* De semmi gond, kedvelem a fura népeket. *Na persze, valahol a hideg rázza a gondolattól, hogy itt repked körülötte egy szellem, de ennek igyekszik nem adni látható jelét.*
- Hát mondtál valamit a vérző szélről, meg hogy valami görbül. Ja és azt hiszem tajtékzott is valaki. *Nehezen tudná visszaadni a számára értelmetlennek tűnő egymás melletti szópárosokat.*
- Mintha megittál volna egy üveg rumot, ahhoz tudnám hasonlítani. *Megáll a szökőkút mellett, amíg a lány felfrissíti az arcát és a körme alatti piszkot kezdi piszkálgatni. Hát igen, származása ellenére nem túl igényes.*
- Ott volt az a kellemes külsejű fiatalember a sikátorban. Gondolod, hogy ő szórt rád valami átkot? *Suttogja közben.* Ha szeretnéd visszamegyek és végzek vele. Kardom ugyan nincs, de tudok egy technikát, amivel igen hamar ki lehet valakiből szorítani a levegőt. *Kedélyes mosollyal ajánlja fel szolgálatait egy gyanakvó személynek, ez rógtón eszébé is ötlik, így javít valamelyest, bár nem túl hihető módon.* Ööö, na nem mintha gyakran csinálnam ezt. Hehe.