//Minden fény árnyékot vet//
*Ahogy a déli nap fénye megtörik a szökőkút mindig friss, kristálytiszta vízén, két igen érdekes alak bomlik ki, akár a fonál az elnyűtt nadrágból, a járókelők sokaságából. Minden lépésük után határozottság, s céltudatosság koppan. Jól látszik rajtuk, hogy nem céltalanul bolyonganak. A főtér szökőkútjának a közelségét keresik, majd a forrongó égitest sugaraiban megmártózva megállnak közvetlen a hűvös vízforrás előtt. Az egyik a kettő közül egy kisméretű sámlit szorongat hűségesen a hóna alatt, míg a másik mindennemű felesleges mozdulat nélkül méri végig a köröttük gondtalanul zsibongó lakosságot. Némi töprengés után furcsa, lenéző fintor ül ki az arcára. Eközben a sámlis fickó szépen lehelyezi a talajra a kezében tartogatott négylábú bútorocskát. Úgy tűnik ő itt az erőember, mi széles vállaiból, és férfias arcszerkezetéből is egyértelmű lehet, bár viszonylag furcsa hatást kelt ében bőrével a magas, nézelődő társa mellett. Oldalán egy dísztelen, nyers hosszú kard lóg, de ruházata egyszerű hétköznapi viselet.*
-Elkezdheti, atyám!
*Meghajol, majd rögtön odébb is áll, hogy rendíthetetlen tekintettel hallgassa tovább a hamarosan már a sámli tetején álló kecses, barna hajú elf magasztos szavait. Az megköszörüli a torkát, majd tenyerét az ég felé fordítva nyújtja ki maga elé karjait, s takarja be szemhéjával lélektükreit. Néhány pillanatig kőszoborrá dermedve áll így, és a figyelmesebbek, kik a környéken sétálgatnak, akár még komikusnak is tarthatnák ezt a furcsa rögtönzött bemutatót, hacsak nem csengene fel pár pillanat után a hegyes fülű tiszteletet parancsoló, de mégis kellemes orgánuma.*
-Hozzátok szólok most Arthenior népe! Hozzátok nemes elfek, szívós törpék, kíváncsi emberek, és megvetett sötételfek! Hozzátok szólok Eeyr gyermekei! Figyeljétek hát szavam, nyissátok ki előttem elméteket, mert megmutatom nektek az igazságot!
*Csak egy pillanatra engedi le karjait, hisz nincs ideje pihenni, és mintha kényszerítenék, minden szavát szenvedélyes mutogatással hangsúlyozza ki.*
-Látom szemeitekben a béke hamis ígéretét! Azt hiszitek, a háború véget ért, és elhitették veletek, hogy ti nyertetek! Sajnálattal kell közölnöm, hogy az ellenség még mindig létezik, csak elrejtőzött az árnyékba. A sebeit nyalogatja, és erőt merít, arra várva, hogy újra lecsaphasson rátok, míg ti élitek gondtalan hatköznapjaitokat! Egyszer lankad a figyelmetek, elkap, és összeroppantja gyenge lelketeket! Megfertőz, bűnös gondolatokat ébreszt, és addig kínoz, míg hűséges bábjaivá nem váltok.
*A szónoklat közben megragadja a levegőt, és vadul imitálja mire is gondolt előbbi szavaival. Szinte már kidagadnak erei halántékán az erőlködéstől.*
-Most azt kérdezhetitek magatoktól mit tehetnétek ti, egyszerű halandók a gonosz ellen? Ki segíthet rajtatok akkor, ha eljő a sötétség kora? Hogyan harcolhattok ti egy felsőbb hatalom ellen?
*Némi hatásszünetet tart, majd folytatja, teljesen eltérve a témától, hagyva hadd érlelődjenek ezek a kérdések a hallgatóság fejében, akik idővel szép számmal összegyűlnek körülötte. Ez végül is nem meglepő, hisz mindenki szereti a felnagyított, sokszor abszurd történeteket, és ezen a figurán napokig lehet a későbbiekben csámcsogni.*
-A Kikötő a szenny, és a vér martalékává vált. Mindenhol gyilkosok, és erőszaktevők marják egymást, az utcákat elöntötte a félelem. Mégsem tesz senki ellene semmit, csak ölbe tett kézzel várják, hogy minden magától megoldódik. Én jártam ott, és tévednek akik azt hiszik, hogy ez valaha is javulni fog! Ha egyszer elbillen a mérleg nyelve a fekete egyik árnyalata felé, akkor elszabadul a káosz. Azok az alávaló lények nem félnek a haláltól, és csak bábok egy hatalmasabb teremtmény irányítása alatt, kinek tekintete újra és újra Arthenior városára siklik! De ne féljetek, Eeyr megóv benneteket, ha szívetek igaz, és hajlandóak vagytok tetteitekkel támogatni kegyes istennőnket! Csatlakozzatok hozzá, adjátok kezébe Sorsotokat, és meglátjátok, kegyesen megjutalmazza majd elkötelezettségeteket! Tartsatok velem, és vegyük a kezünkbe az irányítást, tisztítsuk meg a Kikötőt Sa'Tereth fattyaitól! Bátor szívű, erős kezű emberekre van szükségünk hát, kik nem restek harcba menetelni istennőjükért! Ki tart hát velem? Együtt felszabadítjuk a Kikötőt!
*Prédikációja végére érve teljesen átszellemül. A korábban kimért, nyugodtnak mutatkozó elfnek már nyoma sincs, most egy karizmatikus vezér áll a közönsége előtt. Hogy ez a kép mennyire valódi ki-ki döntse el maga.
Viszont szavai után, ki szeretne csatlakozni az ügyéhez, esetleg kérdése van, nyugodtan közelebb léphet az atyához, ki enyhén zihálva igyekszik a lelkes jelentkezők összes kételyét eloszlatni, és azokat információkkal ellátni, kiknek szándéka valódi.*