Arthenior - Arthenior főtere
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 28 (541. - 560. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
560. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-08 10:46:49
Üzenet elküldve: 2012-09-08 10:46:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Lihegve ront ki a fogadóból, menekül a kedves tündérke elől. "Nevetséges." Gondolja, majd faarccal vág át a nyüzsgő lények közt, itt-ott elkapkod egy aranyat, de senkinek sem tűnik fel. Sokan gyanakodva méregetik, mivel sötételf, de a legtöbben csak szépségéért nézik meg. Hegyes füle mögé húzza fekete tincseit, majd megtorpan. Sóvárogva nézi az utat ki Arthenior-ból, de hiába, valami mégis itt tartja. Nincsenek barátai, már szeretteit is elvesztette, de megszerette ezt a várost. "Mi olyan szeretetreméltó ebben?" Kérdezi magától, majd körbenéz a főtéren. A válasz: Nem tudja. Mindenesetre szeretné jobban felfedezni ezt a helyet, ezért, életében először elmosolyodik. Boldogan kivillantja fehér fogsorát, majd csak úgy, találomra elindul valahova, a Szegénynegyedbe, hogy azon átvágva hosszasan sétálhasson a folyópartra.*
559. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-08 09:52:21
Üzenet elküldve: 2012-09-08 09:52:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Ismét visszatér ide, jóllakottan és kipihenten. Leül egy szabad padra, majd két kezét rátámasztja a térdére, és fejét két kezébe temeti. Nem sír, de el van keseredve. Hiszen lova nélkül nem megy el, de itt sem akar maradni. "Milyen lehetetlen helyzet." Gondolja, majd felnéz kezéből, és arcát a gyéren sütő nap felé fordítva elmélkedik. Egy választása maradt. Itt kell maradnia. Felsóhajt, majd felpattan a helyéről. "Ha már itt kell maradnom, nem pocsékolom az időmet." Dönti el a vándor lélek, és már azon agyal, hogy hova mehetne. Megkérdez egy lényt, hogy hol találhat egy erdőt, vagy esetleg egy olyan helyet ahol mágiát tanulhat. Kovellytina a templom mellett dönt, majd ökölbe szorított kezekkel elindul, s végre azt csinálhatja amit szeret. Vándorolhat!*
558. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-08 08:56:28
Üzenet elküldve: 2012-09-08 08:56:28
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*Thiel kissé fáradtan érkezik Athenior főterére. Meglátja a szökőkutat és iszik néhány kortyot belőle. Miközben a vizet fröcsköli le a kezéről elnézi a körülötte járkáló forgatagot. "Színes egy város azt meg kell hagyni" gondolja magában a fél-elf. Korgó gyomra jelzi, hogy ideje harapni is valamit és körbe tekintve szeme megakad a Pegazus fogadó feliratú táblán. Az épület felé veszi az irányt és kikerülve néhány részeget, akik az imént léptek ki az ajtaján, belép a fogadóba.*
A hozzászólást Emphus Engora (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2012.09.08 12:02:46, a következő indokkal:
Jelek javítása (gondolatot idézőjelekkel jelöljük).
A hozzászólást Emphus Engora (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2012.09.08 12:02:46, a következő indokkal:
Jelek javítása (gondolatot idézőjelekkel jelöljük).
557. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-07 23:15:49
Üzenet elküldve: 2012-09-07 23:15:49
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 103
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 103
Játékstílus: Szelíd
//Geradras, Zetriat//
*Egy ideje várnak már Zetriatra, amikor egy bicegő alak közeledik feléjük, csuklyában. Eleonor odanéz és felismeri benne Zetriatot. Azonnal felpattan és az elf elé siet és aggódva veszi észre, hogy megsérült.*
-Mi történt? *kérdezi azonnal, és hangján érződik az aggodalom. Hiszen Zetriat az ő megsegítése érdekében sebesült meg. Le akar hajolni, hogy megnézze a férfi lábát, de az visszatartja azzal, hogy menniük kell. Zetriat iszik a szökőkútból, és felnéz rájuk. Valószínűleg azért, hogy hova tovább. Eleonor a kapu felé mutat.*
-Ha ki akarunk jutni a városból, és a Hold karavánpihenő felé indulunk, akkor arra kell tovább mennünk.
*Eleonor még egyszer, utoljára körbenéz a város főterén, búcsút vesz eddigi otthonától. Kicsit sajnálja, hogy így kell itt hagynia, de tudja, hogy szüksége van a szabadságra, ami a kapun kívül vár rá.*
"Viszlát Arthenior. Egyszer talán visszatérek."
*Geradrasra néz, halványan rámosolyog és a kapu elé fordul*
-Induljunk!
*Egy ideje várnak már Zetriatra, amikor egy bicegő alak közeledik feléjük, csuklyában. Eleonor odanéz és felismeri benne Zetriatot. Azonnal felpattan és az elf elé siet és aggódva veszi észre, hogy megsérült.*
-Mi történt? *kérdezi azonnal, és hangján érződik az aggodalom. Hiszen Zetriat az ő megsegítése érdekében sebesült meg. Le akar hajolni, hogy megnézze a férfi lábát, de az visszatartja azzal, hogy menniük kell. Zetriat iszik a szökőkútból, és felnéz rájuk. Valószínűleg azért, hogy hova tovább. Eleonor a kapu felé mutat.*
-Ha ki akarunk jutni a városból, és a Hold karavánpihenő felé indulunk, akkor arra kell tovább mennünk.
*Eleonor még egyszer, utoljára körbenéz a város főterén, búcsút vesz eddigi otthonától. Kicsit sajnálja, hogy így kell itt hagynia, de tudja, hogy szüksége van a szabadságra, ami a kapun kívül vár rá.*
"Viszlát Arthenior. Egyszer talán visszatérek."
*Geradrasra néz, halványan rámosolyog és a kapu elé fordul*
-Induljunk!
556. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-07 19:09:36
Üzenet elküldve: 2012-09-07 19:09:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Lehorgasztott fejjel, bánatosan, immár lova nélkül baktat a főtéren.*
-Úgy tűnik itt maradok egy darabig. *Motyogja magának. Gondolhatta volna, hogy annak a sebnek kell majd egy hónap, de az a fiú így is jól végezte a dolgát. Kovellytina sóhajt egyet, és kortyol egyet a kútból. A hűs víz jólesően folyik le gyomrába, és észreveszi hogy milyen éhes. A Pegazus fogadó felé pillant, de megrázza a fejét. Leül egy padra, és csukott szemmel pihen, de kicsi gyomra követelőzőn meg-megkordul. Kovellytina bólint, majd fájdalmas arccal elindul a fogadó irányába. Egy férfi rátapos a lábára, de a lány figyelmen kívül hagyja a sűrű bocsánatkéréseket, és csak legyint egyet. Szomorúan lép a fogadó ajtajához, mert ő koldusnak született, és csak sok munka után szerzett aranyat, és még ma is szinte fizikai fájdalmat okoz neki a költekezés, még ha ételről is van szó.*
-Úgy tűnik itt maradok egy darabig. *Motyogja magának. Gondolhatta volna, hogy annak a sebnek kell majd egy hónap, de az a fiú így is jól végezte a dolgát. Kovellytina sóhajt egyet, és kortyol egyet a kútból. A hűs víz jólesően folyik le gyomrába, és észreveszi hogy milyen éhes. A Pegazus fogadó felé pillant, de megrázza a fejét. Leül egy padra, és csukott szemmel pihen, de kicsi gyomra követelőzőn meg-megkordul. Kovellytina bólint, majd fájdalmas arccal elindul a fogadó irányába. Egy férfi rátapos a lábára, de a lány figyelmen kívül hagyja a sűrű bocsánatkéréseket, és csak legyint egyet. Szomorúan lép a fogadó ajtajához, mert ő koldusnak született, és csak sok munka után szerzett aranyat, és még ma is szinte fizikai fájdalmat okoz neki a költekezés, még ha ételről is van szó.*
555. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-07 15:08:19
Üzenet elküldve: 2012-09-07 15:08:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 124
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 124
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Megfontolt
//Geradras, Eleonor//
*Miután elváltak útjaik az elf elterelő hadműveletbe kezdett. Elvonni a figyelmüket nem volt nehéz de más tészta lerázni őket. Mindig csak egy kevés pillanatra fedte fel magát egy-egy katonát elkábítva. Terve az hogy hagyja hogy a katonák üldözzék míg Geradras és Eleonor el nem menekülnek biztonságos távolságra. A terv eleje könnyedén ment Zetriatnak, de az elmenekülés kivitelezése már nehezebb volt. Egyre több katona csatlakozott az üldözőkhöz, Zetet bekerítették! Nem tudott elmenekülni, egy választása volt harcolnia kell. Íját felkészíti a támadásra...és lő. A katonák kovácsműhely felőli csoportjára tüzel. Három ember egymásután sorba összerogyik, a nyíl vesszők a lábukba fúródtak. Itt a lehetőség, most elmenekülhet. Könnyű lépteivel az emberi falon nyílt rés felé halad. Nyíl vesszők repülnek felé, a legtöbbet kikerülve tovább szalad, de mielőtt kijuthatna a katonák szorongatásából egy vessző vádlin találja. A lábából ki álló lövedéket már csak a lombok biztonságos rejtekébe veszi észre. Iszonyú éles, hasogató fájdalmat érez. "Most nem törődhetek a sebbelem, menekülnöm kell!" Ing ujjából letép egy darabot és bekötözi sérülését, így halad tovább a kovácsműhely felé. Végül lassan bicegve a főtérre ér, ahol meglát két a szökőkútnál ülő lényt. "Biztosan ők azok." Lábán egy nagy vérfolt látszik, így lép oda a két csuklyás lényhez.*
-Bocsánat hogy megvárakoztattalak titeket de most már sietnünk kell, egy időre le ráztam őket de nem olyan ostobák hogy ne jöjjenek rá hogy már nem vagyok az erdőbe. *A kútból iszik egy kortyot és belemeríti kulacsát a vízbe.*
*Miután elváltak útjaik az elf elterelő hadműveletbe kezdett. Elvonni a figyelmüket nem volt nehéz de más tészta lerázni őket. Mindig csak egy kevés pillanatra fedte fel magát egy-egy katonát elkábítva. Terve az hogy hagyja hogy a katonák üldözzék míg Geradras és Eleonor el nem menekülnek biztonságos távolságra. A terv eleje könnyedén ment Zetriatnak, de az elmenekülés kivitelezése már nehezebb volt. Egyre több katona csatlakozott az üldözőkhöz, Zetet bekerítették! Nem tudott elmenekülni, egy választása volt harcolnia kell. Íját felkészíti a támadásra...és lő. A katonák kovácsműhely felőli csoportjára tüzel. Három ember egymásután sorba összerogyik, a nyíl vesszők a lábukba fúródtak. Itt a lehetőség, most elmenekülhet. Könnyű lépteivel az emberi falon nyílt rés felé halad. Nyíl vesszők repülnek felé, a legtöbbet kikerülve tovább szalad, de mielőtt kijuthatna a katonák szorongatásából egy vessző vádlin találja. A lábából ki álló lövedéket már csak a lombok biztonságos rejtekébe veszi észre. Iszonyú éles, hasogató fájdalmat érez. "Most nem törődhetek a sebbelem, menekülnöm kell!" Ing ujjából letép egy darabot és bekötözi sérülését, így halad tovább a kovácsműhely felé. Végül lassan bicegve a főtérre ér, ahol meglát két a szökőkútnál ülő lényt. "Biztosan ők azok." Lábán egy nagy vérfolt látszik, így lép oda a két csuklyás lényhez.*
-Bocsánat hogy megvárakoztattalak titeket de most már sietnünk kell, egy időre le ráztam őket de nem olyan ostobák hogy ne jöjjenek rá hogy már nem vagyok az erdőbe. *A kútból iszik egy kortyot és belemeríti kulacsát a vízbe.*
554. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-07 14:31:56
Üzenet elküldve: 2012-09-07 14:31:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Kovellytina csukott szemmel élvezi az arcát világító napfényt, és így sokan neki mennek, mert ők rohannak Arthenior főtere felé. A fiatal elf-nő nem siet sehova, csak szép lassan lépked, és megcsodálja a tájat, és szomorkás szemmel néz fehér lova nyakán lévő sebre. Reméli, hogy talál majd egy istállót, ahol esetleg segítenek neki, aztán tovább állhat. Persze szívesen vándorolna tovább Arthenior-ban, de túlzottan emlékezteti a hely a régi otthonára, és már elvesztett szeretteire.*
-Van valami probléma, hölgyem? *Az őr aggodalmas hangjára riad fel az álmodozásból. Észre sem vette, de egy gyémántszerű könnycsepp gördült végig napbarnított bőrén. Gyorsan letörli kézfejével, rendezi ábrázatát, majd megrázza fejét. Elvégre érte igazán nem kell aggódni, a kemény életben megtanulta megvédeni magát, és sosem mutatkozik gyengének.*
-Ó, csak aggódom a lovam miatt. *Mutat szomorkásan Wallany sebére. Ez nem hazugság, de nem is a teljes igazság.*
-Azon segíthet, arra fele találja az istállót. *Mutat egy irányba, valamivel nyugodtabban.*
-De ha fáradt, először talán menjen a Pegazus fogadóba, ott kipihenheti magát. *Mutat az őr egy másik irányba kedvesen.*
-Nem. A lovam az első, de köszönöm. *Az őr elismerően bólogat, de ez Kovelly-nek természetes, mindent megtesz, hogy megvédje szeretteit. Elindulnak az istálló felé, és a gyönyörű lány idegesen néz az irányba. "Ajánlom hogy jól végezzék a dolgukat." Gondolja idegesen.*
A hozzászólás írója (Kovellytina Nullyna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.09.07 14:32:48
-Van valami probléma, hölgyem? *Az őr aggodalmas hangjára riad fel az álmodozásból. Észre sem vette, de egy gyémántszerű könnycsepp gördült végig napbarnított bőrén. Gyorsan letörli kézfejével, rendezi ábrázatát, majd megrázza fejét. Elvégre érte igazán nem kell aggódni, a kemény életben megtanulta megvédeni magát, és sosem mutatkozik gyengének.*
-Ó, csak aggódom a lovam miatt. *Mutat szomorkásan Wallany sebére. Ez nem hazugság, de nem is a teljes igazság.*
-Azon segíthet, arra fele találja az istállót. *Mutat egy irányba, valamivel nyugodtabban.*
-De ha fáradt, először talán menjen a Pegazus fogadóba, ott kipihenheti magát. *Mutat az őr egy másik irányba kedvesen.*
-Nem. A lovam az első, de köszönöm. *Az őr elismerően bólogat, de ez Kovelly-nek természetes, mindent megtesz, hogy megvédje szeretteit. Elindulnak az istálló felé, és a gyönyörű lány idegesen néz az irányba. "Ajánlom hogy jól végezzék a dolgukat." Gondolja idegesen.*
A hozzászólás írója (Kovellytina Nullyna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.09.07 14:32:48
553. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-07 02:23:38
Üzenet elküldve: 2012-09-07 02:23:38
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*A lovag immáron lova nélkül jön vissza az istálló felől. Ismételten a kúthoz lépve iszik belőle, majd arcát is belemossa a hideg vízbe. Ezután egy gyűrött tekercset vesz elő köpenyéből majd elolvassa azt. Rövid gondolkodás után megindul a szegénynegyed felé. Tekintetéből már eltűnt a fáradtság, a céltudatosság tüze ég benne. Kihúzza magát, és határozott lépsekkel halad célja felé. Több embernek is megakad már a tekintete rajta, ahogy a lenyugvó nap fénye csillog páncélján, és minden lépésnél fémesen nyikorog...*
552. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-07 02:00:22
Üzenet elküldve: 2012-09-07 02:00:22
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Egy lovag caplat be a városkapun, lovát kantáron vezetve. Megfáradva, enyhén görnyedten a hosszú úttól baktat el az őrök mellett. Megállva kiszúrja a kutakat, rögtön oda is vezeti hátasát aki egy jót iszik belőlük. Utána a lovag is szomját oltja, majd körültekint a téren. Kiszúrja az istállót és felé veszi az irányt, lovát továbbra is kantáron vezetve. Minden lépésénél páncélja fémlemezek összedörzsölődésének neszét kelti. Az embereknek bár feltűnik jelenléte, nem is beszélve, hogy csataménjét az ő kutaikból itatja, mégse szentelnek neki nagyobb figyelmet. Hisz oly sokan fordulnak meg eme városban...*
551. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-07 00:43:38
Üzenet elküldve: 2012-09-07 00:43:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*Az élet, milyen élet az, amikor csak szánalomtól teljes pillantásokat kaphat az ember, amikor kínos alapossággal kerülik tekintetét az arcok, valahányszor szóba elegyedik valakivel? Odahaza ez volt, amikor próbált volna visszazökkenni a régi életébe, mindenki távolságtartással kezelte. Ezek után hogy legyen olyan, mint korábban volt? Amikor másként kezelik, nem tud mit csinálni, hamarosan ő is változni fog, ahogy változott is. Kerülte az embereket és kerüli is őket a mai napig. Rejtegeti az arcát, akárcsak a tükröket, hiszen látni sem akarja azt az átkos nyomot, ami arra az éjszakára emlékezteti.
Miféle tudóskör? Olyan, amelyik nem csak névleg szentelte egész életét a megismerésnek és tanulásnak, hanem valóba ebbe ölte minden energiáját. Az ilyenek többnyire feleség és gyermekek nélkül öregszenek meg, de elméjük lenyűgözőbb, mint azt bárki elképzelni tudná. Az ilyen nem azt nézi, micsoda sebhely terpeszkedik átkos nyomként a lány arcán, csak az érdekli, kellően elszánt-e, hogy tanuljon és lassanként mind többet és többet ismerjen meg abból a hatalmas kincsből, amit az évek során roppant elmék felhalmoztak. Az ilyen észre sem veszi, hogy szőke-e a haja vagy épp barna, miként állnak a szemei vagy milyen az alkata. A valódi tudós anélkül lát a lélekbe, hogy valóban ismerne minket, nem ragad le a külsőségek kicsinyes és jelentéktelen voltánál. Ilyen volt az a nagy ember is, akitől a lány tanulni kezdett. Rajongott egykori mesteréért, ő volt az egyetlen lény ezen a világon, aki előtt majdnem olyan felszabadultan tudott viselkedni, mint régen. Mosolygott, cseverészett és néha még a haját is egészen hátrafogta egy bőrszalaggal, hogy ne zavarja, miközben egy tollal az írás nemes mesterségét gyakorolja.*
-Ebben nincsen semmi szépség. Ocsmány és taszító, tudom jól. Tudtad, hogy már egészen régtől fogva a sebhelyeket szent jelentéssel ruházták fel? A nőkön levők mindig balszerencsét jelentettek, átkot...
*Suttogja el-elakadó hanggal. Tudja, hogy manapság ezek a hiedelmek már a legtöbb helyen érvényüket vesztették, de attól még elég lelombozó, hogy miben is hittek a régiek.
Össze kellene szednie magát, hiszen tudja, nem kucoroghat itt egész nap, még a végén csak nagyobb csődület lesz, amit pedig mindenképpen szeretne elkerülni. Elég, hogy egy személy máris tudomást szerzett a nyomoráról, nem kell, hogy még másik tíz is megtudja.
Dakh váratlan mondatára lassan válik szét az ujjak legyezője, látni engedve így jobb szemét, ami értetlenül tapad a férfi arcára. Felakasztották?*
-Miért akasztottak fel?
*Hangját még mindig tompítja két keze, hiszen arcát továbbra sem fedi fel, csak egyik szemével pillantgat ki. De ez is eltűnik, ahogy összerezzenve fogadja az érintést, ha van valami, amitől jobban fél, mint ismeretlen férfiak társasága, akkor az az érintésük. Szíve szerint sikítva tépné ki magát az idegen kezei közül, de mégsem mozdul, a félelemtől szinte kővé dermedve kuporog tovább. Pedig micsoda reményekkel érkezett! A művészeti alkotások itt a főtéren egészen elkápráztatták, pár rövid percig úgy érezte, mintha valódi mennyországba jutott volna, de ez hamar kész pokollá változott.*
-A könyvem! Hol a könyvem?
*Kapja fel egészen váratlanul a fejét, rémülten néz körbe, fejét vadul forgatva. Elejthette, amikor Dakh az arcát kutatta, észre sem vette akkor a nagy rémületben. Reméli, hogy nem esett baja, sosem bocsátaná meg magának, ha elszakadna...*
-Az a könyv nagyon fontos, abban vannak a feljegyzéseim már a legelejétől fogva...
*Még tanítójától kapta, egyfajta buzdító ajándékként. Az öreg mester látta, hogy micsoda lelkesedés bújik meg az ifjú lélekben, ezt akarta tartóssá tenni valami kis csekélységgel, ami a lánykának mégis nagy jelentőséggel bírt. Ezért keresi olyan kétségbeesetten, de nem látja, talán pont az előtte guggoló férfi takarja ki látóteréből...*
Miféle tudóskör? Olyan, amelyik nem csak névleg szentelte egész életét a megismerésnek és tanulásnak, hanem valóba ebbe ölte minden energiáját. Az ilyenek többnyire feleség és gyermekek nélkül öregszenek meg, de elméjük lenyűgözőbb, mint azt bárki elképzelni tudná. Az ilyen nem azt nézi, micsoda sebhely terpeszkedik átkos nyomként a lány arcán, csak az érdekli, kellően elszánt-e, hogy tanuljon és lassanként mind többet és többet ismerjen meg abból a hatalmas kincsből, amit az évek során roppant elmék felhalmoztak. Az ilyen észre sem veszi, hogy szőke-e a haja vagy épp barna, miként állnak a szemei vagy milyen az alkata. A valódi tudós anélkül lát a lélekbe, hogy valóban ismerne minket, nem ragad le a külsőségek kicsinyes és jelentéktelen voltánál. Ilyen volt az a nagy ember is, akitől a lány tanulni kezdett. Rajongott egykori mesteréért, ő volt az egyetlen lény ezen a világon, aki előtt majdnem olyan felszabadultan tudott viselkedni, mint régen. Mosolygott, cseverészett és néha még a haját is egészen hátrafogta egy bőrszalaggal, hogy ne zavarja, miközben egy tollal az írás nemes mesterségét gyakorolja.*
-Ebben nincsen semmi szépség. Ocsmány és taszító, tudom jól. Tudtad, hogy már egészen régtől fogva a sebhelyeket szent jelentéssel ruházták fel? A nőkön levők mindig balszerencsét jelentettek, átkot...
*Suttogja el-elakadó hanggal. Tudja, hogy manapság ezek a hiedelmek már a legtöbb helyen érvényüket vesztették, de attól még elég lelombozó, hogy miben is hittek a régiek.
Össze kellene szednie magát, hiszen tudja, nem kucoroghat itt egész nap, még a végén csak nagyobb csődület lesz, amit pedig mindenképpen szeretne elkerülni. Elég, hogy egy személy máris tudomást szerzett a nyomoráról, nem kell, hogy még másik tíz is megtudja.
Dakh váratlan mondatára lassan válik szét az ujjak legyezője, látni engedve így jobb szemét, ami értetlenül tapad a férfi arcára. Felakasztották?*
-Miért akasztottak fel?
*Hangját még mindig tompítja két keze, hiszen arcát továbbra sem fedi fel, csak egyik szemével pillantgat ki. De ez is eltűnik, ahogy összerezzenve fogadja az érintést, ha van valami, amitől jobban fél, mint ismeretlen férfiak társasága, akkor az az érintésük. Szíve szerint sikítva tépné ki magát az idegen kezei közül, de mégsem mozdul, a félelemtől szinte kővé dermedve kuporog tovább. Pedig micsoda reményekkel érkezett! A művészeti alkotások itt a főtéren egészen elkápráztatták, pár rövid percig úgy érezte, mintha valódi mennyországba jutott volna, de ez hamar kész pokollá változott.*
-A könyvem! Hol a könyvem?
*Kapja fel egészen váratlanul a fejét, rémülten néz körbe, fejét vadul forgatva. Elejthette, amikor Dakh az arcát kutatta, észre sem vette akkor a nagy rémületben. Reméli, hogy nem esett baja, sosem bocsátaná meg magának, ha elszakadna...*
-Az a könyv nagyon fontos, abban vannak a feljegyzéseim már a legelejétől fogva...
*Még tanítójától kapta, egyfajta buzdító ajándékként. Az öreg mester látta, hogy micsoda lelkesedés bújik meg az ifjú lélekben, ezt akarta tartóssá tenni valami kis csekélységgel, ami a lánykának mégis nagy jelentőséggel bírt. Ezért keresi olyan kétségbeesetten, de nem látja, talán pont az előtte guggoló férfi takarja ki látóteréből...*
550. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-06 22:58:08
Üzenet elküldve: 2012-09-06 22:58:08
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 103
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 103
Játékstílus: Szelíd
//Geradras, Zetriat//
*Felsóhajt, amikor meghallja Geradras hozzáállását a gyilkoláshoz.*
-Kedvesem, ebben soha nem fogunk tudni megegyezni. Mindenesetre, ha nem muszáj nem kellene ölnünk. Az csak felhívja a figyelmet ránk. Ebben nem tudsz megcáfolni.
*Amíg a kútról beszélnek, ledobja magáról a cipőt - nem számolva az esetleges következményekkel - és belerakja a lábát a szökőkútba. Jól esik neki a víz hűvöse, kicsit megpihenteti a fáradt lábát, és közben Geradrasnak dől.*
-Ti sosem fáradtok el? *Végigsimít az arcán, amin azért meglátszik a kialvatlanság.* - Alig aludtál a múlt éjjel. És ma sem nagyon fogunk... Én azt mondom, várjunk még egy kicsit Zetriatra, hátha megjön. Én bízom benne, hogy épségben megúszta a napot. Csak túlságosan is biztosra akar menni. Ő olyan, aki kerülni akarja a konfliktusokat. Lehet, hogy igaza van.
*Ahogy várnak, egyre jobban ürül ki a tér.*
"Most már megjöhetne. Lassan már csak mi és a városőrök maradnak. Akkor pedig biztos észre fognak venni minket."
*Felsóhajt, amikor meghallja Geradras hozzáállását a gyilkoláshoz.*
-Kedvesem, ebben soha nem fogunk tudni megegyezni. Mindenesetre, ha nem muszáj nem kellene ölnünk. Az csak felhívja a figyelmet ránk. Ebben nem tudsz megcáfolni.
*Amíg a kútról beszélnek, ledobja magáról a cipőt - nem számolva az esetleges következményekkel - és belerakja a lábát a szökőkútba. Jól esik neki a víz hűvöse, kicsit megpihenteti a fáradt lábát, és közben Geradrasnak dől.*
-Ti sosem fáradtok el? *Végigsimít az arcán, amin azért meglátszik a kialvatlanság.* - Alig aludtál a múlt éjjel. És ma sem nagyon fogunk... Én azt mondom, várjunk még egy kicsit Zetriatra, hátha megjön. Én bízom benne, hogy épségben megúszta a napot. Csak túlságosan is biztosra akar menni. Ő olyan, aki kerülni akarja a konfliktusokat. Lehet, hogy igaza van.
*Ahogy várnak, egyre jobban ürül ki a tér.*
"Most már megjöhetne. Lassan már csak mi és a városőrök maradnak. Akkor pedig biztos észre fognak venni minket."
549. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-06 22:49:02
Üzenet elküldve: 2012-09-06 22:49:02
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
//Eleonor, Zetriat//
-Hát Eleonor kedvesem, azért jobb vigyázni vele. De kalandozni lehet, de a kalandozó életformába beletartozik, hogy gyakran megtámadnak. Például útonállók és azokkal akaratlanul is végezni kell, mert ha nem ők végeznek velünk. Sajnálom, hogy ezt kell mondjam de meg kéne barátkoznod a gondolattal. Tudod itt a város falain belül békések a dolgok, de kint egészen más.
*Simítja végig az arcát, miközben odavilágít a holdnak sugarai.*
-Óhoho igen a szökőkút. És az az ork. Vicces történetünk van.
*Néz a lányra elmélázva.*
-Választ adva arra a kérdésedre is, fogalmam sincs mikor jön, hát láttad, éppen támadtak, ideje se volt beszélni. Az se biztos, hogy túlélte. Azt mondom még várjunk itt egy ideig, de még pirkadat előtt jó lenne útra kelni. Ugyan is hamar világos lesz. De ha nagyon meg akarod várni, vagy reményeid vannak a túlélésében, akkor bezony közbe mozgásban kell lennünk.
*Fürkészi a kékes fényben a leány arcvonósait.
-Hát Eleonor kedvesem, azért jobb vigyázni vele. De kalandozni lehet, de a kalandozó életformába beletartozik, hogy gyakran megtámadnak. Például útonállók és azokkal akaratlanul is végezni kell, mert ha nem ők végeznek velünk. Sajnálom, hogy ezt kell mondjam de meg kéne barátkoznod a gondolattal. Tudod itt a város falain belül békések a dolgok, de kint egészen más.
*Simítja végig az arcát, miközben odavilágít a holdnak sugarai.*
-Óhoho igen a szökőkút. És az az ork. Vicces történetünk van.
*Néz a lányra elmélázva.*
-Választ adva arra a kérdésedre is, fogalmam sincs mikor jön, hát láttad, éppen támadtak, ideje se volt beszélni. Az se biztos, hogy túlélte. Azt mondom még várjunk itt egy ideig, de még pirkadat előtt jó lenne útra kelni. Ugyan is hamar világos lesz. De ha nagyon meg akarod várni, vagy reményeid vannak a túlélésében, akkor bezony közbe mozgásban kell lennünk.
*Fürkészi a kékes fényben a leány arcvonósait.
548. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-06 22:12:44
Üzenet elküldve: 2012-09-06 22:12:44
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 103
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 103
Játékstílus: Szelíd
//Geradras, Zetriat//
*Amint belépnek a városba, az idegesség azonnal rátör. Nem gondolta volna, hogy vissza kell térnie ide. Főleg azt nem, hogy az egész városon át kell kelnie ahhoz, hogy újra elhagyhassa. Arra meg főleg nem, hogy a főtéren még meg is kell állniuk. Egy csuklyás pár mindig feltűnést kelt. Hát még ha teljes úti felszerelésben várnak valamire. Vagy valakire.*
"Zetriat! Érj ide időben!"
-Geradras! Lehet úgy is kalandozni, hogy senkinek nem esik bántódása. Ha Zetriat velünk akar jönni, akkor hadd jöjjön. Legalább többen vagyunk. És nem ő lassít le minket. Nem akarom, hogy miattam valami bajod legyen, érted? Ne legyen ilyen hirtelen a haragod, kérlek!
*Gyorsan ad neki egy puszit.*
-Szerinted mikor ér ide Zetriat? Mit mondott neked?
*Végül, amikor a szökőkút partján kötnek ki, mosolyogva csókolja meg Geradrast*
-Az első találkozásunk színhelye. Olyan, mintha évekkel ezelőtt történt volna. Pedig csak pár nap telt el. Hihetetlen.
*Belemeríti a kezét a hűs vízbe.*
-Nem lehetünk elég hálásak annak az orknak... *Teszi még hozzá mosolyogva.*
*Amint belépnek a városba, az idegesség azonnal rátör. Nem gondolta volna, hogy vissza kell térnie ide. Főleg azt nem, hogy az egész városon át kell kelnie ahhoz, hogy újra elhagyhassa. Arra meg főleg nem, hogy a főtéren még meg is kell állniuk. Egy csuklyás pár mindig feltűnést kelt. Hát még ha teljes úti felszerelésben várnak valamire. Vagy valakire.*
"Zetriat! Érj ide időben!"
-Geradras! Lehet úgy is kalandozni, hogy senkinek nem esik bántódása. Ha Zetriat velünk akar jönni, akkor hadd jöjjön. Legalább többen vagyunk. És nem ő lassít le minket. Nem akarom, hogy miattam valami bajod legyen, érted? Ne legyen ilyen hirtelen a haragod, kérlek!
*Gyorsan ad neki egy puszit.*
-Szerinted mikor ér ide Zetriat? Mit mondott neked?
*Végül, amikor a szökőkút partján kötnek ki, mosolyogva csókolja meg Geradrast*
-Az első találkozásunk színhelye. Olyan, mintha évekkel ezelőtt történt volna. Pedig csak pár nap telt el. Hihetetlen.
*Belemeríti a kezét a hűs vízbe.*
-Nem lehetünk elég hálásak annak az orknak... *Teszi még hozzá mosolyogva.*
547. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-06 21:52:37
Üzenet elküldve: 2012-09-06 21:52:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Szelíd
//Eleonor, Zetriat//
*A hosszú útnak eljött a vége. Ugyan is Eleonorral nagyon nehezen végigkellet járniuk a fél várost. Az üldözőik bizonyára még csak most kezdenek rájönni, hogy nem az erdőben rejtőznek.*
"A terv kockázatos volt, de jól sikerült, átvertük a várost."
*Játszogat vígan a gondolattal az ifjú elf. Aztán a lányra mosolyog, mélyen a szemébe néz.*
-Hát nemtudom, ha bízhatunk is benne, elég kiszámíthatatlan, hosszasan biztos nem vihetjük. Még az ölés gondolatától is rosszul van. Márpedig a kalandozásoknak a lényege, hogy megölünk embereket.
*Mondja átfontoltan. Majd mikor elérnek a kis rejtett utcákon, amit Eleonor vezetésével mentek. Ugyan is a lány annyira ismeri a város ezen részét mint a tenyerét. Tudja hol lehet rejtve az ember. A találkozó pontjához sietve érkeznek, már este van. A lányon is és a Geradrason is csuklya lengedez. A szökőkútnál volt megbeszélve a találkozás. Mikor oda öltek le, lányra nézett mosolyogva.*
-Hehe, valahogy mindig visszatérünk ide.
*A hosszú útnak eljött a vége. Ugyan is Eleonorral nagyon nehezen végigkellet járniuk a fél várost. Az üldözőik bizonyára még csak most kezdenek rájönni, hogy nem az erdőben rejtőznek.*
"A terv kockázatos volt, de jól sikerült, átvertük a várost."
*Játszogat vígan a gondolattal az ifjú elf. Aztán a lányra mosolyog, mélyen a szemébe néz.*
-Hát nemtudom, ha bízhatunk is benne, elég kiszámíthatatlan, hosszasan biztos nem vihetjük. Még az ölés gondolatától is rosszul van. Márpedig a kalandozásoknak a lényege, hogy megölünk embereket.
*Mondja átfontoltan. Majd mikor elérnek a kis rejtett utcákon, amit Eleonor vezetésével mentek. Ugyan is a lány annyira ismeri a város ezen részét mint a tenyerét. Tudja hol lehet rejtve az ember. A találkozó pontjához sietve érkeznek, már este van. A lányon is és a Geradrason is csuklya lengedez. A szökőkútnál volt megbeszélve a találkozás. Mikor oda öltek le, lányra nézett mosolyogva.*
-Hehe, valahogy mindig visszatérünk ide.
546. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-06 21:25:27
Üzenet elküldve: 2012-09-06 21:25:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
*Pedig a világ sokkal szebb, ha megéli az ember fia-borja. Élvezni kell, míg csak tudja a létforma. Hiszen, hiába akasztották fel és hasították arcát, keserű lett lelke, mégsem akarja, hogy miatta szomorú legyen egyetlen legény, vagy leány is. Mind boldogságot érdemel, mit jogtalanság volna elvenni. Talán épp ezért szeretné kibékíteni a másikat külsejével. S való igaz, a könyvek jók és szépek, aki tudja az olvasás művészetét, annak különösen. Regények, tudományos iratok, bestáriumok, szerzetesi regulák Mind papírra vetett tinta, mégsem lehet csupán ennyi a világa bárkinek is. Kell az élet, különben szürke lesz a nap és a hold, minden mi fényt hozna a létbe, elhalványul, mígnem egyetlen sötét odúvá szűkül a világ, hol könyvei erődjében kuksol Tima. Egyetlen fekete folt lesz a világ, minek közepén apró gyertya lángja ropja csak táncát, mi alatt a papíron a vetett betűk sora, ahogy szavakká, majd mondatokká, végül a könyvben foglalt szöveggé áll össze.
Gyönyörű a sebhelyecske. Az övéhez képest csakis kicsinyítő képzővel említhető. De a kissé cakkos szélű, hosszúra nyúló nyomvonal aranyosan mélyed szeme alá. Alig egy pillanat, mégis igazán szépséges csodát láthat a férfi. S ha szemének világát veszti? Hát nem azért van kettő, ha egyiket elvesztené, a másik ott van, hogy lásson a másik helyett is? Persze, térlátásról nem is beszélhetünk, de járulékos veszteség. Ám egy seb, ami a szemen keresztül húzódik, mint nála, az valami frenetikusan tud kinézni. Igaz, neki szerencséhez közel sem volt köze, úgy úszta meg. Egyszerűen csak felsértette ott a bőr, s mivel a szem mélyebben ül az arc többi részénél, így húzódhat a szemkörnyéknél kisebbre a vágás vonala, míg az orránál például igencsak jó, erős lett a vágás valója. S egy ekkorka seb miatt depresszióba esni? Hiszen szépséges egy heg, mi ott rejtőzik a mézszín tincsek alatt, kár is így rejteni. S miféle tudóskör tagja lehet, ahol a professzor is egyből a lelkét, a szomját, tudás iránti vágyát lesi, csak aztán az arcát? Furcsák ezek a népek, még egy valódi csoda-sebet sem tudnak értékelni. Pedig földelt már el olyan gyönyörűséges testeket a szerzetes, hogy csak na! Volt, mikor a sebek szinte az egész testet vörösre színezték, kiemelve a belső értékeket... Hihihi.*
- Kérem, kisasszony! Ritkán látok ilyen szépséget, hadd lássam újra!
Kedvesen csengő hanggal kérleli, látni vágyja újra a nyomot. Persze, mellékes ok, de valóban kíváncsi, ám elsősorban a szemeket akarja fürkészni. Meglátni, mit érez, mit gondol a másik. Még ha ez nem is tűnik túl valószínűnek, de attól még egy próbálkozást megérhet.*
- Én se tettem, mégis felakasztottak.
*Ezt gyakran megemlíti, ha már egy kis ideje beszélget valakivel. Mókás történet, miként lökdösték megkötözve a fához, amire a kötelet feldobták és megfeszítették, hogy órát töltsön fent lógva, rögtön kettőt. Aztán sikerült kiszakadni, s életre megjegyezte, hogy ilyen szórakozást többet nem szeretne.
Újra lágyan simít végig a kis kezeken, akárhol is legyenek. Hosszú, fekete körmei elég feltűnőek most is, ahogy hátracsúsztatja a ruhájának ujjait, szeretné, ha bőre érne a lány bőréhez. Érezze csak, hogy ő ott van, nem fog eltűnni és mosolyába is próbál együttérzést csempészni. Tudatni akarja, tudja milyen, ha fél mutatkozni mások előtt. Régen ő is arca elé lógatta ezüstszín haját, ám mára már rájött, ha elrejti, csak inkább akarják látni. Jobb felfedni, borzadjanak, rettegjenek, érezzenek együtt vele, ahogy csak tudnak. Nem fogja magát örökre kis lukba zárni, hogy lengedező gyertyák fénykörében maradjon, míg üt az utolsó óra, s a végítélet szoros és gyilkos marka kioltsa életének utolsó szikráját is.*
Gyönyörű a sebhelyecske. Az övéhez képest csakis kicsinyítő képzővel említhető. De a kissé cakkos szélű, hosszúra nyúló nyomvonal aranyosan mélyed szeme alá. Alig egy pillanat, mégis igazán szépséges csodát láthat a férfi. S ha szemének világát veszti? Hát nem azért van kettő, ha egyiket elvesztené, a másik ott van, hogy lásson a másik helyett is? Persze, térlátásról nem is beszélhetünk, de járulékos veszteség. Ám egy seb, ami a szemen keresztül húzódik, mint nála, az valami frenetikusan tud kinézni. Igaz, neki szerencséhez közel sem volt köze, úgy úszta meg. Egyszerűen csak felsértette ott a bőr, s mivel a szem mélyebben ül az arc többi részénél, így húzódhat a szemkörnyéknél kisebbre a vágás vonala, míg az orránál például igencsak jó, erős lett a vágás valója. S egy ekkorka seb miatt depresszióba esni? Hiszen szépséges egy heg, mi ott rejtőzik a mézszín tincsek alatt, kár is így rejteni. S miféle tudóskör tagja lehet, ahol a professzor is egyből a lelkét, a szomját, tudás iránti vágyát lesi, csak aztán az arcát? Furcsák ezek a népek, még egy valódi csoda-sebet sem tudnak értékelni. Pedig földelt már el olyan gyönyörűséges testeket a szerzetes, hogy csak na! Volt, mikor a sebek szinte az egész testet vörösre színezték, kiemelve a belső értékeket... Hihihi.*
- Kérem, kisasszony! Ritkán látok ilyen szépséget, hadd lássam újra!
Kedvesen csengő hanggal kérleli, látni vágyja újra a nyomot. Persze, mellékes ok, de valóban kíváncsi, ám elsősorban a szemeket akarja fürkészni. Meglátni, mit érez, mit gondol a másik. Még ha ez nem is tűnik túl valószínűnek, de attól még egy próbálkozást megérhet.*
- Én se tettem, mégis felakasztottak.
*Ezt gyakran megemlíti, ha már egy kis ideje beszélget valakivel. Mókás történet, miként lökdösték megkötözve a fához, amire a kötelet feldobták és megfeszítették, hogy órát töltsön fent lógva, rögtön kettőt. Aztán sikerült kiszakadni, s életre megjegyezte, hogy ilyen szórakozást többet nem szeretne.
Újra lágyan simít végig a kis kezeken, akárhol is legyenek. Hosszú, fekete körmei elég feltűnőek most is, ahogy hátracsúsztatja a ruhájának ujjait, szeretné, ha bőre érne a lány bőréhez. Érezze csak, hogy ő ott van, nem fog eltűnni és mosolyába is próbál együttérzést csempészni. Tudatni akarja, tudja milyen, ha fél mutatkozni mások előtt. Régen ő is arca elé lógatta ezüstszín haját, ám mára már rájött, ha elrejti, csak inkább akarják látni. Jobb felfedni, borzadjanak, rettegjenek, érezzenek együtt vele, ahogy csak tudnak. Nem fogja magát örökre kis lukba zárni, hogy lengedező gyertyák fénykörében maradjon, míg üt az utolsó óra, s a végítélet szoros és gyilkos marka kioltsa életének utolsó szikráját is.*
545. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-06 20:33:36
Üzenet elküldve: 2012-09-06 20:33:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*Csak akkor lehet, ha valaki fel is ismeri a humort ezekben, meglátja, hogy miképp lehet szórakoztató minden. Ő nem látja, a világ számára megmaradt a könyvek szintjén. Az a valóság, ami meg van írva, ebben a különös világban él, mint valami elvarázsolt hercegkisasszony, tulajdon rémületének börtönébe zárva. Fél és irtózik a világtól, mióta a sebhelyét megszerezte, sötétedés közeledtével már nem is hajlandó elhagyni lakhelyét, legalább három retesszel zárja az ajtaját és egy tőrrel a párnája alatt alszik, hogy teljesen biztosra menjen. Napjait is vagy a szobája félhomályában megbújva tölti, vagy pedig egy könyvtár mélyén, áporodott levegőben, rég múlt idők krónikáit tanulmányozva, ezekből teremtve magának újfajta valóságot. Egy új valóságot, ahol ő nem ronda, ahol nem torzították el, ahol nyugodtan lehet olyan, mint bárki más. az a valóság biztonságos, ott nem történhetnek olyan szörnyű dolgok, mint ami vele megesett.
A férfi szemfülesen kihasználja, hogy nem figyel rá és felfedi a titkát, a jobb arcféltekén meghúzódó, mély vágásnyomot. Egyenetlen szélű, hosszú nyom, egy éles üveggel ejtették. Emlékszik, olyan közel járt a szeméhez, hogy a felcser azt mondta, kész csoda az is, hogy nem veszítette el jobb szemének a világát. Az első egy évben szüntelen depresszió gyötörte, naphosszat csak ült és meredt maga elé. Régen büszke volt a külsejére, talán pont ez lett a veszte. Ilyen sebhellyel élni sem akart, képtelen volt naponta megbirkózni a tükörképével. Szép lassan sorvadásnak indult, hagyta, hogy a letargia teljesen átvegye az irányítást élete fölött. Szinte természetfeletti csodának tűnt, amikor ellátogatott egy idős professzor előadására, ekkor kezdte el érdekelni, hogy a tudománynak szentelje magát. Ott nem ijednek meg tőle, mert nem a lényével foglalkoznak, hanem a tudásával, illetve tudásszomjával.
Megtörten hanyatlik a kút tövébe, bánja már az utazást, a beszélgetést, mindent. otthon kellett volna maradnia, nem lett volna szabad soha kimozdulnia. Az olyanok, mint ő, nem érdemelnek teljes és normális életet. Aki ennyire külön, az még csak a látszatát sem képes annak fenntartani, hogy hétköznapi. Akkor kellett volna elmenekülnie, amikor lett volna rá lehetősége, nem kellett volna hagynia, hogy a férfi sebhelyei rokonszenvet élesszenek a lelkében.*
-Tudom, hogy borzalmas és elviselhetetlen. Az anyák úgy vonszolták tovább a gyerekeket, mintha egy szörny elől menekítenék őket.
*Nem mer felpillantani, képtelen lenne most. Olyan védtelennek és sebezhetőnek érzi magát, ennél talán az sem lehetne rosszabb, ha az idegen pőrén látná, egyetlen ruha nélkül. Azt is könnyebben elviselné, mint ezt a mostani helyzetet. Olyan jogtalannak érzi, hogy így leleplezték... Persze, mégis mi igazságos vele, amióta ezt a nyomot kapta? Az fel sem merül benne, hogy azok az anyák azért cibálták tovább kölykeiket, hogy azok ne bámulják olyan feltűnően, kellemetlen pillanatokat akartak csak megtakarítani a lánynak. Az a néma részvét, amivel minden lépését kísérték... Az a csönd és mozdulatlanság, ami ritka útjait kísérte... Hiába akartak csak együtt érzőek lenni, a lány ebből azt szűrte le, hogy jelenléte nem kívánatos. Odahaza kilökték maguk közül és úgy tűnik, ez itt is elkerülhetetlen lesz. De hiszen még csak most érkezett és máris leleplezték.*
-Ez így igazságtalan, én nem csináltam semmi rosszat.
*Súgja halkan, talán még halkabban, mint ahogy eddig beszélt. Kezei maradnak az arca előtt, nincs annyi bátorsága, hogy újra felfedje arcát.*
A férfi szemfülesen kihasználja, hogy nem figyel rá és felfedi a titkát, a jobb arcféltekén meghúzódó, mély vágásnyomot. Egyenetlen szélű, hosszú nyom, egy éles üveggel ejtették. Emlékszik, olyan közel járt a szeméhez, hogy a felcser azt mondta, kész csoda az is, hogy nem veszítette el jobb szemének a világát. Az első egy évben szüntelen depresszió gyötörte, naphosszat csak ült és meredt maga elé. Régen büszke volt a külsejére, talán pont ez lett a veszte. Ilyen sebhellyel élni sem akart, képtelen volt naponta megbirkózni a tükörképével. Szép lassan sorvadásnak indult, hagyta, hogy a letargia teljesen átvegye az irányítást élete fölött. Szinte természetfeletti csodának tűnt, amikor ellátogatott egy idős professzor előadására, ekkor kezdte el érdekelni, hogy a tudománynak szentelje magát. Ott nem ijednek meg tőle, mert nem a lényével foglalkoznak, hanem a tudásával, illetve tudásszomjával.
Megtörten hanyatlik a kút tövébe, bánja már az utazást, a beszélgetést, mindent. otthon kellett volna maradnia, nem lett volna szabad soha kimozdulnia. Az olyanok, mint ő, nem érdemelnek teljes és normális életet. Aki ennyire külön, az még csak a látszatát sem képes annak fenntartani, hogy hétköznapi. Akkor kellett volna elmenekülnie, amikor lett volna rá lehetősége, nem kellett volna hagynia, hogy a férfi sebhelyei rokonszenvet élesszenek a lelkében.*
-Tudom, hogy borzalmas és elviselhetetlen. Az anyák úgy vonszolták tovább a gyerekeket, mintha egy szörny elől menekítenék őket.
*Nem mer felpillantani, képtelen lenne most. Olyan védtelennek és sebezhetőnek érzi magát, ennél talán az sem lehetne rosszabb, ha az idegen pőrén látná, egyetlen ruha nélkül. Azt is könnyebben elviselné, mint ezt a mostani helyzetet. Olyan jogtalannak érzi, hogy így leleplezték... Persze, mégis mi igazságos vele, amióta ezt a nyomot kapta? Az fel sem merül benne, hogy azok az anyák azért cibálták tovább kölykeiket, hogy azok ne bámulják olyan feltűnően, kellemetlen pillanatokat akartak csak megtakarítani a lánynak. Az a néma részvét, amivel minden lépését kísérték... Az a csönd és mozdulatlanság, ami ritka útjait kísérte... Hiába akartak csak együtt érzőek lenni, a lány ebből azt szűrte le, hogy jelenléte nem kívánatos. Odahaza kilökték maguk közül és úgy tűnik, ez itt is elkerülhetetlen lesz. De hiszen még csak most érkezett és máris leleplezték.*
-Ez így igazságtalan, én nem csináltam semmi rosszat.
*Súgja halkan, talán még halkabban, mint ahogy eddig beszélt. Kezei maradnak az arca előtt, nincs annyi bátorsága, hogy újra felfedje arcát.*
544. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-06 19:15:04
Üzenet elküldve: 2012-09-06 19:15:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
*Pedig a világ minden apró porcikájában lehet a humor forrása. Épp úgy egy zsémbes emberfajzat baklövése, ahogy egy elf, ki fenn hordja orrát, s mégis arra esik, hogy rút képe legyen tőle. Mókás lehet egy mesemondó szövege, miben hősről és lovagról, vagy éppen gonoszról regél. Akármi lehet vicces. Ám az biztos, hogy a férfi meglepődne, s örömteli vigyorra húzná ajkait, ha a régi Tima lenne ott, hol most az új van, ki könyvek közé menekült. Sápatag bőr, ebben egyeznek, bár az ő arcát elég látványosan tarkítja a sebhelye, mi körívet vonalaz rá, s nyakán is mássá teszi a bőrszínét, ahogy a vadhús a kötél által kivájt helyébe lépett. Furcsa, hogy hiába nevet, vagy vigyorog olyan sokat, nem lesz tőle piros az arca. Talán az a gond, hogy csak palástolja a valódi undorát a szürke világ sokféleségétől és csak azt akarja maga mellé engedni, aki valóban illik is mellé. A lányban látott már eleinte valamit, ahogy magányosan, a paddal szemben guggolt. Valami ismerős érzés... De talán csak kósza gondolat, ám látja, hogy a rettegés ott van benne, mit nem fed el úgy, mint a férfi. Ő is fél, de sajátját kacagás és mosolygás mögé rejti. Nem akarja, hogy lássák, miként lett a szerzetes szomorúbb a fűznél.
S mi értelme lenne olyannak lenni, mint bárki más? Miért legyél az, mint a többi, mikor lehetsz más, különleges? Mi értelme elrejteni tehetséget, a kiemelkedő dolgokat, a különlegességeket? Ostobaság! Sokkal fontosabb, hogy kitűnő legyen valamiből a lány. Ám amíg ezen gondolkozik, vagy csupán gondolkozna, addig sem rest odanyúlni arcához, hogy megtekintse a fedett arcot, megpillantva a sebhelyet. Mosolyogva ejti hát a szavakat és megértés is bujkál benne. Nem érdekli, hogy miféle érzelmet sikerült kiváltani, hiszen a zöldellő szempár mögött értelem szikrája lobban. Hát ezért nem menekült, mint azt reszkető lelke sugallta! Biztos messze járna már, minél távolabb tőle, ha nem lobbant volna benne együttérzés lángja. De valami furcsa... Ahogy a nő odalép a kúthoz, majd végül lerogy annak tövébe. Hát ki érti ezt. Pedig olyan szépséges a sebhely. Értetlen, majd vidám kifejezés kerül Dakhnator arcára. Úgy lép a másik mellé, oda a kúthoz. Leguggol mellé és lágyan megérinti markával az egyik kezet, mibe arcát temette a lány. Hangja lágyan duruzsol, ahogy szinte csak odasúgja neki, mit akar.*
- Szerintem gyönyörű az arcod. Az a kis sebhely csak tovább szépíti.
*Mosolyog, átható zöld szemeivel kutatja a pillantását, míg kezével igyekszik nem útban lenni, ha talán vágyna kikukkantani a két tenyere közül. A mosolya őrülten szélesből visszafinomodik enyhe mosollyá, ahogy igyekszik minél megértőbb arcot vágni a dologhoz. Nem nehéz, ilyen ocsmány pofával, mint az övé. Vannak, akik elviselik, de egy olyan kis seb, mit így elfed... Szégyen, hiszen szépséges sebnyomocska. Inkább jobban ki kéne emelni, hogy minél feltűnőbbé tegye ez is. Persze, azért ezen gondolat az is marad, nem válik szóvá ajkairól.*
S mi értelme lenne olyannak lenni, mint bárki más? Miért legyél az, mint a többi, mikor lehetsz más, különleges? Mi értelme elrejteni tehetséget, a kiemelkedő dolgokat, a különlegességeket? Ostobaság! Sokkal fontosabb, hogy kitűnő legyen valamiből a lány. Ám amíg ezen gondolkozik, vagy csupán gondolkozna, addig sem rest odanyúlni arcához, hogy megtekintse a fedett arcot, megpillantva a sebhelyet. Mosolyogva ejti hát a szavakat és megértés is bujkál benne. Nem érdekli, hogy miféle érzelmet sikerült kiváltani, hiszen a zöldellő szempár mögött értelem szikrája lobban. Hát ezért nem menekült, mint azt reszkető lelke sugallta! Biztos messze járna már, minél távolabb tőle, ha nem lobbant volna benne együttérzés lángja. De valami furcsa... Ahogy a nő odalép a kúthoz, majd végül lerogy annak tövébe. Hát ki érti ezt. Pedig olyan szépséges a sebhely. Értetlen, majd vidám kifejezés kerül Dakhnator arcára. Úgy lép a másik mellé, oda a kúthoz. Leguggol mellé és lágyan megérinti markával az egyik kezet, mibe arcát temette a lány. Hangja lágyan duruzsol, ahogy szinte csak odasúgja neki, mit akar.*
- Szerintem gyönyörű az arcod. Az a kis sebhely csak tovább szépíti.
*Mosolyog, átható zöld szemeivel kutatja a pillantását, míg kezével igyekszik nem útban lenni, ha talán vágyna kikukkantani a két tenyere közül. A mosolya őrülten szélesből visszafinomodik enyhe mosollyá, ahogy igyekszik minél megértőbb arcot vágni a dologhoz. Nem nehéz, ilyen ocsmány pofával, mint az övé. Vannak, akik elviselik, de egy olyan kis seb, mit így elfed... Szégyen, hiszen szépséges sebnyomocska. Inkább jobban ki kéne emelni, hogy minél feltűnőbbé tegye ez is. Persze, azért ezen gondolat az is marad, nem válik szóvá ajkairól.*
543. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-05 22:08:07
Üzenet elküldve: 2012-09-05 22:08:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*A humor? Az ő fejében a humor is csak olyan formában létezik, már ha létezik egyáltalán, mint minden más: a tudományokkal karöltve. Ha az egyik tudós elvétett egy kísérletet, az lehet vicces, ha valamelyik filozófus rosszul válogatta meg a szavait, az szintén. Sokat elárul a szőkeség jelleméről már az is, hogy miben látja a vidámság okát. Pedig egykor... Egykor nagyon vidám és élettel teli lányka volt, talán a férfi meg sem ismerné, ha Tima korábbi valójával találkozna. Élénk, közvetlen, csicsergős... Most sápadt arca akkoriban örökké pirospozsgás volt a nevetéstől, ajkain szebb mosoly termett, mint amilyet a nap produkálni képes, szemei pedig fényesebbek voltak, mint a telihold a sötétlő éjszakában. Régen volt, tán igaz sem volt, hogy ez a szorongó árny valaha élő ember volt. Most is él, de csak a könyveknek és a tudásnak, ami arra vár, hogy meghódítsa és magáénak tudhassa.
Esetleg próbálkozását csúfos kudarc koronázza, pedig a istenekre, ő tényleg szeretett volna... Szeretett volna egy kicsit úgy viselkedni, mint bárki más, mint a normális emberek. Botor gondolat volt, hogy utánozhatja őket, hiszen tudja magáról, hogy nem olyan, mint az a sok szürke egyén, aki körülöttük mászkál. Pedig bár olyan lehetne! De ahelyett, hogy biztató, megértő szavakat mondana és biztosítaná a másikat arról, hogy őt nem zavarja, újra megfutamodik. Nem zavarja a látvány? Dehogynem, saját nyomorát idézi fel újra és újra, hiába akar szabadulni a gondolattól, így, hogy vigyorog vele szemben, nem megy. Képtelenség.
Olyannyira elmerül a gondolataiban és az önmarcangolásban, hogy nem veszi észre a férfi közeledését, csak akkor, amikor már túl késő. Mindkét szeme hatalmasra nyílik, ahogy a zöld íriszekbe pillant, arcára a rémület legtisztább formája ül ki.
Amint szűnik az ijedt zsibbadtság, elkapja a fejét és arcát a kezeibe temetve hátrál el. Nem! Nem láthatja! Senki nem láthatja, hogy milyen ocsmány, senkinek nem lett volna szabad látnia, hogy mit műveltek vele. A kúthoz tántorog, annak a szélére támaszkodik, de mintha minden ellene lenne, a vízből is tulajdon, eltorzított arca néz rá vissza.*
-Elég...
*A kút tövébe kuporodik, kezeivel tovább rejti arcát mindenki elől, ha tehetné, még tulajdon elméje elől is menekülne. Tudja, hogy hiábavaló, de képtelen elviselni a gondolatot, hogy valaki látta, hogy milyen is valójában. Igaz, nem volt elég elővigyázatos, de mégis mit tehetne, hogy elrejtse? Öltsön maszkot, hordjon álarcot? Azzal megint csak a kíváncsiságot szítaná fel, ami valakit garantáltan arra sarkallna, hogy letépje és meglesse, mit rejt. Biztonságosabb lett volna a könyvtárban maradni, meghúzódni a poros kötetek között, ahol csak a légy döngicsélhet gúnyolódva.*
Esetleg próbálkozását csúfos kudarc koronázza, pedig a istenekre, ő tényleg szeretett volna... Szeretett volna egy kicsit úgy viselkedni, mint bárki más, mint a normális emberek. Botor gondolat volt, hogy utánozhatja őket, hiszen tudja magáról, hogy nem olyan, mint az a sok szürke egyén, aki körülöttük mászkál. Pedig bár olyan lehetne! De ahelyett, hogy biztató, megértő szavakat mondana és biztosítaná a másikat arról, hogy őt nem zavarja, újra megfutamodik. Nem zavarja a látvány? Dehogynem, saját nyomorát idézi fel újra és újra, hiába akar szabadulni a gondolattól, így, hogy vigyorog vele szemben, nem megy. Képtelenség.
Olyannyira elmerül a gondolataiban és az önmarcangolásban, hogy nem veszi észre a férfi közeledését, csak akkor, amikor már túl késő. Mindkét szeme hatalmasra nyílik, ahogy a zöld íriszekbe pillant, arcára a rémület legtisztább formája ül ki.
Amint szűnik az ijedt zsibbadtság, elkapja a fejét és arcát a kezeibe temetve hátrál el. Nem! Nem láthatja! Senki nem láthatja, hogy milyen ocsmány, senkinek nem lett volna szabad látnia, hogy mit műveltek vele. A kúthoz tántorog, annak a szélére támaszkodik, de mintha minden ellene lenne, a vízből is tulajdon, eltorzított arca néz rá vissza.*
-Elég...
*A kút tövébe kuporodik, kezeivel tovább rejti arcát mindenki elől, ha tehetné, még tulajdon elméje elől is menekülne. Tudja, hogy hiábavaló, de képtelen elviselni a gondolatot, hogy valaki látta, hogy milyen is valójában. Igaz, nem volt elég elővigyázatos, de mégis mit tehetne, hogy elrejtse? Öltsön maszkot, hordjon álarcot? Azzal megint csak a kíváncsiságot szítaná fel, ami valakit garantáltan arra sarkallna, hogy letépje és meglesse, mit rejt. Biztonságosabb lett volna a könyvtárban maradni, meghúzódni a poros kötetek között, ahol csak a légy döngicsélhet gúnyolódva.*
542. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-05 21:50:15
Üzenet elküldve: 2012-09-05 21:50:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
*Pedig igen praktikus is tud lenni egy ilyen köröm, azon túl, hogy milyen mókásan fest így keze. Persze, kinek mi a humor. Van, aki egy banánhéjon elcsúszásban látja a maga nevetésének forrását, mások pedig az olyan őrült dolgokban, amikben Dakhnator Makrocciel is. Gyűrűje pedig nem is a szépség egy jegye, s talán viccesnek sem mondható, még a férfi szerint sem.
Egyetértően bólint a vigyorgó fej, ahogy hallja a kiselőadás egymondatos valóját. Milyen kis okos... Talán nem kéne hagyni, hogy elvesszen a város mocskos és nevetséges tömegében. Férgek és fényt félők, vagy sötéttől rettegők. Mintha nem tudnák, hogy a lét olyan mint az érme. Két oldala van, fej és írás, fény és árny. Fontos, hogy tisztában legyünk a bennünk búvó részekkel, mind a kettővel.
A halk hang nem zavarja, a forgatag nem igazán beszélget, szürke tömeg, kik csak természetes zajaikkal zavarják a csendes valóságot. Ám a kissé hegyes fülek, mik feje két oldalából merednek ki, jól fogják be a fiatal hölgy hangját, hogy értse, amit mond.
Sajnálatos volna, ha tudná, miket gondol róla a másik. Még hogy ő riasztó, vagy félelmet keltő? KI hallott még ilyet? Hiszen mindig mosolyog, és kedves is. Furcsa egy hölgyemény.
Bizony, nem sokan viselik és még annyian sem szeretik az arcát. Személyisége talán megfogó lehetne, ám a külsőségek okán nem tud senki előtt rendesen kibontakozni. Ám a félelemmel telt kék szemekből kiolvasható, hogy az együttérzés, vagy talán valami nagyon hasonló ahhoz, mi felé táplálódik. Meglepő és mosolyra ösztökélő, már a puszta gondolat is, hát még a látvány.
Az viszont meglepi és kissé visszazökkenti mosolyba a vigyorát, amikor a vállára teszi a szőkeség a kezét. Hát, mégis leküzdte riadalmát? Nem, újra csak eltekint és hátrál. De most Dakhnator köre következik, így egy lépéssel közelebb kerül, bakancsa halkan koppan, elnyomja a távoli és közeli tömeg zaja. Kezét újfent emeli, ám most a lány arcához, hogy körmével megpróbálja ne érinteni arcát mégis elhúzhassa az aranyló tincsek tengerét, ahogy fedik arcának egyik felét. Persze, van ideje bőven rettenten elhátrálni a másiknak, hogy aztán a férfi kissé elszontyolodjon és mosolya teljesen elvesszen a homályba. Vagy talán sikerül a művelet, hogy megpillanthassa a sebhelyet a nőnemű arcán. Mindkét esetben ugyanazok a szavak hagyják el ajkait, csak más hangnemben.*
- Már értem...
*Ha engedte, akkor mosollyal és kissé őrült vidámsággal, ha nem, akkor szomorkássá váló hanghordozással. *
Egyetértően bólint a vigyorgó fej, ahogy hallja a kiselőadás egymondatos valóját. Milyen kis okos... Talán nem kéne hagyni, hogy elvesszen a város mocskos és nevetséges tömegében. Férgek és fényt félők, vagy sötéttől rettegők. Mintha nem tudnák, hogy a lét olyan mint az érme. Két oldala van, fej és írás, fény és árny. Fontos, hogy tisztában legyünk a bennünk búvó részekkel, mind a kettővel.
A halk hang nem zavarja, a forgatag nem igazán beszélget, szürke tömeg, kik csak természetes zajaikkal zavarják a csendes valóságot. Ám a kissé hegyes fülek, mik feje két oldalából merednek ki, jól fogják be a fiatal hölgy hangját, hogy értse, amit mond.
Sajnálatos volna, ha tudná, miket gondol róla a másik. Még hogy ő riasztó, vagy félelmet keltő? KI hallott még ilyet? Hiszen mindig mosolyog, és kedves is. Furcsa egy hölgyemény.
Bizony, nem sokan viselik és még annyian sem szeretik az arcát. Személyisége talán megfogó lehetne, ám a külsőségek okán nem tud senki előtt rendesen kibontakozni. Ám a félelemmel telt kék szemekből kiolvasható, hogy az együttérzés, vagy talán valami nagyon hasonló ahhoz, mi felé táplálódik. Meglepő és mosolyra ösztökélő, már a puszta gondolat is, hát még a látvány.
Az viszont meglepi és kissé visszazökkenti mosolyba a vigyorát, amikor a vállára teszi a szőkeség a kezét. Hát, mégis leküzdte riadalmát? Nem, újra csak eltekint és hátrál. De most Dakhnator köre következik, így egy lépéssel közelebb kerül, bakancsa halkan koppan, elnyomja a távoli és közeli tömeg zaja. Kezét újfent emeli, ám most a lány arcához, hogy körmével megpróbálja ne érinteni arcát mégis elhúzhassa az aranyló tincsek tengerét, ahogy fedik arcának egyik felét. Persze, van ideje bőven rettenten elhátrálni a másiknak, hogy aztán a férfi kissé elszontyolodjon és mosolya teljesen elvesszen a homályba. Vagy talán sikerül a művelet, hogy megpillanthassa a sebhelyet a nőnemű arcán. Mindkét esetben ugyanazok a szavak hagyják el ajkait, csak más hangnemben.*
- Már értem...
*Ha engedte, akkor mosollyal és kissé őrült vidámsággal, ha nem, akkor szomorkássá váló hanghordozással. *
541. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2012-09-05 21:33:45
Üzenet elküldve: 2012-09-05 21:33:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*Elborzadva nézi a valóságos karmot, ami feketén meredezik az ujj végén. A pecsétgyűrű sem javít túl sokat az összképen, érzi, amint kellemetlen bizsergés fut végig a gerince mentén.
A nyilvánvaló közlésre csak egy aprót bólint.*
-Legalább száz évesnek mondanám a vésési technika alapján, de talán még ennél is öregebb.
*Mintha egy kicsit erőteljesebben csengne a hangja, de még így sem valami hangos, igencsak füleli kell, ha minden szavát pontosan érteni akarja valaki. Jó lenne, ha találna valakit, egy nagy tudósmestert, aki beavatja a város egész történelmébe és tovább oktatja, esetleg még mágiára is.
Feláll, hogy mielőbb menekülőre foghassa, hisz amúgy sem érzi jól magát férfiak társaságában, ez az idegen pedig kifejezetten riasztó látványt nyújt. A körmei, a sebhelyei, a gyűrűje, a mosolya... Mind olyan apró részlet, amitől Timandra félelme csak növekszik.*
-Már nagyjából befejeztem, köszönöm.
*Csak azt nem írta le, hogy a minta melyik részén milyen kő található, pedig lehet, hogy a színeknek is van valami jelentésük. Nem baj, majd visszajön később, vagy holnap, amikor nem kell ettől a férfitól tartania.
Győzködi magát, hogy nem a sebhelyek viszolygásának legfőbb oka, pedig valahol egészen mélyen, a lelkében tudja, hogy ez az igazság. Az elcsúfított arc... Senki nem láthatja szépnek, egyszerűen képtelenség, hogy bárki is pár percnél tovább képes legyen elviselni a látványt. A sebek csúnyává tesznek, elborzasztják az embereket és örök magányra ítélnek. Szinte már szimpátiát érez a férfi iránt, úgy hiszi, tudja, hogy amaz miket élhet át arca okán.
Hirtelen elhatározással lép mellé és egyik kezét a vállára teszi.*
-Én...
*És itt megáll a tudománya. Hiába a sok éves tanulás, azt sosem tanították neki, hogy miként viselkedjen másokkal szemben, a sok könyv között el is felejtette már, hogyan kell normálisan kommunikálni.*
-Remélem, jól fogja magát érezni itt.
*Megint lesüti a tekintetét és elhátrál. Nem így akarta, nem ezt akarta, de így alakult.*
A nyilvánvaló közlésre csak egy aprót bólint.*
-Legalább száz évesnek mondanám a vésési technika alapján, de talán még ennél is öregebb.
*Mintha egy kicsit erőteljesebben csengne a hangja, de még így sem valami hangos, igencsak füleli kell, ha minden szavát pontosan érteni akarja valaki. Jó lenne, ha találna valakit, egy nagy tudósmestert, aki beavatja a város egész történelmébe és tovább oktatja, esetleg még mágiára is.
Feláll, hogy mielőbb menekülőre foghassa, hisz amúgy sem érzi jól magát férfiak társaságában, ez az idegen pedig kifejezetten riasztó látványt nyújt. A körmei, a sebhelyei, a gyűrűje, a mosolya... Mind olyan apró részlet, amitől Timandra félelme csak növekszik.*
-Már nagyjából befejeztem, köszönöm.
*Csak azt nem írta le, hogy a minta melyik részén milyen kő található, pedig lehet, hogy a színeknek is van valami jelentésük. Nem baj, majd visszajön később, vagy holnap, amikor nem kell ettől a férfitól tartania.
Győzködi magát, hogy nem a sebhelyek viszolygásának legfőbb oka, pedig valahol egészen mélyen, a lelkében tudja, hogy ez az igazság. Az elcsúfított arc... Senki nem láthatja szépnek, egyszerűen képtelenség, hogy bárki is pár percnél tovább képes legyen elviselni a látványt. A sebek csúnyává tesznek, elborzasztják az embereket és örök magányra ítélnek. Szinte már szimpátiát érez a férfi iránt, úgy hiszi, tudja, hogy amaz miket élhet át arca okán.
Hirtelen elhatározással lép mellé és egyik kezét a vállára teszi.*
-Én...
*És itt megáll a tudománya. Hiába a sok éves tanulás, azt sosem tanították neki, hogy miként viselkedjen másokkal szemben, a sok könyv között el is felejtette már, hogyan kell normálisan kommunikálni.*
-Remélem, jól fogja magát érezni itt.
*Megint lesüti a tekintetét és elhátrál. Nem így akarta, nem ezt akarta, de így alakult.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8754-8773