//A fanyar, a zamat és az avarillatú//
*Arja csak örül a dolgok ilyeténvaló fordulatának. Hogy két fegyveressel mehet tovább, úgy látszik. Mindkettejüknek kardja van, és lám teljesen emberszámba veszik őt, sőt ez a Roderigo még udvarias is, igazán!
Nem gondolja, hogy tartani kellene bármelyiküktől, ennyi emberismerete már van ennyi év vándorló élet után. Persze azért óvatos ő, mint mindig. Nagyon is.
Az ujja nem fáj már annyira, és a kordé is elindul újra, végre, Zeya és Roderigo kiszabadítják a zsineg fogságából.
Már válaszolna is Zeyának, lehuppanva a szökőkút kávájáról, és visszajőve, hogy nem, dehogyis, már jól van, és megy ő is velük (még mindig bizakodik valami gyümölcsösben a tanyán, ahova tartanak, persze lehet hogy nincs is semmiféle tanya, majd elválik, kié egyáltalán ez a kordé, Arja kíváncsi, de hogy Zeyának jár valami járandóság a kordéhúzásért, abban tuti biztos, látszik a lány eltökéltségéből, ahogy mindenáron vissza akarja vinni), amikor Roderigo közbevág, és Arja örömére felajánlja hogy akár továbbra is segít, mert akkor közben tudnak beszélgetni, meg ő is választ kaphat a kérdéseire.
Az azért kiviláglik általában elég hamar alkalmi ismerősei és ritka barátai számára is, hogy Arja eléggé kíváncsi természetű, minden óvatossága ellenére.
Részéről kérdőn, de jól levehető, jóváhagyó énaztán nembánnám tekintettel néz Zeyára, hogy ő mit szól a dologhoz. Végül is övé a kordé, vagy mi. De az énismegyeket azért kiböki.*
- Hát, három több mint kettő. Meg erősebb is, mint én. *nézi a lányt, és sorakoztatja fel hirtelen az érveket, persze azokat, amik szerinte Zeyának jól jöhetnek.
Ő mindenesetre nem bánná. Meg kíváncsi is lett, de tényleg.*
- De nem akarok itt maradni, én is megyek. *szögezi le még gyorsan, akárhogyan is dönt Zeya. Még az hiányzik, hogy itt várja őket késő estig a Főtéren, egyedül! Aztán a végén nem jönnek, és soha többet nem látja őket.
Nem, Arja mindig a valami jobbat magában rejtő lehetőséget választja, ha döntenie kell a merre továbbról. Itt várakozni nagyon unalmas lenne.
Meg veszélyes is.
Az a tündér is lám, az óriással, kifelé megy. Ki a városból. Az öszvéres is, aki velük tart. Mindenki kifelé megy, akinek van egy csöpp esze, és nem akar belekeveredni a felfordulásba. Hát ő biztos nem marad itt egyedül, a téren, annyian jönnek-mennek most.
Így, ha valóban elindulnak, ketten, vagy mind a hárman, néha hátulról bele-belesegít a kordétolásba, ha hepe hupa van, de inkább csak halad mellettük, egészen megvidámodva.
Persze ebből nem sok látszik rajta, csendben van, figyel, ha Roderigo is velük tart tényleg, és elkezd többet mondani magáról, vagy legalább kiderül végre, hogy úr, vagy inkább mégis szolgaféle, persze nem olyan ágrólszakadt, mert azért igazán szépen van felöltözve.
A városbeli állapotokról ő túl sokat nem tud mondani, reggel érkezett ő maga is, legfeljebb hozzáfűz egy-két dolgot arról, amit napközben a szegénynegyedben láttak.*